Itt már csak az Isten segíthet – Romániai „rabszolgák" kizsákmányolására épül az alföldi agrárium
Alig húsz kilométernyire a gigantikus méretű kecskeméti Mercedes gyártól, Bugacpuszta térségében, ebben a páratlan természeti környezetben mintha időutazásra indulnánk. Jakabszállásnál Orgovány irányába – keresztülhajtva az 1917-ben átadott és 2009-ben megszűnt kecskeméti kisvasút keskeny nyomközű sínpárján – agyonfoltozott az út, de a megjavítása már nem érdeke senkinek, hiszen errefelé nem járnak az alkatrészeskamionok, az emeletes autószállító trélerek, és a logisztikai cégek egyike sem épített ide ablaktalan dobozépületet. Megkerülök egy földes kerekű traktort, szemből egy fakult Lada Niva közeleg, a zöldellő pusztában birkák legelésznek, az út mellett békázó gólyákat pedig nem zavarja az autók zaja. Az alig több mint háromezres lélekszámú Orgoványt a közvélemény jobbára a Tanácsköztársaság bukása után összeálló önbíráskodó különítmények által elkövetett kegyetlenségekről ismeri, és kevésbé arról, hogy a települést 1800 hektár szőlő, 180 hektár bodzás veszi körül, és több mint negyven spárgatermelő család lakja.
A takaros családi házak a nyolcvanas éveket idézik. Az egyik porta előtt egy kék köpenyes, idős férfi áll, a hátán súlyos permetező. A gyümölcsfa leveleit vizsgálja.
– Jó napot! Merre laknak a vendégmunkások?
– A román cigányokra gondol?
– Nem tudom, csak azt, hogy illegálisan laknak a faluban, és napközben a földeken dolgoznak.
– Menjen itt a főúton a víztorony felé, ott lesz egy park, már nincs benne virág, mert ezek mind kitaposták. Mellette van egy nagy, bekerített terület. Oldalról nem látni be a betonfaltól, de elölről látszanak a mobilházak, na, azokban több mint száz lakik, aztán ha lefordul balra az önkormányzat felé, a Molnár Gergely utcába, a lelkészi hivatal mellett is áll egy ilyen ház, arról lehet felismerni, hogy körbe van nádazva. Abban is lakik vagy száz, ricsajoznak egész éjszaka. Meg aztán a kocsma utáni első utcában, a nagy, zárt kapus házban is vannak bőven családok.
Azt már magától teszi hozzá: ők már idősek, nincs velük gyerek, akit félteni kéne az idegenektől.
– De azért – folytatja – a rácsot feltettük az ablakra, este meg már nem járunk ki. A rendőrök szerint az meg nem büntetendő, hogy ezek más népek, mint mi vagyunk. Mert hát nincs ember, a magyar meg már nem dolgozik.
Aztán mintha megbánta volna az egészet, a fejét hirtelen a fa felé fordítja, és permetezni kezd, így jelzi: nincs több mondanivalója.
A víztoronytól távolabb parkolok, megpróbálom becserkészni az alkalmi mobil kempinget. A magas fal miatt csak a konténerházak tetején lévő napelemes vízmelegítő tartályok látszanak. A bejárat felől már jobban belátható a terület, néhány nagy hasú, rövidnadrágos, papucsos férfi dobozos sört szorongat, közben cigarettáznak, a foltos gyepen fekete bőrű kamaszfiúk incselkednek egy lánnyal. Amikor észrevesznek, fütyülnek, hujjognak, de nem túl kedélyesen. Odébbállok.
A permetezős férfi által említett kockaház tényleg kirí a többi közül, úgy körbe van nádazva. A kapu résnyire nyitva, néhány szintén sötét bőrű gyerek egy háromkerekű kis biciklit nyüstöl. A bolt felől egy fekete kalapos, bajszos férfi cammog a ház felé, kezében dobozos sör, a hóna alatt kenyér, mögötte egy kislány chipset majszol. A férfi a ház elé érve elhajítja az üres dobozt, a kislány meg az üres zacskót, és bemennek az elparavánozott épületbe. Az apró réseken át csak annyit látni, hogy az udvaron lakókocsi áll, melléképületek, ólak. Ezekben emberek élnek.
