Jog kontra igazság
Nem vagyok jogász, így a joghoz nem értek, ám vagyok jogkövető, törvénytisztelő állampolgár, és mint ilyen az igazsághoz konyítok valamit, ezért azt gondolom, hogy az igazságszolgáltatás feladata a rejtőzködő igazság fel- és kiderítése és a megsértőinek visszatartó erejű megbüntetése.
Emiatt elfogadhatatlanok számomra a Népszabadság 2009. július 24-i számában az ún. UD Zrt.-üggyel kapcsolatban megjelentek: „A Nemzetbiztonsági Hivatal az UD-ügyben tett feljelentéséhez olyan lehallgatási anyagokat is csatolt, amelyeket a rendőrség bizonyítékként nem használhat, mert nem feleltek meg a célhoz kötöttség követelményének.”
A cikk tovább részletezve próbálja magyarázni a magyarázhatatlant: „Ez azt jelenti, hogy lehallgatási engedélyt más bűncselekmény gyanújának igazolására kérték meg...” Ettől ez nem lett elfogadhatóbb. Ha ugyanis egy-egy büntetőügyben az igazság kiderítése a cél, akkor az ún. célhoz kötöttségnek elsődlegesen és kizárólagosan erre a célra kell irányulnia, függetlenül attól, hogy a bizonyíték egyébként milyen más eljárással kapcsolatban bukkant fel.
Azt még csak-csak elfogadom, hogy bűncselekmény útján szerzett bizonyíték ne legyen felhasználható, bár ezen is érdemes lenne vitatkozni, ugyanis az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pár hete tette lehetővé ezt a bűnüldözési szervei számára. Az ügyészség ahelyett, hogy örülne, hogy újabb bizonyítékot kapott a rendőrségtől, tehetetlenül széttárja a karját, mondván, a bizonyíték nem felhasználható, mert nem célhoz kötött. Ez a célhoz kötöttség nem segíti az igazságszolgáltatást, csak az ügyvédek kezébe ad a gazemberek védelmére – szerintem – alkotmányellenes eszközt. [Magyar Köztársaság Alkotmánya 45. § (1) és 50. § (1).] Lehet, hogy ez jogszerű, ám az biztos, hogy nem életszerű, és sérti a magamfajták igazságérzetét.
Így érthető, miért futkározhatnak szabadon és gazdagon az olajszőkítők, a tocsikok, a josiptotok, kayaibrahimok, és miért kapott félmillió szavazatot a Jobbik.
Dömötör István
Mátészalka
