Ugorok kíméljenek! – Kásler tengernyi pénzzel és dilettáns szenvedéllyel robbant be a magyar őskutatásba
Hogy a dolog nem a semmiből jött, azt a Jobbik klasszikus korszaka bizonyítja. 2010–2011 táján virágoztak a hazai turultáborok, szittyakempingek, látószeánszok. Szárnyalt a hazafias ezotéria. A lovas nomád ősmagyar kultusz létező szubkultúra, jövedelmező árucikk volt. A terepen – Magyarok Országos Gyűlése – lobogtak a turulos zászlók, a sárkányfogas címerek, izzottak a fény sátrai, dolgoztak a csontkovácsok, az energiahajigáló sámánok. A finnugor-mentesítés támaszának akkoriban a Jobbik látszott.
A lendület azonban lassan alábbhagyott. A kurultájkultusz elszánt támaszának számított a ma fideszes színekben politizáló Lezsák Sándor. Pákászatot, lóhátról nyilazást, kobzozást, nyereg alatt puhítást hungarológus ifjak Lezsákéktól is tanulhattak. A szittyakempingek ideológiai töltése öt pontban foglalható össze. Le kell írni a frankhiteleket, fel kell számolni a hazai bankrendszert, ki kell lépni a NATO-ból és az unióból, a pénzuralom felszámolása révén euró helyett saját vert pénz kellene bevezetni, ha kell, rézből, mint Rákóczi fejedelem idején, s egy ponton jöhet a visszatérés a Szent Korona (más verzióban Fénykorona) joghatósága alá.
Az ősmagyarok reflexíját a Fidesz a keleti nyitás nyomán vette fel. Amikor Szőcs Géza államtitkárként Orbánnak a keleti származás kapargatását javasolta, a nyitás még nem volt műsoron. De ha már Orbán lát anyagi hasznot a dologban, nyilvánvaló, pénzért fel fogja kapni a csodaszarvas regéjét is. Míg a Türk Tanácson a világ türkjei (például Recep Tayyip Erdogan török, Nurszultan Nazarbajev azóta lemondott, de az állami kulcspozíciókat változatlanul uraló kazah és Ilham Alijev azeri elnök) a világ átalakításáról tanácskoztak, ezúttal is Orbán prognózisa robbant a legnagyobbat.
– Megdőlni látszik a régi világrend – jósolta –, amelyben a tőke és a tudás Nyugatról áramlott Kelet felé. Az új világrendben a Keleten felemelkedő államok lesznek a meghatározók – így szólt Orbán, és a türköknek tetszett. Leöntötték egy jó pohár kumisszal.
Hogy a keleti nyitás Ázsia sztyeppéin eddig mérsékelt sikereket hozott, azt néhány számadattal érzékeltette a sajtó. „A magyar–kazah áruforgalom 2017-ben 350 millió dollár volt – ez a kazah áruforgalom kevesebb mint 0,3 (!) százaléka. A magyar–üzbég áruforgalom ennek a tizede, a kirgiz–magyar forgalom olyan kicsi, hogy a találkozókon szemérmesen mindig a kapcsolatok fellendítését szokás említeni, számok nélkül” – írta az Index.
Mindennek ellenére tény, hogy hazánk – egyelőre megfigyelői szinten – pályázhat a „legnyugatibb keleti nép” címére, s bizonyos szemszögből, bár sok értelme nincs, ez igaz is. De hogy ez így maradjon, a bizalom is fennmaradjon, tudományos igazolást is kapjon, ahhoz történeti, nyelvészeti, archeogenetikai szinteket kell az őstörténeti kutatásnak megugrania. Sajnos a nyelvészet merev tudomány, nem könnyű átállítani. A magyart török tipológiájú (poszthun) nyelvvé varázsolni a propagandaművészet csúcsa lenne. Súlyosan megaláznánk Reguly Antalt és társait, ha hősies erőfeszítésüket egy mozdulattal lesöpörnénk.
