Jövőre indulhatnak a CNG-buszok Nyíregyházán

2017. december 7., 06:52

Szerző:

A jövő év elejére készülhet el a magyar és EU-s forrásból beszerzett, sűrített földgázzal (CNG) működő új autóbuszok telephelye és töltőállomása Nyíregyházán – közölte a program kommunikációjáért felelős társaság az MTI-vel. 

A nyíregyházi önkormányzat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében – százszázalékos támogatással – hétmilliárd forintot nyert el negyvenegy CNG- és hat elektromos busz beszerzésére, valamint az ehhez kapcsolódó fejlesztési beruházásokra.

A helyi közösségi közlekedést segítő új járművek telephelye a Tiszavasvári úton, az Arany János Kollégium és a Bencs László Szakiskola melletti területen épül fel, itt lesz lehetőség a gázüzemű autóbuszok üzemanyaggal történő feltöltésére.

A forrás megszerzését követően indult el a töltőállomás tervezése és engedélyeztetése, majd 2017 szeptemberében megkezdődött a kivitelezés. A töltőállomás helyszíne a projekt további részét képező új autóbusz­-telephely helyszíne is egyben, amelynek előkészítése már folyamatban van – olvasható a közleményben. 

Az öt csuklós és harminchat szóló CNG-busz, valamint az elektromos meghajtású járművek jövőre érkeznek meg a nyírségi megyeszékhelyre.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.