Nejlonharisnya-maszk és Müller Cecília hipótlan húsvéti tojásai – avagy, mi mindenre hasznosították temérdek idejüket az emberek a vesztegzár alatt
Online gyűjtőkampányt indított április közepén a Néprajzi Múzeum, kezdeményezésének célja: közösen dokumentálni a koronavírus miatt megváltozott hétköznapokat a tárgyi világon keresztül, hogy száz év múlva is láthassuk, milyen volt a karantén idején élni 2020-ban. A múzeum fotókat és történeteket gyűjt, amelyekkel egyelőre a Facebookon tekinthet meg a téma iránt fogékony publikum.
Mint Szeljak György múzeológus érdeklődésünkre elmondta, a felhívásukra eddig 172 karanténtárgy – és kapcsolódó történet – érkezett az országból és a határon túlról.
A beküldők zöme magánember, de van köztük plébánia, jógastúdió és még másik múzeum is.
A szakember szerint valamilyen szempontból mindegyik tárgy és történet figyelemre méltó, és értékes információkat nyújt a muzeológusoknak.
A legtöbb azokról az élethelyzetekről mesél, amelyekkel az emberek a kijárási korlátozások, az otthoni munkavégzés és a lakótér átszervezése, a gyerekek otthon maradása és oktatása, a vírus elleni védekezés átgondolása vagy például a felszabaduló idő kreatív eltöltése, az új kapcsolattartási szokások kialakítása során szembesültek.
Dóra Áronnak a nagyhéten sikerült befejeznie ezt a pompás türelemüveget, amelyen már két éve dolgozikA beküldött tárgyak azt mutatják, hogyan próbálták meg az emberek a mindennapi életüket ebben a kényszer szülte helyzetben újragondolni és újjászervezni.
„Izgalmas látni, milyen új szerepet kaptak olyan tárgyak, amik addig csak úgy körülöttük voltak, szinte észre sem vették őket, hogy
milyen holmik lettek most hirtelen nagyon hasznosak vagy éppen haszontalanok,
hogyan járultak hozzá a tárgyak a nehézségekkel való megbirkózáshoz" – mondta Szeljak.
Egy család ilyen maszkok készítésével hasznosította az idejét a vesztegzárban. Gumi híján nejlonharisnyát alkalmaztak.Már a felhívásunkban is azt kérték, hogy a beküldők jelöljék meg azt a kategóriát, amibe a tárgyat és történetét szánják, ezt meg is tették. A további rendszerezés még a múzeum előtt áll. Az már most látszik, hogyan körvonalazódnak egyes tárgycsoportok. Például hogyan váltak fontossá a csináld magad vagy „buhera” tárgyak, amikor az emberek a környezetükben éppen elérhető tárgyaik átalakításával, új funkciók kitalálásával oldottak meg napi problémákat. Hogyan kerültek előtérbe a vírus elleni védelmet jelentő tárgyak, amik az önkifejezés eszközei is lettek. Sokan a saját maguk vagy a gyerekeik által készített kreatív tárgyak, alkotások képét küldték be.
Demeter Dorka csudaszép madaras fülbevalókat alkotott
Ez utal arra, hogy
az otthoni bezártságban hogyan tudtak régen vágyott, de mindig elhalasztott időtöltéseknek, hobbiknak hódolni,
de vannak olyan esetek is, ahol az alkotás éppen terápiás jellegű. Jelzi azt is, hogy az otthon lévő szülőknek milyen új, kreatív megoldásokat kellett kitalálniuk, hogy lekössék a gyermekeiket. Ugyanígy felbukkantak például a rendrakás közben megtalált, rég elfeledett emlékeket hordozó holmik, a napi ételkészítés új kihívásaira utaló történetek, vagy például a kerti veteményezés élménye.
Sok humoros beszámoló érkezett, ilyen például az operatív törzs tagjait ábrázoló tojástartó:
Húsvéti asztali kompozíció Veloz NórátólVicces a számítógép egerét mozgásban tartó házi konstrukció, amit egy otthon dolgozó házaspár azért fejlesztett ki, hogy
ha a férjet a munkahelyéről ellenőrzik, akkor úgy tűnjön, hogy folyamatosan a gép előtt ül.
Íme, a bűvös egér:
De drámai történetek is érkeztek. Például azé a kisgyermekes édesanyáé, aki attól fél, hogy
a gyereke örökre emlékezni fog a fertőtlenítő szagú kezére.
Vagy: kaptak egy nagyon szép számvetést egy 45 éve együtt élő házaspártól arról, hogy milyen terveiket hiúsította meg a járvány, hogyan néznek szembe a nehézségekkel, fedeznek fel új dolgokat, miközben már tervezik a járvány utáni életüket.
De ez a karantén-üzenet is megindító:
