Ikon, de nem magányos hős – Kéthly Anna és a szociáldemokrácia öröksége
„A mi demokráciánkban nem a szabadság kevesebb, hanem az egyenlőség több” – hirdette Kéthly egy 1947-es választási gyűlésen, tömören kifejezve a magyar szociáldemokrácia politikai felfogását. Egy másik alkalommal arról beszélt, hogy a társadalmi és politikai demokrácia elvei hatástalanok, ha nem jut érvényre a demokrácia gazdasági eleme: „az embernek az életre való jogát az élethez való lehetőségek megadásával” szükséges biztosítani.
A második világháború utáni átmeneti demokrácia idején az SZDP a Demokrácián át a szocializmushoz jelszó szellemében politizált, elutasítva a diktatúrát. Kéthly azok közé tartozott, akik ezt az elvet következetesen képviselték, akkor is, amikor Rákosi nyomás alá helyezte az SZDP-t, és ehhez partnereket talált a szocdemek soraiban. A Magyar Kommunista Pártban az egyik fő ellenfélnek tartották Kéthlyt, kizárása az SZDP-ből, másokkal együtt, az 1948-as pártegyesítés – valójában az önálló szociáldemokrata mozgalom megsemmisítése – alapfeltétele volt. Ezt a csapást a magyar demokratikus baloldal sohasem heverte ki.
Kéthly Anna egy több évtizedes múltú párthoz, mozgalomhoz, szellemi közeghez, nemzetközi kapcsolatrendszerhez csatlakozott az első világháború idején. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1939-ben rövidült a név Szociáldemokrata Pártra) ekkor még nem lehetett parlamenti tényező, a szakszervezetek és a sajtó révén mégis jelentős közéleti hatással bírt. A sokgyerekes munkáscsaládból származó Kéthly szintén a szakszervezeten keresztül jutott el a pártig: Kassán dolgozott, amikor 1916-ban belépett a magántisztviselői szakszervezetbe. Egy évre rá lett párttag. 1918 elején költözött Budapestre, a szakszervezet országos központjában kapott feladatot. A közéleti szerepvállalás személyes önállóságának kezdete is: huszonnyolc évesen költözött családjától távolra. A családi élmények meghatározók politikai öntudatra ébredésében. A századfordulón édesapja képzett szakmunkásként Bécsben dolgozott, ekkor Kéthly Anna az ottani Notre Dame Apácaintézetben tanult, kitűnően. Innen ered idegennyelv-tudása, de Strassenreiter Erzsébet történész szerint a gazdag és szegény tanulókat elkülönítő, utóbbiakkal a tandíjat kézimunkázással ledolgoztató zárdaiskola egyúttal korai szembesülést jelentett az egyenlőtlenségekkel. Az erős családi hatásokhoz tartozik Kéthly édesanyjának sorsa. „Nem emlékszem, hogy aludni láttam volna. Neki nem volt munkaideje, és szolgálatának nem volt kezdete és vége” – emlékezett édesanyjára Kéthly, akinek egyik húga tüdőbajban halt meg, egyik öccse pedig az első világháborús fronton vesztette életét, mintegy keresztmetszetét adva a korszak jellegzetes tragédiáinak.
Kéthly ezzel a háttérrel érkezett a politikusi lét küszöbére 1918–1919-ben. Ezekben a zaklatott években a demokrácia és a szocializmus melletti elköteleződésen kívül még egy szilárd sarokpontja alakult ki nézeteinek: az erőszak, a terror, a diktatúra elutasítása.
A Tanácsköztársaság bukását követően az abban a kommunistákkal való egyesülés miatt bizonyos mértékig szerepet játszó MSZDP távolítani igyekezett magát a diktatúra emlékétől: ez volt politikai túlélése feltétele. Amikor a szociáldemokraták 1922-ben a korlátozott választójog ellenére, a mandátumok tíz százalékát elnyerve, a titkosan választó körzetekben kiemelkedő eredményt elérve parlamenti tényezővé váltak, mégpedig legnagyobb ellenzéki pártként, Peidl Gyula ismertette a nemzetgyűlésben politikai alapelveiket. Ezek egyik sarokpontja volt az elhatárolódás a bolsevik uralomtól. Peidl az uralkodó osztályokat, háborús és társadalmi politikájukat tette felelőssé a bolsevizmus magyarországi térhódításáért. Bár e közlését (is) élénk bekiabálásokkal vonták kétségbe a kormánypárti képviselők, a szociáldemokraták mindvégig kitartottak diktatúraellenes álláspontjuk mellett.