A nyelvészet azonban csak részeleme a komplex eredetkutatásnak. Kásler Miklósnak és kutatóinak a hun eredet keresésében menekülési útvonalat biztosít egy viszonylag friss tudomány, a populációgenetika. De a genetikai mutatókkal – legyenek bármilyen merészek az alternatív őstörténészek – nehéz a hun eredet felé utat törni. A régészeti genetikai mintákat vizsgálva azt látjuk, hogy a mai magyar nép a legtöbb néphez hasonlóan „etnikai koktél”, a Kárpát-medencei népcsoportokkal nemhogy rokon, gyakorlatilag azonos. A mai magyar népesség legközelebbi rokona furcsa módon a szlovák, a lengyel, részben az ukrán, mentalitásban éppúgy, mint a fizikai mutatókban. Azokkal vagyunk rokonok, akikkel ma is együtt élünk.
Annál vékonyabb az a szál, amely a honfoglalókhoz köt minket. Demográfiai becslések szerint ha a hadviselésre alkalmas magyar lakosság valóban két tümen harcossal (tömény, sokaság – kétszer tízezer emberrel) vonult hadba, a feltételezett belső arányok szerint kétszázezres populációról van szó. A helyszínen talált Kárpát-medencei lakosság ehhez képest alig haladta meg a milliót. Az Árpád-kori magyarságot e két csoport intenzív keveredése adja ki.
Néhány vitatott kérdés mutatóban: bizonytalan a magyarokhoz utoljára csatlakozó vándor népelem, a három kabar törzs (őrs, berény, varsány-oszlár) arculata. Nomád szokás szerint az előőrs és a felderítő szerepét többnyire az utoljára csatlakozottak töltötték be. Ez arra utal, hogy a kalandozások fedőnéven számon tartott rablássorozatban meghatározó szerepet vittek a kabarok. Gyanítható, hogy a kor nomád népei (legyenek magyarok, hunok, avarok) a lavinaelv szerint összecsapódva toborzódtak, alkottak konglomerátumot, maguk előtt terelve-űzve más leigázott szövetséges népeket, germánokat, szlávokat.
Hunokkal önként rokonságra lépni – pláne úgy, hogy a rokonság kétes –, imázsszempontból véleményes.
Mivel a honfoglalást megelőző zűrzavar az írott és íratlan történelem határvidékén zajlott, a korabeli reflexiók, híresztelések, a valóban faktumként létező régészeti tények és a hipotézisek mindig tág teret nyújtottak a romantikus képzelgésnek. Az őskutatás olyan tudomány, amelyben állítani vagy cáfolni valamit egyaránt nehéz.
Lenne tehát mit tisztázni, főleg ahhoz képest, hogy őstörténetünk neves szakértői – mint Türk Attila őstörténész-régész Mandinernek adott nyilatkozatából kitetszik – évtizedekig íróasztalnál elmélkedtek. Amikor felbomlott a szovjet állam, s szabadabb lett a mozgás, intenzív pótló, feltáró munka indult. Készül a leletek katalógusa, és a hajdani honfoglalók genetikai bázisa.
Ebbe a termékeny közegbe robban bele az omnipotens Kásler miniszter tengernyi pénzzel, önhitt, dilettáns szenvedélyével. Amióta tudományszervezés létezik Magyarországon, magyarság- és eredetkutatásra ennyi pénzt sosem adtak. (Összevetésként: az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont magyar őstörténeti témacsoportja, tehát a hivatalos tudomány, évi 20 millióból gazdálkodik, Kásler egyelőre 880 millióból.) Korántsem mindegy, hogy az iszonyú összeget a tudomány hiteles képviselői vagy futóbolondok költik-e el.
