Pénteken megérkezik a tél

Hajnalban -2 és -4 fok között lesz a hőmérséklet.

2020. november 4., 18:37

Szerző:

Csütörtökön elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, péntektől pedig a hajnalok is csípősebbre fordulnak, írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Reggel még több helyen lesz eső, zápor, majd a déli óráktól már inkább csak délen lehet további csapadék. Az északnyugati, északi szél kezdetben a Dunántúlon, majd északkeleten is megélénkül, helyenként meg is erősödik, ma a Balaton térségében és északkeleten viharos közeli széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 13 fok között valószínű.

Pénteken északkeleten változóan, másutt gyengén felhős vagy derült lesz az ég. Éjjel, reggel többfelé számítani lehet párásságra, ködre, amely napközben megszűnik. Az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Estétől ismét megindul a ködképződés, csapadék azonban nem valószínű. Az északi, északnyugati szél néhol időnként megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -3, -4 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szombaton -3 és +5 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig általában 8 és 14 fok között, a tartósabban ködös részeken 5 fok közelében alakul. Vasárnapra viszont már 0 és +6 fok között várható a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet, a legmagasabb nappali pedig 4 és 11 fok között az előrejelzés szerint.

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.