A kilencpontos szociáldemokrata deklaráció további fontos eleme volt egyebek mellett a választójogi küzdelem folytatása, a polgári szabadságjogok kiterjesztése, a numerus clausus megszüntetése, valamint a „legmesszebb menő szociális törvényhozás” követelése. A szociáldemokrata program és a párt parlamenti jelenléte szerepet játszott abban, hogy a Horthy-korszakban valóban születtek fontos szociális törvények, elsősorban bővült a baleset- és betegbiztosítás, megszületett a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer. Az Országos Társadalombiztosítási Intézet testületeiben felerészt a munkavállalók választott delegáltjai foglaltak helyet, akik döntően a szociáldemokratákhoz kötődő szakszervezetekből érkeztek. Ily módon az ellenzéki MSZDP adminisztratív hatalommal rendelkezett az ellenforradalmi korszakban. A szociáldemokraták számára ezt a Bethlen–Peyer-paktum tette lehetővé, amely biztosította, egyben bizonyos ágazatokban korlátozta az MSZDP működését, és egyik pontjában a kormány kötelezettséget vállalt a szociális törvénykezésre. A nemzetgyűlés tervbe vette a munkanélküli-biztosítás bevezetését is, ez a gyáriparosok ellenállása miatt hiúsult meg. Nem valósult meg az a szocdem elképzelés sem, amely lényegében adókból biztosított volna alapnyugdíjat a társadalombiztosításból kirekesztett népesség számára – mondja Szikra Dorottya társadalombiztosítás-történettel is foglalkozó szociálpolitikus.
Kéthly Anna tehát nem volt magányos hős: a fennálló rendszert elutasító, de a cselekvés lehetőségét kompromisszumok révén elérő, mozgásterét egy markáns szociális program megvalósítására felhasználó politikai közösség tagjaként dolgozott a parlamentben és azon kívül. Ő maga 1944-ig nyolcszáznál többször szólalt meg az üléseken, hozzászólásainak magas nívóját ellenfelei is elismerték. Elsősorban olyan szociális ügyekben exponálta magát, amelyek alapjaiban érintették az igazságtalan társadalmi berendezkedést, ezen belül külön hangsúlyt fektetett a nők helyzetére. Nőpolitikáját nem kizárólag a szociális megközelítés jellemezte, a nők alárendelt jogi helyzete ellen is fellépett, küzdött az oktatásba való bekerülésükért, politikai szerepvállalásuk akadályainak leküzdéséért és a férfiaknak való kiszolgáltatottságuk ellen. Ahogy Strassenreiter Erzsébet fogalmaz, Kéthly célja a nők társadalmi felszabadítása volt.
Érdemes megjegyezni, hogy az MSZDP-ben a szervezeti szabályzat rendelkezett arról, hogy ha egy alapszervezet a kongresszusi küldöttei közé nem választ nőt, akkor nőtagjai külön nőküldöttet delegálnak. A női részvétel kezdetleges adminisztratív garanciája tehát megjelent a szociáldemokrata mozgalomban, egy ettől markánsan eltérő felfogású korszakban. Ezzel együtt igaz, hogy Kéthly politikai karrierje, parlamenti mandátuma, részvétele a pártvezetésben, helye a budapesti törvényhatóságban, számos további közéleti funkciója, a szocdem sajtóban játszott meghatározó szerepe nőként egészen kivételesnek számított.
A harmincas években a szociáldemokraták parlamenti jelenléte egyre csökkent, 1939-ben már csak öten nyertek a színeikben mandátumot. A választójogi változtatások és adminisztratív beavatkozások kifejezetten célozták az SZDP visszaszorítását, emellett a nemzetiszocialista eszmék terjedése a munkásszavazatok egy részét a szélsőjobboldalra vonzotta. A maradék szocdem képviselők, közöttük Kéthly, igyekeztek pártjuk álláspontját képviselni, így például következetesen tiltakoztak a zsidótörvények ellen. A második zsidótörvény vitájában Kéthly úgy fogalmazott, hogy „az ártatlanok üldözése előbb-utóbb megbosszulja magát, csak az a szörnyű sors fenyeget minket, hogy ez a bosszú nem a zsidótörvény szellemi szülőit fogja érni, hanem az ország népességét, annak minden dolgozóját”.