A mellettük lévő házban egy tősgyökeres orgoványi család lakik, Biliczkyék. István cipőfelsőrész-készítő, ötven-száz embernek ad munkát évtizedek óta. A férfi magas betonkerítést húzott fel, hogy ne lássa alkalmi szomszédjait, amikor azok a kert végében végzik a dolgukat, de a zajon a kerítés nem segít, úgyhogy a gondozott kertjükben lévő fedett kiülőjüket már jó ideje nem is használják. István felesége azt mondja: sok bosszúságot okoznak az idegenek, de mégis, ezek szerencsétlen, a végsőkig kihasznált emberek.
Többen visszasírják az egykori térségi járőrt, Viktort, aki csak úgy bement volna közéjük, és azonnal rend lenne. De nem megy, hiszen ő volt az a rendőr, aki 2013. április 8-án egy társával felváltva addig verte az izsáki rendőrőrsön a hátrabilincselt kezű Bara Józsefet, hogy annak minden bordája eltört, és sérüléseibe belehalt.
Prózsa István, a helyi református lelkész tizenöt éve érkezett Kolozsvárról, de ő sem érti a vendégmunkások beszédét. A lelkész pedig szeretne a gyerekeiken segíteni, akik az év nagy részét napközben szülői felügyelet és tanulás nélkül töltik, de egyetlen hivataltól sem kapott ehhez segítséget.
A faluban úgy tudják, az idegenek oláh cigányok, és úgy nyolcszázan-ezren élnek Orgoványon és a környékbeli tanyavilágban február és november között. Jelenlétük átalakította a település életét. Kora esténként már egyetlen idős sem ül ki a portája elé beszélgetni, a fiatalok nem gyűlnek össze a parkban, és amikor a helyi iskolásokat szállító busz megérkezik a városból, a szülők autóval mennek a gyerekekért az állomásra. Nincs már jó kedélyű falunap, nincsenek összejövetelek, az emberek magukba zárkóztak az alkalmi munkások jelenléte miatt.
Az idénymunkásoktól napi 300-400 forint ágypénzt kér a szállásadójuk, de még az is levon az 500-700 forintos órabérükből, aki az alkalmi munkaadójukhoz szállítja őket naponta. Mindez persze feketén zajlik, nincs sem adó, sem társadalombiztosítás, sem foglalkoztatási járulék, sem üzemorvosi vizsgálat – csak így éri meg betakarítani a terményt. Helyi ember viszont nincs a Duna–Tisza közén, mert még ha lenne is, a kért 1300-1500 forintos órabérrel nem lehet nyereségessé tenni a vállalkozást még feketén sem. Az idősek már nem bírják, nagy részük elfogyott az idők során, a fiatalok meg nem csinálják, hisz épp a munka nehézsége miatt küldték el a szüleik tanulni őket „a városba”. Jó néhány éve még voltak román munkások, akiket hivatalosan is tudtak foglalkoztatni, mert voltak irataik, és a bérüket elbírta az ágazat, de mivel jó szakemberek voltak, továbbálltak Olaszországba, Spanyolországba, ahol jóval kecsegtetőbb a bér. Az alföldi szőlőtermelők nagy része ezért inkább átállt a gépi szüretre, de az alacsony művelésű őshonos szőlőt, a spárgát, a földiepret, a bodzát, a cseresznyét, a meggyet, a kajszit nem lehet géppel szedni, és nincs gép a metszésre, a kapálásra sem.
Erre használják ezeket a hazájukban is a periférián élő, kis igényű, a szolgai körülményeket is elfogadó romániai családokat.
Az orgoványi képviselő-testület megpróbálta megadóztatni az ideiglenes helybéli tartózkodást, de ez a rendelet nem ment át a törvényességi szűrőn, a kormányhivatal diszkriminatívnak találta. Hasonlóan járt Alsónémedi is, a Kúria hatályon kívül helyezte a helyi adórendeletüket, amely az idénymunkásokat is megadóztatta volna. Vincze József, Alsónémedi polgármestere azt mondja: az önkormányzatok kezében nincs semmilyen jogi eszköz, hogy kezeljék ezt az egyre nagyobb és veszélyesebb méretet öltő helyzetet.
