Szent Lászlóról bombázza kérdésekkel az iskolákat Kásler Miklós, mint a lovagkirály-zarándokút programfelelőse

2020. február 11., 16:05

Szerző:

Kásler Miklós lett

a kormány hároméves Szent László lovagkirály-zarándokút programjának legfőbb felelőse.

Ez hétfőn derült ki abból a körlevélből, amit Klebelsberg Központ küldött ki az összes iskolának. A központ hétfőn reggel „rendkívüli adatbekérés” keretében kért azonnali tájékoztatást az igazgatóktól arról, hogy az intézményük

tervez-e saját Szent László királyhoz kapcsolódó programot, avagy nem.

– írja a 24.hu.

A kormány tavaly döntött a Szent László program elindításáról, és az előkészületeknek a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint szeptember 30-án jár le a határideje, a program pedig 2021-ben kezdődik és 2023-ig tart, ezért Kásler sietsége kissé különös.

A kormány történelmi és vallási megaprojektjének célja, hogy megerősítsék „a vallási hagyományok ápolása révén szakrális köteléket létrehozó és a határokon átnyúló közösségi összetartozást”, amit tudományos, oktatási, turisztikai és infrastruktúrafejlesztési programmal is megtoldanak.

A zarándokút-programba a miniszterek mellett a Magyarságkutató Központot és a Magyar Turisztikai Ügynökséget is bevonták.

15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

12:41

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.