Kiderült: ezért ejtette Orbán Molnár Oszkárt!

Molnár Oszkár edelényi polgármester azzal esett ki végleg a pártvezetés kegyeiből, hogy vitatta a Fidesz évek óta hirdetett irányvonalának helyességét az Origónak nyilatkozó fideszes képviselők szerint.

2009. december 8., 04:53

"Magunk közt szólva jó döntés volt" - mondta Molnár mellőzéséről a parlament emberi jogi bizottságának egyik névtelenséget kérő fideszes tagja. Ő maga is óva intette Molnárt az "ostoba szavaktól", de a polgármester nem hallgatott rá. Egy másik, a Fidesz-frakció vezetéséhez tartozó képviselő szerint is ki kellett hagyni Molnárt a listáról, de ezt nem úgy kellett volna megtenni, hogy egyszerűen elfelejtik jelölni. "Ha valakinek baja van, akkor ki kellett volna állni nyíltan, és megmondani neki" - mondta az Origónak a képviselő.

A végső lökést azonban az Origo által megkérdezett képviselők szerint az adta meg, hogy Molnár a botrány kirobbanása után nem volt hajlandó csendben maradni, sőt, a pártvezetéssel is szembeszállt.

Egy, a városi tévé által rögzített lakossági fórumon egyebek mellett azzal kérkedett, hogy többször is megsértette a frakciófegyelmet, de mégsem rúgták ki a Fideszből: "nem tették, vagy nem merték megtenni" - mondta Molnár, aki nyíltan bírálta Orbán Viktort is. "Szerintem az elnökünknek most már el kellene gondolkodnia azon, hogy szabad-e tovább azt a politikát folytatni, amit ő elkezdett. Abból a szempontból, hogy egy a tábor, egy a zászló" - mondta.

Molnár Oszkár a végleges döntésig, a párt december 14-i országos választmányi üléséig jelöltnek tekinti magát. Az Origónak nyilatkozó fideszes képviselők szerint a párt tart tőle, hogy a helyben népszerű Molnár függetlenként indul, és a szocialistáknak vagy a Jobbiknak juttatja a választókörzetet.