Két zsák kézbesítetlen levelet találtak egy biciklitárolóban

2017. december 4., 18:47

Szerző:

Két hatalmas zsáknyi kézbesítetlen levélre bukkantak a lakók egy békásmegyeri panelház biciklitárolójában. Az egyenként negyven kilós csomagokban minden volt: magánlevelek, számlák, bankszámla-kivonatok, csupa fontos és bizalmas irat. A címzettek szintén harmadik kerületiek, de a lakótelep másik felén laknak – írja a Blikk.

A leveleket megtaláló egyik lakó szerint egy fiatal kézbesítő hagyhatta ott, aki rendszeresen jár a házba az egyik idős ember kutyáját sétáltatni.

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

A leveleket a ház gondnoka is látta, de szerinte nem ez volt az első eset,  hónapokkal ezelőtt már talált ugyanott gazdátlan küldeményeket. Amikor találkozott  a fiúval, szólt neki, hogy vigye innen azokat, akkor nyom nélkül eltűntek a borítékok 

„A fiú mindennap jön reggel és este, munka előtt és után. Régebben közmunkásként dolgozott. Nagy nehezen szerezte ezt a postai állást. Panaszkodott, hogy sok munkája van: esőben, szélben, hóban biciklivel kell kihordania a sok levelet. A biciklijét általában a tárolóban hagyta, amíg a kutyát sétáltatta. Lehetett benne levél, de azokat hazafelé el is vitte."  magyarázta egy másik lakó.

Ha a levelek között határidős számlák is voltak, amiket a címzett nem tudott befizetni, emiatt bizonyíthatóan kára származott, akkor a Magyar Postának kell viselnie a felelősséget még akkor is, ha nem a cég, hanem dolgozója hibázott.

Nemrég Kőszegről érkezett hasonló hír, ott azonban még csak nem is egy zárt tárolóban, hanem patakparton, padokon hagyták el a leveleket a postások.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.