A Fidesz két házi humoristája, Bagi Iván és Nacsa Olivér vehette át a Karinthy-gyűrűt a közmédia vezetőitől

2019. június 25., 13:45

Szerző:

Bagi Iván és Nacsa Olivér humorista kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben.

– Paródiáikban a karakter lényegét ragadják meg, ami óriási kincs – fogalmazott a díjátadón Molnár Piroska színművész. A Bagi-Nacsa páros egyik kedvelt célpontja, Korda György énekes arról beszélt, hogy paródiáikban nemcsak szeretet és barátság van, hanem ő maga is jól jár velük, hiszen figuráját általuk még jobban megismerheti a közönség.

Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Bojárszky András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap operatív vezérigazgató-helyettese nyújtotta át Bagi Ivánnak és Nacsa Olivérnek.

Bagi Iván és Nacsa Olivér kapta a Karinthy-gyűrűt
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A két humorista kiemelkedő teljesítményének elismerésekor feltehetőleg nem játszott az szerepet, hogy nyíltan támogatja a Fideszt. Nacsa Olivér például tavaly az akkor még létező, mára Magyar Nemzetre keresztelt kormányközeli Magyar Időknek azt nyilatkozta, hogy a konzervatív oldalnak is jár az, hogy ismert művészek kiálljanak az értékrendje mellett, ő pedig örömmel lesz a zászlóvivője. A humorista páros egyébként az állami tévécsatornánál kéthetente saját műsorral jelentkezik.

A Karinthy-gyűrű korábbi díjazottai között van például Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Fábry Sándor, Kern András, Bajor Imre, Moldova György, Verebes István, Farkasházy Tivadar, Litkai Gergely, Kőhalmi Zoltán és Bödőcs Tibor is.