Kettős beszéd

Augusztus 2-án a Roma Holokauszt Nemzetközi Napjának alkalmából nyilatkozatot adott ki az MSZP elnöksége, az MDF elnöksége és az SZDSZ elnöke. A Fidesz nem adott ki semmit. Ez feledékenység, vagy nem tartották fontosnak ezt az alkalmat?

Úgy tudom, adtunk ki nyilatkozatot, magam fogalmaztam, bár a hírfolyamban valóban nem találkoztam vele.

Én nem láttam, pedig kerestem.

Elképzelhető, hogy nem jutott el a nyilvánossághoz. Rácz István fideszes képviselőtársam azért részt vett a megemlékezéseken. Ha akarja, átküldöm önnek a nyilatkozatot is.

Örömmel fogadom, akkor legalább a 168 Órában pótolhatjuk a hiányt. Másnap azonban megjelent a nyilvánosság előtt egy Fidesz-közlemény a kislétai gyilkosságról. Érdekes dokumentum. Az első mondata arról szól, hogy milyen párt a Fidesz. A második pedig: mit vár a rendőrségtől. A harmadik, hogy jelenleg miért nem cselekedhet a Fidesz, a negyedik, hogy új kormányra van szükség. Ez jó így?

Mi ezzel a baj? A pontos megfogalmazásra nem emlékszem, ez Répássy Róbert képviselőtársam nyilatkozata, de valami olyasmit írtunk, hogy „ez a bűncselekmény elfogadhatatlan, brutális, minősíthetetlen gazemberség”.

Annyi áll benne, hogy ez a bűncselekmény megdöbbentő. Ezzel pedig nem fejeztek ki szolidaritást az áldozatokkal, és nem bélyegezték meg a tetteseket.

A kérdéseiből azt érzem ki, hogy kettős mércét tulajdonít a Fidesznek. Mintha lennének dolgok, amelyeken fölháborodunk, és vannak olyanok is, amelyeken szintén fel kellene háborodni, mi mégsem tesszük. A politikában természetesen mindenkinek megvan a maga fontossági sorrendje, de aki azt hiszi, hogy egy gyermekét egyedül nevelő édesanyának és leányának lemészárlása nem vált ki minden jóérzésű emberből és pártból szolidaritást és a tettesek elítélését, az megvakult a prekoncepcióitól.

Azért nem árt, ha egy párt vezetői hangot is adnak szolidaritásuknak, meg annak, amit elítélnek.

Én magam az utóbbi idők brutális gyilkosságai kapcsán többször megszólaltam. Például decemberben az emberi jogok napján a parlamentben – akkor még előtte voltunk a Veszprémben történteknek – azt mondtam, hogy Nagycsécs, Olaszliszka és Tatárszentgyörgy áldozatai ugyanazon az oldalon vannak. Megengedhetetlen ilyen cselekmények elkövetése, bárki is az áldozat. Én egy másik kettős mércét érzek inkább a nyilvánosság működésében. Hogy a médianyilvánosság és a pártok nyilvánossága mindig csak azt a hangot hallja meg, ami neki jó. Lám, ön azt gondolja, hogy a fideszes Balog az emberi jogi bizottság elnökeként fölszólalt ugyan, de valójában csak az egyikfajta áldozatot sajnálja, a másikat nem.

Július 4-én a feloszlatott Magyar Gárda tagjai egyenruhában vagy egyenruhára emlékeztető öltözetben együtt demonstráltak, bár erre nem kaptak engedélyt. Ön viszont nem tartotta fontosnak, hogy minősítse a gárdistákat. Miközben a rendőrséget és annak vezetőit élesen bírálta.

Nyakó úr meg is támadott, hogy támogatom a Magyar Gárdát. Pedig a parlamenti jegyzőkönyvek egyértelműen dokumentálják, én voltam az első, aki kezdeményezte az emberi jogi bizottságban, hogy fogadjunk el a Magyar Gárda tevékenységét elítélő nyilatkozatot.

Ez mikor volt?

2007 őszén, néhány héttel a gárda színre lépése után.

