Kedvezményes nyugdíj: „semmilyen becsapás nincs"

Cáfolta a kormányszóvivő azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kormány változtatott a nők kedvezményes nyugdíjazásáról szóló javaslatán. A Népszabadság egy, a birtokába jutott tervezetre hivatkozva azt írta: a kormány korlátozó feltételeket épített be a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatos javaslatba, így alig néhány százan élhetnek majd a kedvezménnyel.

2010. november 22., 18:37

A kormányszóvivő megismételte: semmilyen módosítás nem történt a tervezetben - számolt be a

hírTV.

„Azok a magyar nők, akik 40 évnyi munkaviszonnyal rendelkeznek, elmehetnek nyugdíjba” – jelentette ki Nagy Anna. – A 40 év munkaviszonyba legfeljebb 8 év számíthat bele: gyerekgondozási segély, illetve bármilyen gyerekekkel kapcsolatos ellátással töltött idő esetén; nem számít bele a szakiskola, a felsőoktatás – fejtette ki a kormányszóvivő. „Amit ez a tervezet javasol, az a család és a munka mint érték elismerése” – mondta, hozzátéve, hogy az utóbbi két hétben többször is elhangzott tervezettel kapcsolatban nem történt változás. Mint fogalmazott: „semmilyen becsapás nincs, pontosan az történik, amit két hete mondunk mindenhol”.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.