Időjárás: brutális hullámvasút vár ránk a héten

A hét elején beköszönt az enyhe, szeles időjárás, majd a hét végén újra havazik. Ha érzékeny a frontokra, jobb, ha vesz egy levél fájdalomcsillapítót.

2025. január 6., 15:02

Szerző:

HungaroMet előrejelzése szerint a héten legalább két évszakot átélhetünk zanzásítva. Ez sem a természetnek, sem a frontérzékenyeknek nem jó hír. Lássuk milyen időjárás vár ránk a következő napokban!

Kedden itt a hidegfront, nyakunkon az eső

Hérfőn és éjszaka során az északkeleti harmadban továbbra is nagyrészt borult, párás idő várható, míg máshol változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett napsütésre is számíthatunk. Csapadék kedd délelőttig nem valószínű, majd északnyugat felől hidegfront érkezik. Emiatt fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé várható eső, az Alpokalján és a Bakonyban vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat, valamint a front előterében a keleti országrészben egy-egy zápor nem kizárt.

Hétfőn a déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon nagy területen megerősödik, viharos széllökésekre is számíthatunk, ám estétől fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Sokáig nem marad a szélcsend, kedden a front előtt még a déli, majd mögötte az északiasra forduló szél átmenetileg megélénkül, helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében és az északnyugati tájakon – ahova hamarabb megérkezik a hidegfront – több fokkal hidegebb is lehet.

Kedden éjfélig figyelmeztető jelzés van érvényben

A Dunántúlon – annak is kiemelten az északnyugati részén – a délnyugati szelet időnként viharos (60-70 km/h), néhol ezt meghaladó (75-85 km/h) széllökések kísérhetik az éjféli órákig. Hajnalra veszít erejéből a légmozgás. Mint írják, kedd délután, este a Bakonyban vékony (legfeljebb 1-2 cm) vastag hóréteg kialakulhat.

A hét második felének időjárása köszönő viszonyban sincs a hét elejivel

Szerdán a hajnali órákban az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer kelet, délkelet felé elhagyja az országot, északon inkább felhős, délen inkább napsütés időjárást hagyva maga után. Északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön napközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0 és plusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig döntően 10 és 15 fok között valószínű, de délen ennél magasabb, míg északon több fokkal alacsonyabb is lehet.

Pénteken véget ér a tavaszias időjárás, és erősen felhős vagy borult időre lehet számítani és sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum 1 és 8 fok között, míg a maximum 2 és 12 fok között valószínű, az országban több helyen napközben fokozatosan csökkenhet a hőmérséklet.

Szombaton újra szánkózhatunk, mivel többnyire felhős időre van kilátás több helyen kisebb csapadékkal, amelynek halmazállapota nagyobb eséllyel lehet havas eső, hó. Az északias szél élénk, erős lesz. Hajnalban mínusz 4 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű a hőmérséklet.

Vasárnap erősen, illetve közepesen felhős időszakok mellett elszórtan gyenge csapadék – jellemzően hó, havas eső – is előfordulhat. Az északias szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések. Hajnalban mínusz 6 és 0, délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: tfrdic via Pixabay)