2009. január 20., 13:49

Biológiai fegyverrel kísérletezhettek abban az algériai al-Kaida-táborban, amelyben állítólag pestisjárvány tört ki - írta kedden egy brit lap.

2009. január 20., 11:57

Egy férfi meghalt, amikor személygépkocsijával belehajtott egy szembejövő, cementet szállító teherautóba kedd délelőtt az M2-es autóúton, a fóti leágazásnál - közölte a rendőrség az MTI-vel. A baleset miatt elrendelt teljes útzárat délután feloldották.

2009. január 20., 10:59

Egy ember meghalt, egy pedig megsérült Békéscsaba és Csabaszabadi között, amikor két személygépkocsi frontálisan egymásnak ütközött - mondta az MTI-nek kedd reggel Virág Zsuzsanna, a békéscsabai rendőrkapitányság sajtóügyeletese.

2009. január 20., 09:35

Akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint, ugyanis a szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek - ismerteti a keddi Magyar Nemzet.

2009. január 20., 07:30

A Népszabadság értesülése szerint elsősorban a tb-járulék csökkentésében gondolkodik a kormány a gazdasági válság kezelése kapcsán, de készülnek számítások a szociális rendszer átalakítására is.

2009. január 20., 06:13

Véletlenszerűen választott az autók közül a csepeli gyújtogatássorozat elkövetésével gyanúsított férfi - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

2009. január 20., 05:22

Egy másfél mázsásra becsült sertés szaladgált kedd este az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán hétfő este, riadalmat okozva ezzel a Budapest felé tartóknak - jelentette a helyszínről az MTI munkatársa.

2009. január 20., 00:54

Ki számít ma szegénynek Magyarországon? Ebben a kérdésben természetesen a kiindulópont mindenkinek a saját anyagi helyzete. Ismert, hogy vannak, sajnos sokan is, akik kétségtelenül nagyon szegények. Nem hiszem, hogy vita lenne abban, hogy a szegényeken segíteni kell valahogy.

2009. január 20., 00:37

Több esztendős együttműködést lezárva Szávay Ágnes, a legelőkelőbben rangsorolt magyar teniszező szakított edzőjével, Kuhárszky Zoltánnal.

2009. január 19., 19:05

„Az isten... áldja meg őket!” – kiáltott fel a miniszterelnök meglepetésében, amikor január 6-án Molnár Csaba energiaügyi miniszter telefonon a szokásos, a napokban szinte unalomig tárgyalt témáról tett jelentést, de valami olyasmit mondott, amit korábban mindenki hihetetlennek tartott: Beregdarócnál nullára esett a gáz nyomása, azaz Ukrajna felől egy molekulányi fűtőanyag nem sok, annyi sem jött.
A gázóra állását BARÁT JÓZSEF olvasta le.

2009. január 19., 17:27

Az erős, hatékony afgán nemzeti hadsereg megteremtése létfontosságú az önálló és stabilabb Afganisztán megteremtésében, ezért e hadsereg alakulatainak kiképzésében és felkészítésében részt vevő hadműveleti csoportokra különösen felelősségteljes munka vár - mondta Szekeres Imre hétfőn Szolnokon.

2009. január 19., 15:28

Szeptember óta csaknem százan haltak meg kihűlés miatt. Több tucatnyin saját otthonukban. Ezt A szólás szabadsága című tévéműsor munkatársai nem tűrték tétlenül: január 11-i adásukban villámgyors törvénymódosítást sürgettek. Munkához látott az államapparátus. A történteket FARKAS TÍMEA követte.

2009. január 19., 13:30

Várhatóan szerdán hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Pesti Központi Kerületi Bíróság a tankelkötőként ismertté vált férfi ügyében - közölte az MTI megkeresésére a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága hétfőn.