Akár külföldre is utazhat a gyermekpornográfia miatt megvádolt Kaleta Gábor

2020. február 27., 13:01

Szerző:

Szabadon utazhat bárhová a gyermekpornográfia miatt megvádolt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor – mindez a legfőbb ügyész válaszából derül ki, amit Vadai Ágnes DK-s politikus kérdésére adott. Vagyis egyáltalán nem vonták be Kaleta külföldi utazásra jogosító okmányait. Polt Péter egész pontosan úgy fogalmazott, hogy

„a büntetőeljárás során személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazása nem történt”.

Polt azt is elárulta, hogy összesen

19 ezer 678 darab tiltott pornográf felvételt találtak Kaleta Gábor magántulajdonban álló adathordozókon.

Kaleta Gábor
Fotó: Koszticsák Szilárd

Vadai arra is kíváncsi volt, hogy mikori dátumú volt a legrégebbi felvétel, a legfőbb ügyész azonban jelezte: „a vádirat az elkövetési magatartásra tekintettel nem tér ki a képek keletkezésének dátumára”.

A képviselő afelől is érdeklődött, melyik magyar szervet és ki értesítette először hivatalosan az ügyben, illetve ki kérte, hogy az ügyet ne hozzák nyilvánosságra. Erre Polt úgy válaszolt: „a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendelte el és folytatta le”.

Kaleta Gábor ellen tavaly novemberben emeltek vádat, márciusban kezdődik a büntetőpere.

A volt nagykövet ügyét zárt ülésen tárgyalta az Országgyűlés külügyi bizottsága. 

Az ülésen elhangzottakat a Külügyminisztérium kérésére tíz évre titkosították.

A bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt annyit elárult, hogy egy mélyen titokban tartott, konspirált, folyamatosan elkövetett bűncselekményről van szó.

(A hvg.hu nyomán.)

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.