Értem, de június 4-e után az az illúzió kerekedett, hogy ön csak a rendőrség tevékenységében lát hibát, a gárda tevékenységéről egy szava sincs.

A nyilatkozatban erről is beszéltem. A rendészeti miniszterhez írt levelemben benne volt az is, hogy „Draskovics úr, fölhívom a figyelmét, ez a levél nem arról szól, hogy szeretjük a Magyar Gárdát, vagy nem szeretjük, hanem arról szól, hogy a magyar törvényeket mindenkinek be kell tartania”. Ha a hatóság lépi át a törvényes kereteket, az mindig súlyosabban sérti a jogállamot, mint ha civilek tévednek meg. A második nyilatkozatom megismételte, amit 2007 ősze óta mondok, hogy a Magyar Gárdát nagyon rossz válasznak tartom létező súlyos problémákra. Ám törvényellenesen velük szemben föllépni akkor sem lehet. Ha megengedi, még egy példát hozok az önök szelektív hallására. Talán emlékszik arra a fiatalemberre, akit megvertek a zsidósága miatt június 30-án.

Vele mi a helyzet?

Az esetről nyilatkozatot adtam ki a Fidesz emberi jogi bizottságának nevében. Az előzmény, hogy Köves Slomó rabbi fölhívott telefonon, és elmondta, hogy mi történt. A fiatalembert egy este beszorították a lépcsőházukba, bezárták az ajtót, és azt kérdezték tőle: zsidó vagy? Amikor igennel felelt, alaposan megverték. A nyilatkozatban azt írtam, engem ez az eset arra emlékeztet, hogy valakitől, aki Szabadka főterén magyarul beszél, megkérdezik: magyar vagy? És félholtra verik. Malina Hedviggel ugyanez történt Szlovákiában. Számomra ezek a gyűlöletből eredő cselekedetek ugyanarról a gyökérről fakadnak. Na, ez a mondat az összes tudósításból hiányzott, mind a Kurucinfón, mind az MTI-ben.

Értem, hogy ön tud idézni olyan eseteket, amikor kiállt emberek mellett. Ám a nyilatkozatainak döntő többsége mégiscsak a kormány kritikája, és nem nagyon hallok azokról az értékekről, amelyek mellett kiáll.

Nem hall, mert ebben szelektív a hallása. Természetesen én is pártpolitikus vagyok, mégis igyekszem nemcsak az ellenfelek erkölcsi felelősségére rámutatni, hanem megkeresni azt is, hogy azoknak, akiket én képviselek, miben kellene változni. Például amikor a holokauszt kapcsán meg kell nyilatkoznom, el szoktam mondani: akkor van jogunk tiltakozni azellen, hogy az antiszemitizmus fegyverét a jobboldal ellen manipulálva használják, ha egyébként mindent megteszünk azért, hogy ne legyen antiszemita beszéd saját köreinkben. Érdekes módon ez nem érdekelte a Magyar Nemzetet, de a balliberális lapokat sem, mert ez nem illik a skatulyába: nekem olyan fideszes politikusnak kell lennem, aki kesztyűs kézzel bánik a jobboldallal, mert csak szavazatmaximalizálásra törekszik.

Hát én tényleg ezt hallom ki nyilatkozatainak döntő részéből. Világos képem van Balog Zoltánról, a pártkatonáról, és nagyon keveset érzékelek Balog Zoltánból, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnökéből. Akiből Magyarországon egyetlenegy van, tehát tevékenységét a pártokon felül álló szolgálatnak is tekinthetném.

Minden bizottsági elnökből csak egy van. Sajnos az a tapasztalatom, nem olyan finomszemcsés a magyar közélet érzékelőképessége, hogy átmenjenek rajta azok az üzeneteim, amelyek egyértelművé teszik: az emberi jogoknak felette kell állniuk a pártpolitikán. Hiába kínáltam fel például a Népszava hasábjain az együttműködésemet a Gönczöl-bizottságnak, amelyet Gyurcsány Ferenc a 2006. őszi események kivizsgálására nevezett ki. Szóba sem álltak velem. Arról sem olvastam önöknél, amikor kihelyezett bizottsági ülésünkön egy cigánytelepet látogattunk meg, és az ÁSZ jelentését tárgyaltuk a roma pénzek katasztrofális felhasználásáról.

