Vasárnap négy településen tartanak időközi választásokat

2020. október 8., 06:39

Szerző:

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Leveleken polgármestert választanak, mert a községet eddig vezető Borsodi László (Fidesz-KDNP) polgármester július végén lemondott posztjáról. A tisztségért egyedüli jelöltként Turóczyné Székely Anita (független) indul. A választói névjegyzékben mintegy 2400-an szerepelnek.

A megyében Császlón is időközi voksolást tartanak vasárnap: itt polgármestert és négy önkormányzati képviselőt választanak, mert a képviselő-testület július 21-én a feloszlásáról döntött. A polgármesteri posztért a független Ujhelyi László és Skanyó József György, valamint Nagy István Béla, a Magyar Munkáspárt jelöltje indul, a négy képviselői helyre tizenegyen pályáznak. A választói névjegyzékben mintegy háromszáz helybéli szerepel.

Győr-Moson-Sopron megyében is két időközi önkormányzati választás lesz vasárnap, miután júliusban Cirákon és Hövejen is feloszlott a képviselő-testület.

Fotó: Merész Márton

Cirákon a polgármesteri tisztségért két független jelölt indul: Béres József és a korábbi településvezető, Tóth Sándor József. A négy képviselői helyre heten pályáznak. A választói névjegyzékben 452-en szerepelnek.

Hövejen szintén két független jelölt szeretné elnyerni a polgármesteri posztot: a korábbi településvezető, Horváth Istvánné és Vargáné Molnár Zsuzsanna. A négy képviselői helyért nyolcan indulnak, valamennyien függetlenek. A szavazói névjegyzékben mintegy háromszázan szerepelnek.

A helyi választási irodák a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és ezt kérik a választóktól is, valamint hangsúlyozták, ha sorban kellene állni, a szavazók tartsanak egymástól legalább 1,5 méter távolságot, és vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz.

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.