Kéri László: Az orbáni uralom természetét a sajtó nem érti

Tavaly ilyenkor ismert politikai elemzőket kértünk arra: mondják el nekünk, mit várnak 2010-től. Sok mindenben igazuk lett. Előre látták, hogy alapvetően átalakulnak Magyarországon a pártpolitikai viszonyok, értelmüket vesztik megszokott fogalmak: a két nagy párt, a jobb- és baloldal. Tudták, hogy a szocialisták távoznak a hatalomból, és hogy végképp leáldozik az SZDSZ napja. Gyanították azt is, hogy a Fidesz kétharmadot szerez. Alapvetően helyesek voltak a jóslatok? Csak amennyire alapvetően tévesek is, hiszen azt, hogy a Fidesz mit kezd a kétharmaddal, senki sem tudta előre. Érthető: máig is új és új meglepetések érnek bennünket.

2011. január 11., 08:46

- Nem kellett nagy beleérző képesség ahhoz, hogy tavaly januárban jelezze: kétharmados Fidesz-győzelem születik.

– Korábban, az előző év utolsó napjaiban kellett a szöveget leadni. Néhány tévedés nyilván becsúszott, például az MDF szerepével kapcsolatban. De akkor még úgy látszott, hogy a minipárt az SZDSZ csalódott támogatóival összefogva eredményes lehet. Nem volt reménytelen vállalkozás. Ha a két társaság nem olyan kétbalkezes, és nem listákon, maradványpénzeken tusakodnak... De nem folytatom. Tévedtem. Ez a múlt.

- Nem látom abban a szövegben az LMP nevét.

– Ők az utolsó hónapban jöttek fel, az MDF mélyrepülésével párhuzamosan. Decemberben egy százalékon álltak.

- Baljóslatúra sikeredett a Fidesz-győzelem felvezetése. Olyasmit írt: nem kérdés, nyernek-e, az sem, hogy összejön a kétharmad. Az a kérdés, hogy ez így jó-e. Jó lett?

– Én az optimisták közé tartoztam, akik azt hitték, a kétharmad kellő biztonságérzetet ad ahhoz, hogy visszafogottan indítsanak.

- Mert nem hiszünk a politikusoknak. Orbán nyolc éven át mondogatta: ugyanúgy cselekedne, csak keményebben.

– És lám, igazat mondott. Pedig azt hittem, nem sürgeti az idő, nem köti koalíciós kényszer, hiszen kétharmados fölénye van. Ráér.


- Voltak azért baljós jelek, elszólások. „Az alkotmányban nem látok semmi tiszteletre méltót” – mondta a kampányban.

– Mondott ilyesmiket, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget. Tudtam, ha a kétharmad összejön, nekiállnak az alkotmányozásnak. Azt persze nem gondoltam, hogy az alkotmányos berendezkedés lesz az (egyik) első, amit lebontanak. Máig nem láttam a sajtóban nyomát sem, hogy valaki megkérdezte volna: mi történt nyár végén, hogy 2012 helyett 2011 tavaszára ugrott előre a villámalkotmányozás? Kötcsén szeptemberben Orbán már nem cicózott. Kimondta: fél év, és új alaptörvényt kapunk.

- Egy éve ön azt írta: a Fidesz valóra váltja a jobboldali kormányok álmát. Jobbközépről foglalja el a teljes politikai mezőt anélkül, hogy számottevő ellenzéke lenne.

– Ez a bethleni konszolidáció ősmodellje. Képzeljünk el egy politikai dinoszauruszt, amelyhez képest mindenki törpe. Egypártrendszert a többpártrendszerben.

- Ez az „orbáni konszolidáció”?

– Némi hangsúlymódosítással. Ez ugyanis nem konszolidáció, hanem konfrontáció. Én például konszolidációt reméltem tőlük, de eszük ágában sem volt erre törekedni.

- Együttműködésről beszélnek. Nemzeti együttműködésről.

– Beszélni könnyű. Nem kerül semmibe. De az orbáni uralom természetét a sajtó nem érti.

- Pedig elég sok ügy torlódott össze. Nem foglalkoztunk velük eleget?

– Csak azzal nem, amivel érdemes lenne.

- Mondjon példát.

– Nagyvonalúan napirendre tértek a tulajdonosi szerkezet döbbenetes gyorsaságú átalakítása felett. Szellő se rezdült, amikor a nemzeti vagyonkezelést egységesítették, és könyörtelen következetességgel tették rá a kezüket a pénzügyi forrásokra. A magyar sajtó kiváló partner abban, hogy a kormánypárt által – tudatosan – piacra dobott szimbolikus ügyeket tupírozza, miközben napirendre tér olyan „apróságok” felett, mint a szuperholdingok alapítása a legfontosabb gazdasági/társadalmi alrendszerekben, a nagy összevonások sorozata, a „nemzeti közművek”, tömegközlekedési birodalmak egységesítése, a közigazgatás példátlan mélységű strukturális átalakítása. Orbán – ellentétben a sajtóval – tudja, hogy ez számít.

- Ki mozgatja a végrehajtói szálakat? Matolcsy?

– Ugyan. Ő beszélhet, de egy év múlva a nevére sem emlékszünk majd. Fellegi Tamás, a „hallgatag ember” viszont annál többet tesz. Az összes forrás fölött ő diszponál, a vagyonkezeléstől a kínai kapcsolatokig.

