Ízekre szedik a mérnökök a Kálvin téren meghibásodott orosz metrókocsit

Eddig is voltak kisebb-nagyobb problémái annak a metrószerelvénynek, amelynek ajtajai mindkét oldalon kinyíltak hétfőn a Kálvin térnél – tudta meg ez Index BKV-s forrásból.

2017. június 8., 19:17

A lap információi szerint a mérnökök azt gondolják, egyedi lehet a hiba, ezért a másik három forgalomban levő felújított szerelvény tovább közlekedik.

Az orosz és a magyar mérnökök is azt vizsgálják a meghibásodott szerelvényben, hogy mitől kaphatott fals parancsot az ajtósor. A szakemberek átnézik a teljes járművet a fedélzeti számítógéptől egészen az ajtókábelezésig, de egyelőre még nem tudni a hiba okát.

Az Index úgy tudja: a 37 megrendelt szerelvényből egyelőre 9 darab felújított vonat érkezett vissza Budapestre. Ebből 6 hatósági vizsgával is rendelkezik: négy jelenleg is forgalomban van, az ajtóhibásat egyelőre kivonták a forgalomból, egy pedig még nem állt forgalomba. További három hatósági vizsgáztatás alatt áll.

http://168ora.hu/sulyos-uzemzavar-volt-3-metro-egyik-felujitott-szerelvenyen/