Köd és szitáló eső várható az éjszaka

Nyugat felől vastagszik a felhőzet.

2021. január 1., 18:15

Szerző:

Az éjszaka folyamán közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Először főleg északnyugaton, majd több helyen is számítani lehet párára, ködfoltokra.

Néhol előfordulhat gyenge eső, szitálás, hajnalig a hegyekben esetleg hószállingózás, elvétve ónos szitálás. 

Szombaton változóan felhős időre számíthatunk, délkeleten több helyütt is kisüthet a nap - viszont a délutáni óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet. 

A Nyugat-Dunántúlon a késő délutáni, esti óráktól több helyen eleredhet az eső, zápor. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között lesz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 12 fok között várható, északon mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

(MTI)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.