Ki provokál?

A szélsőséges Pro Köln nevű szervezet múlt hét végére tiltakozó megmozdulást hirdetett egy muzulmánok által építendő mecset terve ellen, és ebből az alkalomból meghívta a városba az európai – mi mostanában finoman úgy mondanánk – „jobboldali extremisták” vezetőit is. A rendezvényt kevéssel megkezdése előtt a rendőrség minden további nélkül betiltotta, minthogy a szélsőjobbos „megmozdulást” korábban már tömegek kifogásolták a városban, és a tartomány konzervatív minisztere is úgy foglalt állást, hogy a Pro Köln szervezkedése nemkívánatos. Mint a rendőrség szóvivője közölte: döntésükkel a várható összetűzéseket akarták elkerülni.

Szóval, így is lehet. Ha egy német városban jól ismert személyek bármiféle ürüggyel randalírozni készülnek, akkor az illetékes hatóságok a nyilvánvaló kockázatokra való tekintettel inkább esélyt sem adnak nekik. Nem azon dolgoznak, hogy ellenérdekelt tüntetőket miképp válasszanak el egymástól, nem rendezkednek be néhány órás, immár rituális kergetőzésre a vandálokkal, nem teszik ki a város főútvonalait esztelen pusztításnak, saját embereiket pedig sérülésveszélynek. Egyszerűen betiltják azt a „rendezvényt”, amelynek szervezőiről pontosan tudják, mit művelnének az utcákon, ha hagynák. Minálunk ez elképzelhetetlen; itt újra meg újra csatajelenetekre kerül sor, és a rendőrség legfeljebb arra büszke, hogy legutóbb már rövidebb ideig tartott a gyalázat, és kevesebb volt a sérült – noha újságírókat most is bántalmaztak, és a Magyar Demokratikus Charta hazafelé tartó tüntetőire azért sikerült rátámadnia a szélsőjobb vezéreitől módszeresen izgatott csőcseléknek.

Holott eleve egyértelmű volt, hogy Budapesten két békés demonstráció mellett szerveződik egy erőszakra készülődő harmadik, amelynek tamtamjait ugyanazok verik, akik két éve meghonosították és azóta folyamatosan gyakorolják a köztéri agressziót. Tudni lehetett, hogy a Jobbik elnökétől a radikálisok kedvenc „jogvédőjén” át Budaházy és Toroczkai urakig kik vezénylik majd az üvöltő, romboló csapatokat, és senki számára nem kétséges, hogy céljuk ezúttal is a puszta félelemkeltés, a hangulati destabilizáció. Nem igaz, hogy az érvényes jogszabályok alapján ennek a tervezett barbarizmusnak nem lehetett volna gátat vetni.

A rendőrök persze megtapasztalták már, hogy nem számíthatnak sem az ügyészség, sem a bíróság utólagos támogatására: a vádemelések és az ítéletek nevetségesek. A politikai állásfoglalások pedig egyrészt bátortalanok, másrészt – a jobboldali ellenzék részéről – körmönfont eltökéltséggel áthárítják a felelősséget a kormányra, illetve az általuk csak baloldaliként aposztrofált józanokra, akik a charta jegyében azért emelik fel a szavukat, mert nem akarnak a radikálisok fenyegetettségében élni. Szégyenletes, hogy a Fidesz nevében Balog Zoltán lelkész, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke éppúgy provokációnak nevezi a politikai mértékletesség és a demokratikus normák védelmében létrejött chartafelvonulást, mint Navracsics frakcióvezető vagy a KDNP szóvivője, miközben ők maguk tudják a legjobban, hogy pártjaik és szimpatizáns sajtójuk hosszú évek óta miféle szellemi munícióval látja el saját ultráikat.

Az ellenzék legnagyobb pártjának képviselője felszólítja a titkosszolgálatot, hogy ne szervezzen egyszerre szélsőjobb- és baloldali tüntetéseket, mert lám, az lesz a vége, ami a múlt szombaton történt. Hát nem agyrém? Eszerint Vona Gábor, Morvai Krisztina, Budaházy György és a többiek a kormány zsoldjában álló provokatőrök? Nevezettek vajon mit szólnak ehhez? Nem szeretnék megvédeni a jó hírüket? Semmi tiltakozás, semmi perindítás a Fidesz ellen?

És hol van a történetbe lazán belekevert, amúgy nem létező szélsőbal? Kit tekintenek ma Magyarországon odasorolandónak a jobboldaliak? Miféle obskúrus vádaskodás ez ahelyett, hogy végre-valahára felnőnének fennen hirdetett konzervatív eszményeikhez, s határozottan, egyértelműen megneveznék és elítélnék az ultraradikális banditizmust – úgy, ahogyan azt Európában a néppárti politikusok teszik? Miért igyekeznek ennyire kilógni a „családból”?

És miért asszisztál ehhez a cinkos elnézéshez a magát jobboldalinak valló értelmiség? Miért nem vesznek részt a chartában legalább a mérsékelt prominensei, akik feltehetőleg nem lelkesednek a Magyar Gárdáért és hasonszőrű társalakulataiért, nem értenek egyet a Molotov-koktélt dobáló terroristákkal, és nem védelmezik a rasszistákat? Hol van a konzervatív Magyarország? Komolyan azt hiszi, hogy ahol a miniszterelnök beszédet mond mindenfajta kirekesztés ellen, ott állampolgárként és demokrataként jobboldali nem jelenhet meg? Az MDF például így gondolja? De hát akkor legalább saját fórumain miért nem nyilvánítja ki ez a tábor, hogy hol húzódik számára az át nem léphető határ a szélsőségesek felé? Látott itt már valaki olyan demonstrációt, amelyet konzervatívok szerveztek a „nemzeti radikalizmus” terjedése ellen?

Pedig a felelősség nem osztható. Hová jutunk, ha a szabad demokraták elnöke azt fejtegeti egy tévéinterjúban, hogy pártja azért nem képviseltette magát a chartában, mert újsütetű önállóságával nem fért volna össze, hogy együtt vonuljon fel a szocialistákkal? Létezik ilyen mértékű politikai butaság? Egy liberális számára bármiféle függetlenségi törekvés igazolhatja, hogy nem menetel együtt a gyűlöletkeltés elutasítóival?

Meg azokkal szemben, akik a demokraták felvonulását provokációnak bélyegzik?