Itt egy újabb lista: Orbán egyetlen rémálma Simicska

2017. december 7., 06:54

Szerző:

Míg 2015-ben maga Orbán Viktor, addig idén egykori jóbarátja, kollégiumi szobatársa, Simicska Lajos került fel a Politico európai kiadásának év végi 28-as listájára. Az Európa legmeghatározóbb embereit összegyűjtő lista szerint a Közgép tulajdonosa nem más, mint

Orbán Viktor rémálma.

Először Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője tette közzé azt a hírt a Facebookon, hogy az EU-val foglalkozó, komoly befolyással bíró lap, a Politico szerint Simicska Lajos az unió egyik legbefolyásosabb személyisége.

„Tegnap este a kevés személyesen meghívott európai parlamenti képviselők egyikeként részt vehettem a Politico éves gálavacsoráján, ahol a korábbiakhoz hasonlóan idén is bemutatták a következő év huszonnyolc potenciálisan legbefolyásosabb személyiségét tömörítő szubjektív listát” – írta az európai parlamenti képviselő. Ujhelyi felhívta a figyelmet: fontos kiemelni, hogy a névsorban való szereplés nem kitüntetés és nem is érdem önmagában, pusztán azokat a neveket sorolja fel, akiknek politikát is befolyásoló tevékenységére érdemes lesz jövőre odafigyelni.

Magyarként egyszerre volt meglepő és elgondolkodtató, hogy Simicska Lajos neve is szerepel a „huszonnyolcak” között" – írta Ujhelyi, hozzátéve: a 2018-as választásokhoz közeledve „Orbán rémálmaként” hivatkoznak rá, akinek akár a végeredmény kimenetelét érdemben is befolyásoló információk lehetnek a birtokában. 

 

 

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.