– Végigjártam a szakhatóságokat, az országgyűlési képviselőket is. Csak annyit sikerült elérni, hogy az istállókból, ólakból kialakított tömegszállásokat megszüntettük, térfigyelőkamera-rendszer építettünk ki, valamint fizetünk a rendőrségnek a hivatali időn túli járőrözésért. Sajnos mindezek ellenére is történt egy gyilkosság, amelyet az idetelepültek követtek el.
Gál Szilvia, Orgovány polgármestere szemmel láthatóan nem örül, amikor kiderül, hogy a vendégmunkások miatt jöttem. Hosszasan sorolja a problémákat: a generációváltást, a szakemberek külföldre költözését, az agrárpiac és benne a munkavállalás nehézségeit. A munkahelyeken, az intézményekben, de még a börtönökben is szabályozzák, hogy egy emberre hány négyzetméternek kell jutnia, de az nem jogszabálysértő, ha 40-50 embert zsúfolnak be egy 90 négyzetméteres házba. A polgármester szerint az itt élőknek elfogadóbbnak kellene lenniük. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a munkavállalók elűzése tönkretenné a helyi gazdálkodókat és családjaikat. Ők most azzal próbálkoznak, hogy rendeletet alkossanak a közösségi együttélés szabályairól.
Lajosmizsén is ezres nagyságban élnek nincstelen külföldiek. Basky András, a település polgármestere is azt mondja, hogy e gyümölcstermelő vidéken szükség van minden dolgos kézre a betakarításhoz, az állattartáshoz, de azonnal hozzáteszi, hogy nincs semmiféle kontroll, regisztráció.
– Nem tudjuk, hányan vannak, mikor, ki jön, hová és meddig, és ebben az önkormányzatnak nincs ellenőrzési jogköre, mi legfeljebb a közbiztonságot próbáljuk valahogy őrizni.
Kelemen Márk, Kerekegyháza polgármestere megerősített polgárőrséggel, települési őrszolgálattal, rendészeti csoporttal próbál ügyelni a közbiztonságra, és – ahogy mondja – igyekeznek kiszűrni az illegálisan ott-tartózkodó vendégmunkásokat. Vagyis megpróbálják ellátni azokat a feladatokat, amelyekkel a különböző hatóságok nem tudnak megbirkózni a hatásköri korlátaik miatt.
A Homokhátság országgyűlési képviselői tudnak a jelenségről, de igyekeznek diplomatikusan kezelni a problémát, mivel egyrészt ők is gazdálkodók, másrészt a rendszeres ellenőrzésekkel a legjelentősebb támogatóikat, az agrárszavazókat veszítenék el. Épp a fideszes Font Sándor harcolt a parlamentben a második Gyurcsány-kormány idején azért, hogy nemzetgazdasági érdekből állítsák le a munkaügyi razziákat a földeken. Ez megtörtént, és azóta e jelenség hatósági szinten a tűrt kategóriába esik.
A helyzetnek persze vannak haszonélvezői. Az ominózus orgoványi tömegszállások a főtevékenységként ingatlan-bérbeadással foglalkozó Titak Kft. telephelyei, és a cégnek van még hasonló rendeltetésű ingatlana a környéken. A kft. tulajdonosa módos orgoványi lakos, aki korábban külföldről hozott be használt vegyszerestartályokat, és a tisztításuk után értékesítette őket. Környezetszennyezés miatt a vízügyi hatóság megbírságolta, és eltiltotta a további tevékenységtől, de a férfi folytatta, ezért büntetőeljárás indult ellene, és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
A napokban Prózsa István orgoványi lelkész bejegyzést tett közzé a Facebook-on, e szerint eljutott arra a pontra, ahol már csak az Isten tud segíteni, ezért arra kér mindenkit: imádkozzanak értük és azért, hogy az erre hivatott felelősök szembenézzenek végre a helyiek jogos félelmeivel.