Ugye nem akarjuk hasonló súlyúnak tekinteni a megvert zsidó fiatalember és a meggyilkolt romák ügyét, a Magyar Gárda ügyét, amely a világ előtt a magyar demokrácia szégyene. A gyilkosságsorozat esetében az a kérdés, hogy hová sodródik a magyar társadalom. Nem érzi-e, hogy az erőszak eszkalációjában szerepe van a Fidesz egészpályás letámadássorozatának, amelylyel szalonképessé tett nagyon sok dolgot, amely Magyarországon addig nem volt szalonképes?

Ezek – ne haragudjon – paranoiás öszszeesküvés-elméletek, amelyekre nem is tudok mit mondani. Most ki van itt kormányon? Hát nem az MSZP–
SZDSZ-koalíció immár nyolc éve? Nem ők felelősek a közbiztonságért? Alapvetően nem ők felelősek a közélet minőségéért? Ön azokat próbálja a vádlottak padjára ültetni, akik ellenzékből támadják a kormányt, és a dolgukat végzik akkor, amikor a miniszterek teljesítményét bírálják. Nos, amikor mi kormányon voltunk, nem ilyen légkör volt az országban. Nem voltak utcai randalírozások, nem volt ez a fajta erőszak senkivel szemben, és nem volt neonáci randalírozás a Várban.

És az elszabadult randalírozásban nincs-e szerepe annak, hogy idegbetegnek nevezték a miniszterelnököt, hogy tízezrek előtt beszédben mondták: ezek tolvajok, és húzzanak el?

Egyrészt aki lop, az bizony tolvaj. Talán emlékszik rá, hogy melyik párt is indította 2002-ben a tolvajbandakampányt az akkori kormány ellen? Az SZDSZ. Róluk éppen az ő miniszterelnökük mondta később, hogy tele vannak korrupciós ügyekkel. Egy másik szocialista miniszterelnök pedig így nyilatkozott az ellenzékről: „Sintértelepre kell vinni a veszett kutyákat!”

Ez sem jó! Gyurcsány Ferenc viszont nem más, mint a szocialista párt válasza Orbán Viktorra. Gyurcsány azért lehetett miniszterelnök, mert a szocialisták olyan embert kerestek, aki képes felelni az egészpályás letámadásra.

Pedig Medgyessy Péterrel nyerték meg a választást. Egy galamblelkű emberrel!

Olyan ember kellett, akiről hihető volt, hogy nem lehet agyagba döngölni. Önnek tetszik ez a verbális háború?

Nem, de azért óvatosan az ítélettel. Az úgynevezett PC-ben, a politikailag korrekt beszédmód követésében van egy nagy átverés. Ugyanis számos problémáról ezért nem beszélünk világosan, közérthetően és szókimondóan. Szerintem az SZDSZ részben ezért kapta meg a választóktól méltó büntetését. Õk jártak élen annak a meghatározásában, hogy hogyan és mit szabad mondani ebben az országban, és mit nem. Az állampolgárok jelentős része meg úgy érezte, hogy a problémák, amelyek őket szorítják, egyáltalán nem jelennek meg a magyar közéletben. Így kerestek maguknak olyanokat, akik az ő bajukat is szóba hozzák, ha nem is mindig szalonképesen. Ezért nyerhetett teret a Magyar Gárda. Szerintem ebben megvan a politikai elit közös felelőssége is, és ha kell, akkor szívesen keresem itt a magam és a Fidesz felelősségét. Túl későn kezdtünk el beszélni arról, ami évek óta nyomasztja a leszakadt vidéki perem-Magyarországon az embereket. Ez a közbiztonság hiánya és a szociális kiszolgáltatottság. Vannak viszont, akik találtak egy olyan hangot, amelyet én nem tudok ugyan elfogadni, de a reménytelen emberek erre végső kétségbeesésükben mégis azt mondják: ők legalább foglalkoznak velünk.