Kik számíthatnak APEH-ellenőrzésre? Itt elolvashatja!

APEH: A termékbemutatókat és a hitelközvetítőket ellenőrzik többek között fokozottan 2010-ben - írja a Magyar Online.

2010. február 18., 15:54

A feketegazdaság elleni védekezést és az adóelkerülések megelőzését tartja legfontosabb feladatának ebben az évben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.

2009-ben összesen valamivel több mint 298 ezer ellenőrzésnek értek a végére, amelyekből 443 milliárd forint adókülönbözetet szedtek be. 2010-ben fokozott ellenőrzésre számíthatnak a papíriparban tevékenykedő, az őrző-védőszolgáltatásokat végző, termékbemutatókat tartó, illetve hitelközvetítéssel foglalkozó vállalkozások, de kiemelten figyelik például a zöldség-gyümölcs nagykereskedőket is - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese.

Varga Lászlóné, az adóhatóság elnökhelyettese elmondta, hogy ezeknél a tevékenységi köröknél elsősorban a jövedelmezőség elmaradását figyelik majd. A jövedelmezőséget térségenként vizsgálják. Akkor biztosan ellenőriznek, ha ez kevesebb a térségre megállapított 50 százaléknál írja a

Magyar Online.

Azok a vállalkozások is számíthatnak ellenőrzésre, amelyek nem nyújtanak be adóbevallást, többször váltanak székhelyet, illetve tulajdonost, nagy összegű tagi kölcsönnel működnek, sok adóhátralékot halmoztak fel, tartósan veszteségesek és láthatóan adóminimalizálásra törekszenek. Ezekre az adóhatóság már a korábbi években is nagy hangsúlyt fektetett - mondta Varga Lászlóné.

Folytatja az APEH a 2009-ben kezdett feladatait is. Igyekeznek felderíteni a határokon átnyúló körbeszámlázási ügyleteket. Ezen belül többek között a számítástechnikai eszközök, mobiltelefonok és gabonafélék forgalmát figyelik. Továbbra is nagy figyelmet fordítanak a feketefoglalkoztatás ellenőrzése és a vagyonosodási vizsgálatokra.