Jöhetne az újabb rezsicsökkentés

Orbán Viktor szokásos pénteki rádiós nyilatkozatában azt állította Putyin látogatása kapcsán, hogy a fő célja egy gázszerződés megkötése, mert az elengedhetetlen az ország hosszútávú energiaellátásának biztosításához. Tekintsünk el attól, hogy néhány éve még az energia függetlenség megteremtése mellett érvelt, vehemensen támadva a Déli Áramlatot, mivel az teljesen kiszolgáltat minket az oroszoknak /Gyurcsányt egyenesen hazaárulónak minősítette emiatt/.

Azóta, mint tudjuk, megfordult a világ, a Fidesz-kormány ma már mindent elkövet az orosz kapcsolatok erősítésért, ami az energetikában az egyre szorosabb függéshez vezet. Ennek leglátványosabb és egyben legvitatottabb lépése a paksi beruházás végigerőltetése volt, annak ellenére, hogy a két új blokkról szóló szerződést semmi sem sürgette, hiszen a mostani blokkok működési idejét újabb 20-25 évre megújították. Még az atomenergia-párti szakemberek is azt hangoztatták, hogy várni kellett volna még néhány évet egy ilyen horderejű döntéssel, egyrészt az éppen változó világpiaci trendekre, másrészt az új technológiai eredményekre figyelemmel. Ehelyett Orbánék sebtiben és titokban megállapodtak Putyinékkal, és nem csupán összességében hatezer milliárd forintos elkötelezettséget vállaltak, de évtizedekre igyekeztek bebetonozni a hazai energetikai fejlesztés fő irányát.

Az csak hab a tortán, hogy minden Pakssal kapcsolatos konkrét dokumentumot 15-20 évre titkosítottak, és a héten a parlamenttel azt is el akarják fogadtatni, hogy a beruházással kapcsolatos munkavégzések kikerüljenek a közbeszerzés hatálya alól, és ezek a szerződések is titkosak legyenek. Úgy költhetnek el tehát horribilis pénzeket, hogy abba a nyilvánosságnak semmilyen betekintése sem lesz, ami a gigantikus korrupció melegágya. Hozzáértők szerint egy ekkora projektnél az elfolyó pénzek aránya 15-20 százalék, azaz alsó hangon sok százmilliárd juthat kormányközeli zsebekbe.

Paks részaránya a magyar áramtermelésben mintegy 40 százalék, a maradék nagy része gázturbinás erőművekből jön. A földgáz szerepe a közvetlen energiafogyasztásban meghatározó, tehát valóban kulcskérdés az ellátás biztonsága. A függőségi viszonyaink azonban nem teljesen olyanok, mint ahogyan azt Orbán beállítja. Hazánk a hivatalos statisztikák szerint 52 százalékban függ az importált energiahordozóktól, ami picit még jobb is, mint az uniós átlag /Paks itt belföldi forrásnak számít, bár a fűtőanyagot importáljuk/. A behozatal nagyjából fele gáz, amelyből a tavalyi felhasználásunk alig 9 milliárd köbméter volt – szemben a válság előtti 14-15 milliárddal –, és abból 6 milliárd jött Oroszországból.

Az idén lejáró, 20 éve kötött szerződés még abból indult ki, hogy az éves fogyasztásunk 17 milliárd köbméter körül lesz, és ennek négyötödét Moszkva biztosítja. Ennek megfelelően vállaltunk bizonyos mennyiségi kötelezettséget, amelyet viszont évek óta nem hívunk le és nem is fizetünk ki. Az így felhalmozódott hátralék pontos nagysága titkos, szakértők szerint 20 milliárd köbméter körüli lehet. Mivel a prognózisok szerint a gázfogyasztásunk és azon belül az orosz gáz aránya folyamatosan csökken, önmagában a le nem hívott mennyiség felhasználása legalább 3-4 évre elegendő.

Az új szerződés tehát nem sürgős, és nem is feltétlenül előnyös számunkra. Az utóbbi években az európai szabadpiacon többnyire jóval olcsóbban vehettünk gázt, mivel a kőolajhoz kötött orosz árképlet nem tudta követni a tényleges piaci viszonyokat, így jobban megérte nyugatról importálni. A földgáz világpiacán jelentős változások zajlanak, részben a palagáz kitermelés, részben pedig a cseppfolyósítás térnyerése miatt. A kínálat növekszik, miközben az alternatív források kihasználása terjedőben van, ami a gázigények csökkenését is eredményezi.

Szó sincs tehát arról, hogy az energiaellátásunk biztonsága csak az orosz szálak erősítésével lehetséges, és ezért feltétlenül új, hosszútávú szerződést kellene kötnünk. Érdekes módon szakértői szinten a kormányzat is ezen a véleményen van, sőt hírek szerint már létezik is egyfajta megállapodás a Gazprommal, hogy a le nem hívott mennyiséget az elkövetkező években felhasználhatjuk, és ehhez nem kell újabb húsz éves elkötelezettség. Ennek fényében nehezen érthetőek Orbán szavai, hiszen a kérdésben már született egyezség, azaz nem vagyunk lépéskényszerben.

Az ár persze téma lehet, de az nehezen képzelhető el, hogy Putyin a többi uniós országhoz képest jelentős kedvezményt adna, ez nem áll az érdekében. A kőolaj árzuhanása miatt az idén egyébként is szakad az orosz gáz ára, a tavalyihoz képest harmadával, és ezer köbméterenként 220 dollár körüli lehet. Ez hatalmas érvágás Putyinéknak, aligha várhatunk ehhez képest további engedményt tőlük. Ami szóba jöhet, az az árképlet változtatásáról, valamint a magyarországi tárolási lehetőség kihasználásáról szóló megállapodás, valamint a rugalmasabb mennyiségi szállítás. Némi gondot jelenthet, hogy a Déli Áramlat helyett Törökországon keresztül akar Moszkva gázt adni, és 2018-tól megszüntetné az ukrán tranzitot. Ha ez így lesz, még inkább kérdés, mi is lenne egy hosszútávú szerződésben.

Az árra visszatérve: ha Orbánék komolyan gondolják a rezsicsökkentést, itt van a lehetőség a gáz fogyasztói árának még nagyobb arányú lefaragására: az importár esése kb. 15 százalékos belső árcsökkentést tenne lehetővé. Ezt akár úgy is beállíthatják a naiv közvélemény számára, mint a Putyin-látogatás és a nagy állami közműholding létrehozásának hozadékát. Kíváncsian várjuk, meglépik-e.