NÉKOSZ-évzáró 1947. július 10-én. A képen Kéthly Anna beszél, mellette balra Gosztonyi JánosA német megszálláskor az elsők között akarták letartóztatni, ám 1944. március 19-én hiába keresték Pozsonyi úti lakásán, éppen a kassai szocdem szervezetnél tett látogatást. Onnan menekítette egy barátja előbb Bánkra, később egy budai ház pincéjébe.
1945 februárjában a szovjetek csónakon vitték át Pestre. Pár nappal később óriási ovációval fogadták pártjának első nyilvános gyűlésén a csaknem egy évig bujkáló Kéthlyt. Ismét beválasztották a pártvezetésbe, és tagja maradt még három évig, a pártból való kizárásáig. 1946 januárjában a legjobb helyen, a Magyar Kommunista Párt Politikai Akadémiáján beszélt a magyar demokráciára leselkedő egyik fő veszélyről: a demokratikus élmény történelmi hiányáról, a demokrácia eszközeinek csaknem teljes hazai ismeretlenségéről. Tartott a régi rendszer híveinek megerősödésétől, egyúttal a szovjet katonai jelenléttel megtámogatott kommunisták hatalmi törekvéseitől is, és azoktól a saját párttársaitól, akik e törekvéseket kiszolgálták, hozzájárulva az SZDP felszámolásához.
Kéthly „a fordulat évét” követően, amíg szabadlábon volt, anyagi lehetőségeihez mérten segített más kizárt politikusoknak, tartotta a kapcsolatokat a volt párttársakkal, sőt 1949-ben átfogó szociáldemokrata programot állított össze. 1950. június 9-én vette őrizetbe az ÁVH, több mint három évig ítélet nélkül tartották fogva. 1954 januárjában ítélték életfogytiglani börtönre, de novemberben kegyelmet kapott, és szabadon bocsátották. Házi őrizetbe nem helyezték, bár nyilvánvalóan megfigyelték, mindazonáltal piacra járt, sétált a városban, követte a hazai és külföldi eseményeket. Különösen Rákosi leváltását követően élénk kapcsolatokat tartott fenn szociáldemokrata elvtársaival. Ekkor vált a magyar szociáldemokrata mozgalom ikonikus vezetőjévé, ami a forradalom napjaiban jutott formális kifejeződésre abban, hogy az újjáalakuló MSZDP elnökévé választották. Nagy Imre államminiszterré nevezte ki 1956. november 2-án. Ekkor Kéthly Anna Bécsben tartózkodott, ahol a Szocialista Internacionálé vezetőivel találkozott. Soha nem tért haza. 87 éves korában, emigrációban halt meg, hamvait 1990-ben helyezték hazai földbe.
Egykori lakóházát ma emléktábla jelöli, kis terecskét neveztek el róla a VII. kerületben, és a neve időről időre felbukkan a közéletben, ám jobbára csak klisészerűen. Tevékenységének kiterjedtsége, pártjának pályaíve történeti munkákból megismerhető, a közemlékezetből azonban szinte teljesen kikopott.
Ha ez nem lenne elég, az Orbán-rendszer 2015-ben szobrot emelt Kéthly Annának az Olimpia park sarkán, nem messze az általános választójog harcos ellenségének, Tisza Istvánnak az emlékművétől. Az avatáson Kövér László afféle bezzegbaloldaliként mutatta fel Kéthlyt, aki szerinte nemcsak a kommunizmust, hanem a liberalizmust is elutasította. Kövér tulajdonképpen a liberális demokrácia baloldali ellenfeleként próbálta beállítani a köztársaság és a választójog hívét, a jog- és osztályellentétek kritikusát. „A történelem grafikonja sajnos nem szökik egyenes vonallal a magasba”, írta Kéthly az emigráció éveiben. De talán ilyen mélységbe se lehetne rántani, ha a Kéthlyről szóló konferenciára – amúgy felkészültnek bizonyuló – megszólalókat delegáló demokratikus pártok valóban építenének politikai örökségére.
