Kéri László: Az orbáni uralom természetét a sajtó nem érti

- Nem kellett nagy beleérző képesség ahhoz, hogy tavaly januárban jelezze: kétharmados Fidesz-győzelem születik.

– Korábban, az előző év utolsó napjaiban kellett a szöveget leadni. Néhány tévedés nyilván becsúszott, például az MDF szerepével kapcsolatban. De akkor még úgy látszott, hogy a minipárt az SZDSZ csalódott támogatóival összefogva eredményes lehet. Nem volt reménytelen vállalkozás. Ha a két társaság nem olyan kétbalkezes, és nem listákon, maradványpénzeken tusakodnak... De nem folytatom. Tévedtem. Ez a múlt.

- Nem látom abban a szövegben az LMP nevét.

– Ők az utolsó hónapban jöttek fel, az MDF mélyrepülésével párhuzamosan. Decemberben egy százalékon álltak.

- Baljóslatúra sikeredett a Fidesz-győzelem felvezetése. Olyasmit írt: nem kérdés, nyernek-e, az sem, hogy összejön a kétharmad. Az a kérdés, hogy ez így jó-e. Jó lett?

– Én az optimisták közé tartoztam, akik azt hitték, a kétharmad kellő biztonságérzetet ad ahhoz, hogy visszafogottan indítsanak.

- Mert nem hiszünk a politikusoknak. Orbán nyolc éven át mondogatta: ugyanúgy cselekedne, csak keményebben.

– És lám, igazat mondott. Pedig azt hittem, nem sürgeti az idő, nem köti koalíciós kényszer, hiszen kétharmados fölénye van. Ráér.

- Voltak azért baljós jelek, elszólások. „Az alkotmányban nem látok semmi tiszteletre méltót” – mondta a kampányban.

– Mondott ilyesmiket, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget. Tudtam, ha a kétharmad összejön, nekiállnak az alkotmányozásnak. Azt persze nem gondoltam, hogy az alkotmányos berendezkedés lesz az (egyik) első, amit lebontanak. Máig nem láttam a sajtóban nyomát sem, hogy valaki megkérdezte volna: mi történt nyár végén, hogy 2012 helyett 2011 tavaszára ugrott előre a villámalkotmányozás? Kötcsén szeptemberben Orbán már nem cicózott. Kimondta: fél év, és új alaptörvényt kapunk.

- Egy éve ön azt írta: a Fidesz valóra váltja a jobboldali kormányok álmát. Jobbközépről foglalja el a teljes politikai mezőt anélkül, hogy számottevő ellenzéke lenne.

– Ez a bethleni konszolidáció ősmodellje. Képzeljünk el egy politikai dinoszauruszt, amelyhez képest mindenki törpe. Egypártrendszert a többpártrendszerben.

- Ez az „orbáni konszolidáció”?

– Némi hangsúlymódosítással. Ez ugyanis nem konszolidáció, hanem konfrontáció. Én például konszolidációt reméltem tőlük, de eszük ágában sem volt erre törekedni.

- Együttműködésről beszélnek. Nemzeti együttműködésről.

– Beszélni könnyű. Nem kerül semmibe. De az orbáni uralom természetét a sajtó nem érti.

- Pedig elég sok ügy torlódott össze. Nem foglalkoztunk velük eleget?

– Csak azzal nem, amivel érdemes lenne.

- Mondjon példát.

– Nagyvonalúan napirendre tértek a tulajdonosi szerkezet döbbenetes gyorsaságú átalakítása felett. Szellő se rezdült, amikor a nemzeti vagyonkezelést egységesítették, és könyörtelen következetességgel tették rá a kezüket a pénzügyi forrásokra. A magyar sajtó kiváló partner abban, hogy a kormánypárt által – tudatosan – piacra dobott szimbolikus ügyeket tupírozza, miközben napirendre tér olyan „apróságok” felett, mint a szuperholdingok alapítása a legfontosabb gazdasági/társadalmi alrendszerekben, a nagy összevonások sorozata, a „nemzeti közművek”, tömegközlekedési birodalmak egységesítése, a közigazgatás példátlan mélységű strukturális átalakítása. Orbán – ellentétben a sajtóval – tudja, hogy ez számít.

- Ki mozgatja a végrehajtói szálakat? Matolcsy?

– Ugyan. Ő beszélhet, de egy év múlva a nevére sem emlékszünk majd. Fellegi Tamás, a „hallgatag ember” viszont annál többet tesz. Az összes forrás fölött ő diszponál, a vagyonkezeléstől a kínai kapcsolatokig.

- Azt írja újévi előrejelzésében: a Fidesz sietni fog. Addig kell intézkedni, míg az ellenzék bénult, deprimált. De arra ön sem számított, hogy ennyire arctalan, tétova ellenzék áll fel, élén a leépülő szocialista párttal.

