Jegelt voksok

– Sajtóigazolvány van?
Annak híján szóba sem állna velünk az egyik Bakáts téri szavazókör lófarkas bizottsági tagja. Csekkolás után sem túl bőbeszédű. Kollégái se.
– Rossztól kérdezett rosszakat – világosít fel az utcán, a sarok takarásában egyik társuk. – Mind jobbosok. És komolyabb felkészítés volt, mint valaha. Eskütételkor mindenki kivonatos összefoglalót kapott a tudnivalókról.
Az asszony ’89 óta szavazatszámlál, ő MSZP-s. Meggyűlik a bajuk Belső-Ferencvárossal. Még koalíciós időkben sem ment mindig csont nélkül a győzelem. Nem úgy, mint a szomszédban, például a József Attila-lakótelepen, ahol már az első körben pukkan a szociknál a pezsgő.
– A MIÉP szavazatait most valószínűleg begyűjti majd a Jobbik, de az igazi vesztes az MDF. Nekünk is jól jött volna, ha indulnak.
Hallgat, amíg elsétál valaki mellettünk.
– Akad szomszédom, akiről tudom, mindig az MSZP-re szavaz, de sose adja oda a kopogtatóját. Nem akar semmiféle listára felkerülni.
Ma valószínűleg ő is otthon maradt. Mínusz tíz fokban nehéz pezsdíteni a szavazótábort. Amúgy is.
– Hiába papoljuk, hogy kellenek a fiatalok. Taggyűléseket tartunk, a pódiumon szónokol az elnök, mi meg lent sorban, mint a libák. Unom. Ha legalább négyesével ülhetnénk az asztalok körül.
De nem. Csak bársonyosan a reformokkal.

Közben a helyi választási bizottság maratonit ülésezik. A kifogásokat – köztük a Political Capitalét, amely szerint a voksolás a körzetek aránytalansága miatt érvénytelen – elutasítják. A Jobbik delegáltja, Novák Előd folyvást kommentál. Forog a kamera, készül a jegyzőkönyv, ível a karrier. Jobbosok kisdobosából lett ő a demokrácia védelmezője, nagypárti összeesküvések leleplezője. Mindig tudja és teszi a dolgát. Pár napja még a Jobbik kampányzáró gyűlésén volt Morvai Krisztina hű kabáthordozója.
Akkor a ferencvárosi művház színháztermében szemérmeskedett a gyülekezet, bátortalanul lengették az egy szem zászlót a nézőtéren. Hegedűs lelkész úr „ha nem radikalizálódunk, megdöglünk” dörgedelme nem váltott fortissimóra. Morvai nagyasszony, EP-lista-vezető „a Jobbik beteljesítette történelmi küldetését, leleplezte a választási csalásokat” slágert énekelte. Szemük fénye mégis Szegedi Csanád – a jelölt elsőként viheti a parlamenti patkóba a Jobbikot. Programja („megtisztítani Budapestet a cigánybűnözéstől, az álliberalizmustól, a magyargyűlölettől”) másodlagos, hiszen „velünk az igazság és a Jóisten”.
A fideszes kampányzárón, a Lónyay utcai református gimiben viszont Kósa Lajos hallgatható – grátisz. Stand upja felüdülés Nemcsák Károly („akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy mi a választás tétje?”) és a fideszes jelölt, Bácskai János („a tét: megmutatni, hogy az országnak rosszul megy, de lehet változás”) polfelvilágosító beszélgetése után. Kósa kenterbe veri Fábryt, bevalljuk, néha már tapsra lendült a kezünk. (Lefogtuk.)
– Engedjék meg, hogy szeretettel köszöntsem önöket itt, a tornateremben.
Valaha kosarazott, és stírölt csajokat e falak közt az alelnök is, a közönség dől a röhögéstől. Tetéz. Szerinte „egy mandátum nem nagy ügy, Gyurcsány kettőt vesz egy óra alatt”. De most változás kell, sorsnak kézbe való fogása, „önbecsülés és tartás”. Merthogy a szocialista jelölt korrupt – visszatérő e kampánymotívum, noha az ellenfél, Bánsághi Tamás már pert nyert egy korábbi, alpolgármesteri jogköreinek megvonását eredményező ügy efféle fideszes értelmezése miatt.
Tudja azért a fideszes Bácskai, hogy nagypolitikai széljárás dagasztja vitorláját. Ám a botránynak nem örül. Aggódik, apolitikussá válnak az emberek. Nekünk mondja csak: őt is megrövidítették cédulaügyileg. Saját zongorahangolója adta oda szelvényét a magát fideszesnek álcázó aktivistának. A gaz lefénymásolta a logót, majd narancssárgát húzott.
A Humanista Párt jelöltje egyezséget ajánlott a Fidesznek: övék a lemenő nap narancssárgája, a humanistáké a felkelőé.
– Tudtuk, hogy nem én vagyok az esélyes – vall a szoci Bánsághi Tamás alpolgármester.
Közben a kerületi bázison a részvételi adatokat fürkésszük. Alacsonyak. Nem is kicsit. A faliújságon az aktivisták totóznak. Sanyi 40 százalékos részvételnél a Fidesznek 65, maguknak 28, az SZDSZ-nek 2, a Jobbiknak 5 százalékot jósol.
– Az SZDSZ el fog tűnni – elemez a politológushallgató, ifjú balos, a Societas fővárosi és helyi vezetője.
Állítja, nyomultak ezerrel a fiatalokra. Volt youtube-os videó, iwiw-üzenet, levél az először választóknak, „dobj egy x-et Tamásra”. Nagyon laza. És kevés.
A panelirodában házibuli helyett inkább brigádmajálisos a hangulat. Ötvenes asszonyok kínálják a forralt bort, a rántott husit, töltött káposzta rotyog a villanyrezsón.
Befutnak az első adatok. Egy helyütt 114 iksz a fideszesnek, 42 a balnak.
– Jobbos utcák ezek – magyaráz Sanyi.
A balosak se jobbak. 151 kontra 81. És a Jobbik mindkettőben harmadik.
– Legalább megérte volna. Most aztán se reformok, se SZDSZ – dohog valaki.
És kezel a befutó Burány Sándor budapesti elnökkel. Bánsághi Tamás is hozzá lép, a két forduló közötti stratégiát magyarázza.
– Tisztesség és tisztességtelenség között kell választani. Harcosabb és morálisabb lesz az attitűd. A miniszterelnök kampánystábja is beszáll.
Burány uralkodik az arcvonásain.

A Fidesz-irodában a falakon a századfordulós Budapest képei, alattuk győzelemre szomjas fiatalok söröznek. A sarokban még stószban áll a decemberi Demokrata. Címlapon Bácskai. Ő belehúzott. Most köszöni, hogy a cudar idő, a váratlanul és érthetetlenül (miért is?) elrendelt szmogriadó ellenére sokan szavaztak rá. Újabb bejelentés: megérkezett a pizza.
– A sajtó menjen, mi meg együnk – dörmög egy tini.
Értjük. Sarokkal odébb véletlenül futunk bele a Jobbikba. Mámoruk übereli a polgárokét. Alig férnek be az étterembe a szélsőjobb nagyságai. Szegedi Csanád, Morvai Krisztina és Vona Gábor lapogatják egymást. Az utcán Novák telefonál.
– Ennél jobbak még sosem voltunk. Egy keresztállításnál se. Minden erőt ide kell összpontosítani. Ötvenezerből megvan egy metróplakát.
Aztán a délutáni lófarkas-választóbizottságos fiú kerül elő. Kérdezi, nem akarunk-e valakit interjúvolni.
– Mindenki itt van, aki számít.