Mert a szittya gondolat újrafutózása felélesztette a mindeddig lenyomott alternatív, ezoterikus csapat reményeit. Nyugdíjas írásszakértőkét, akik szerint vitathatatlan tény, hogy a bronzkorban létezett magyar írásbeliség, álmodozókét, akik felkutatnák a levéltárak mélyén a magyarok eltitkolt, biblikus nyomait. Kásler történetmegújító fellépése önmagában is kérdéseket vet fel. Egy férfiú, akinek elvileg a keze alá tartozik az állam szociális, egészségügyi működése, s legkevésbé az egészségügyről van érdemi megjegyzése, annál sűrűbben fejti ki a világegyetem működésével kapcsolatos maszek nézeteit, őstörténeti kérdésekben várhatóan „egyéni álláspontra” helyezkedik. Végtelen óraszámban vetített televíziós stúdióbeszélgetéseit öt (!) kötetben jelentette meg a Kerényi Imrét is kiadó Kairosz. Egykori beszélgetőpartnerei öntörvényű Kávéházi Konrádként emlegetik, aki mindenbe teljes kompetenciával, gond nélkül beleszól, mindenről van véleménye. Miért ne ítélkezne kedvenc témájáról, az Árpád-házi dinasztikus DNS-láncról, amely, mint magától a professzortól tudjuk, 4500 évvel ezelőtt a mai Afganisztán területén alakult ki. A legpontosabb megfigyelést a miniszterről TGM tette közzé (A bolond Kásler és a magyar állam, HVG, 2018), aki szerint a doktor „valódi személyiség a bölcselkedő »politikus csizmadia« típusából. Mindenkinek a gyerekkorában volt olyan Jenő bácsi, aki közölte, hogy Heisenberg bizonytalansági relációja közvetett istenbizonyíték.”
Meglepő beszólásokra Kásler bármely pillanatban, bármely témáról képes, főleg 880 millióból. De mint sejtjük, többről (több pénzről) lesz szó. Káslernek mindig voltak ötletei. A terv és a hozzá szabott létszám gigantikus. A miniszter ennél is továbbmegy. Az egyik titkos Emmi-előterjesztésben írják: „A tiszta tudomány alkalmazásával olyan eredményeket (lehet) közzétenni, amelyek alkalmasak arra, hogy a fiatal generációk esetében – a 3–30 éves korosztályban – egy egészséges gondolkodás alakuljon ki.” (A teljes iratot a Hvg.hu 2019-ben közölte.) Az intézet megalapítása az indoklás szerint nem is annyira tudományos, mint inkább emlékezetpolitikai győzelem. Az egészséges honfiúi nevelést a hároméveseknél kezdjük. Erre a dicső felívelésre az ugor azonosság nem alkalmas.
Hogy merre halad Csaba királyfi népe a keleti nyitás csillagösvényén, nem tudjuk. Számunkra is váratlanul lettünk ugorból újra őshunok.
Az egyeduralom kultusza
Berend Nóra, a cambridge-i egyetem történészprofesszora gyorselemzést írt a NAT 2020 szerint átdolgozott ötödik osztályos történelemtankönyvről. Az írás a Történelemtanárok Egylete (TTE) honlapján is megjelent. A változásokat jelzi az alább idézett megfigyelés.
„…az egyeduralom úgy kerül bemutatásra, mint a demokráciánál jobb politikai berendezkedés. A könyv ezt nem mondja ki, de erőteljesen sugallja. A római köztársaságról öt és fél sor szól, majd egy hosszabb olvasmány jön „a római köztársaság betegségeiről.”„A Kr. e. I. századra egyre többen felismerték, hogy Rómát erős kézzel kell összefogni, és egységesen kormányozni. Létrejött a császárság. A császár hatalmát erős, jól kiképzett zsoldoshadsereg biztosította. (…) A szenátus megmaradt, de mindig engedelmesen végrehajtotta a császár akaratát. A császár erős hatalmának köszönhetően béke volt Rómában.”