– Amikor megláttam az MSZP-frakció összetételét, számítottam erre. Azt írtam a választások előtt, hogy a szociknak szerencséjük van. Nulláról indulnak. De ez már nem igaz. Ebben az összetételben jócskán a nulla alá csúsztak.

- Nem történt nemzedékváltás?

– Nemzedékváltás címszóval becipeltek néhány „műifit”, politikusnak kikiáltott fásult kegyencet. A Molnár Csabáktól, Ficsor Ádámoktól miféle megújulást várnak? Nem beszélve azokról a régi harcosokról, akik évek áldozatos munkájával vitték jégre az MSZP-t. Ebből a „belső koalícióból” kellene kialakulnia az ütőképes ellenzéknek?

- Orbán ’98-ban Berlusconi-epigonként lépett a miniszterelnöki pulpitusra, még a szlogeneket is tőle lopkodta. Ma kinek az epigonja?

– Miből gondolja, hogy bárkit utánoznia kéne? Orbán olyan új típusú, vezérelvű rendszert valósít meg, amely modell lehet a keleti „újdemokráciákban”. Ő maga lesz a saját modellje.

- Változott-e a helyzet a Fideszen belül? Most valóban egyedül maradt. A régi harcostársak kikoptak mellőle.

– Mindig mondják: soha ilyen erős nem volt. De mindig is ezt mondták, miközben nőtt, mint a szappanbuborék.

- Én kételkedem ebben az erőben.

– Én is, mert valóban túlnyerték magukat. Többet söpörtek be, mint amenynyit uralni tudnak. Hetvenhat polgármesterük ül a frakcióban, meg még további félszáz olyan ember, aki inkább kötődik a lokális politika világához, mint a központi Fideszhez. Ezek az emberek tudják, hogy az ígért kétszáz fős parlamentbe aligha fognak bekerülni. Ugyanakkor Orbán becipelte a pretoriánus gárdát az államigazgatásba. Klientúrája rázúdult a minisztériumokra, de ez a helyfoglalás mára véget ért. Elfogytak a kiadó íróasztalok, nem táplálhatja tovább a „szent gárdát”.

- Azért nem féltem. Egy frakciótag mondta: ne dőljek be olcsó látszatoknak. Orbán sikeres. A nyugdíjkasszák elkobzása nagy siker. Milyen ügyesen, flottul csinálta meg.

– Minden tolvaj ügyes, amíg el nem kapják.

- Váltsunk témát. Miért indult összehangolt támadás a kritikai értelmiség kiválóságai ellen? Ennyit számít öt politológus, négy esztéta véleménye? Ez központi direktíva, vagy magánbosszú?

– Nem kell ehhez utasítás. Elég pár helyre olyan embert tenni, aki „magától tudja”, mi a dolga. Nem hiszem, hogy Orbán listákkal érkezett a hatalomba. Nem „ellenségei” vannak, csak hívei, akik „megálmodják” legtitkosabb gondolatait.

- Négy eseménydús év előtt állunk.

– A nemzeti egyetértés nyilatkozatának kötelező kifüggesztése volt az a pillanat, amikor úgy gondoltam: talán nem lesz meg az a négy év. Az a hatalom, amely ennyire nem bízik abban, hogy az emberek maguktól is látják, regisztrálják, érzékelik kivételes mivoltát, nem érzi stabilnak magát.

- Úgy kommunikálnak, mintha szükségállapot lenne?

– Több kormányzatot láttam összeomlani Kádár óta. Bármilyen felhatalmazással bír egy rendszer, tehetetlen, ha nincs szilárd társadalmi alapja, szociális karaktere. Ha egy kormány csak a hatalmi mezőben létezik, bukásra van ítélve.

- Akkor idekívánkozik a kérdés: mit várhatunk 2011-től?

– Eredetileg azt hittem: van programjuk, csak nem kötik az orrunkra. Eltelt fél év, és kiderült, nincs. A rögtönzések halmazának kellene rendszerré szerveződnie, a középpontban egy miniszterelnökkel, aki csak önmagában bízik.

- Ennyire bizalmatlan?

– Az beszél állandóan bizalomról, aki tudja, hogy ez a gyenge pontja.

- Természetesen 2011 is sorsöntő év lesz.

– 2010 olyan politikai fordulat kezdete, amiből bármi lehet. Meg lehet teremteni a hosszú távú berendezkedés alapjait, de felütheti a fejét az ellenállás, a szembeszegülés is. Külső ellenerők máris vannak, Orbán sikeresen „megszervezte” őket. A belpolitikában viszont teljes az ellenzéki vákuum. Ott nehéz riválist állítani vele szemben. Hosszú út lesz, de a Fidesz sokat tesz azért, hogy lerövidüljön. Ellenséget még szerezhetnek, de új szövetségest már nem találnak. Mindenkit megsértettek, megaláztak, akit csak tudtak.