- Azt írja újévi előrejelzésében: a Fidesz sietni fog. Addig kell intézkedni, míg az ellenzék bénult, deprimált. De arra ön sem számított, hogy ennyire arctalan, tétova ellenzék áll fel, élén a leépülő szocialista párttal.

– Amikor megláttam az MSZP-frakció összetételét, számítottam erre. Azt írtam a választások előtt, hogy a szociknak szerencséjük van. Nulláról indulnak. De ez már nem igaz. Ebben az összetételben jócskán a nulla alá csúsztak.

- Nem történt nemzedékváltás?

– Nemzedékváltás címszóval becipeltek néhány „műifit”, politikusnak kikiáltott fásult kegyencet. A Molnár Csabáktól, Ficsor Ádámoktól miféle megújulást várnak? Nem beszélve azokról a régi harcosokról, akik évek áldozatos munkájával vitték jégre az MSZP-t. Ebből a „belső koalícióból” kellene kialakulnia az ütőképes ellenzéknek?

- Orbán ’98-ban Berlusconi-epigonként lépett a miniszterelnöki pulpitusra, még a szlogeneket is tőle lopkodta. Ma kinek az epigonja?

– Miből gondolja, hogy bárkit utánoznia kéne? Orbán olyan új típusú, vezérelvű rendszert valósít meg, amely modell lehet a keleti „újdemokráciákban”. Ő maga lesz a saját modellje.

- Változott-e a helyzet a Fideszen belül? Most valóban egyedül maradt. A régi harcostársak kikoptak mellőle.

– Mindig mondják: soha ilyen erős nem volt. De mindig is ezt mondták, miközben nőtt, mint a szappanbuborék.

- Én kételkedem ebben az erőben.

– Én is, mert valóban túlnyerték magukat. Többet söpörtek be, mint amenynyit uralni tudnak. Hetvenhat polgármesterük ül a frakcióban, meg még további félszáz olyan ember, aki inkább kötődik a lokális politika világához, mint a központi Fideszhez. Ezek az emberek tudják, hogy az ígért kétszáz fős parlamentbe aligha fognak bekerülni. Ugyanakkor Orbán becipelte a pretoriánus gárdát az államigazgatásba. Klientúrája rázúdult a minisztériumokra, de ez a helyfoglalás mára véget ért. Elfogytak a kiadó íróasztalok, nem táplálhatja tovább a „szent gárdát”.

- Azért nem féltem. Egy frakciótag mondta: ne dőljek be olcsó látszatoknak. Orbán sikeres. A nyugdíjkasszák elkobzása nagy siker. Milyen ügyesen, flottul csinálta meg.

– Minden tolvaj ügyes, amíg el nem kapják.

- Váltsunk témát. Miért indult összehangolt támadás a kritikai értelmiség kiválóságai ellen? Ennyit számít öt politológus, négy esztéta véleménye? Ez központi direktíva, vagy magánbosszú?

– Nem kell ehhez utasítás. Elég pár helyre olyan embert tenni, aki „magától tudja”, mi a dolga. Nem hiszem, hogy Orbán listákkal érkezett a hatalomba. Nem „ellenségei” vannak, csak hívei, akik „megálmodják” legtitkosabb gondolatait.

- Négy eseménydús év előtt állunk.

– A nemzeti egyetértés nyilatkozatának kötelező kifüggesztése volt az a pillanat, amikor úgy gondoltam: talán nem lesz meg az a négy év. Az a hatalom, amely ennyire nem bízik abban, hogy az emberek maguktól is látják, regisztrálják, érzékelik kivételes mivoltát, nem érzi stabilnak magát.

- Úgy kommunikálnak, mintha szükségállapot lenne?

– Több kormányzatot láttam összeomlani Kádár óta. Bármilyen felhatalmazással bír egy rendszer, tehetetlen, ha nincs szilárd társadalmi alapja, szociális karaktere. Ha egy kormány csak a hatalmi mezőben létezik, bukásra van ítélve.

- Akkor idekívánkozik a kérdés: mit várhatunk 2011-től?

– Eredetileg azt hittem: van programjuk, csak nem kötik az orrunkra. Eltelt fél év, és kiderült, nincs. A rögtönzések halmazának kellene rendszerré szerveződnie, a középpontban egy miniszterelnökkel, aki csak önmagában bízik.

- Ennyire bizalmatlan?

– Az beszél állandóan bizalomról, aki tudja, hogy ez a gyenge pontja.

- Természetesen 2011 is sorsöntő év lesz.

– 2010 olyan politikai fordulat kezdete, amiből bármi lehet. Meg lehet teremteni a hosszú távú berendezkedés alapjait, de felütheti a fejét az ellenállás, a szembeszegülés is. Külső ellenerők máris vannak, Orbán sikeresen „megszervezte” őket. A belpolitikában viszont teljes az ellenzéki vákuum. Ott nehéz riválist állítani vele szemben. Hosszú út lesz, de a Fidesz sokat tesz azért, hogy lerövidüljön. Ellenséget még szerezhetnek, de új szövetségest már nem találnak. Mindenkit megsértettek, megaláztak, akit csak tudtak.

Több száz elítélt várja évente, hogy elnöki kegyelemben részesüljön, ezekre mind nemet mondott Sulyok Tamás, egészen mostanáig.