Hunvald múlt nélkül, Jaguarral érkezett

Mosolyhivatal. Bár tiszta röhejnek hangzik, de így nevezte el magát Erzsébetváros hivatali apparátusa. Az önmeghatározás azt sugallja: itt mindenki tisztában van azzal, hogy az önkormányzati irodák azért működnek, hogy a kerület polgárainak kedvébe járjanak. Nagyon sokan úgy gondolják: így is van.

Ezt bizonyítja, hogy az önkormányzat épülete előtti téren álló kis Faun-szobor úgy néz ki, mint egy februárba tévedt, fázós májusfa: a szél fehér, kék és nemzetiszínű szalagokat cibál rajta, amelyeket a polgármester melletti, talán kétszáz fős szimpátiatüntetés résztvevői hagytak hátra. „Hiszünk benned!” „Köszönjük a munkát, polgármester úr!” „A te életed a kerület, amelyért mindent megtettél, gyere vissza!” „Független bíróságot!” Fáradhatatlanul integetnek a szalagok, napi 24 órában.

Zárt ülések

– Hunvald a kisember, az elesettek mellett állt, valami ócska politikai játszma miatt vitték be – magyarázta nekünk egy könyvtárosnő, és hozzátette: – én jobboldali vagyok, de ahhoz a hetven százalékhoz tartozom, akik elégedettek Hunvalddal.

Persze tény: azok, akik utálják a polgármestert, most nem jöttek el. Pedig nyilván ilyenek is vannak. Nyilván.

Mi azonban több mint nyolc órán át faggattunk az önkormányzati munkát ismerőket: szocialistákat és fideszeseket, képviselőt, polgármestert, helyi és fővárosi politikusokat, Hunvald ismert barátait és ellenfeleit. Két dolog volt közös minden nyilatkozatban: a nyomozás jelenlegi szakaszában senki sem adta nevét a véleményéhez, és rosszat senki sem mondott a polgármesterről. Most nem.

– Nézze, Hunvald hivatalba lépésekor, 2002-ben a sajtó folyamatosan a kerület lepusztultságáról, omladozó házakról, koszról cikkezett. Ma mindenki, aki beletörli a lábát, nagy értékű belvárosi ingatlanokat emleget. Hát a kettő közötti különbség az, amit Hunvald elért – mondta valaki, akit a szocialisták elleni éles támadásairól ismernek. – Nemcsak fenntartotta a kerület működőképességét, de az egész budapesti mezőnyből kimagasló támogatási, pályázati rendszerhez teremtett elő forrásokat.

Pedig a megkérdezetteknek lenne miért támadniuk Hunvaldot, hiszen az egész fővárosi politikai elitre rossz fényt vet a kirajzolódó kerületi gyakorlat: 2005-ig a „zsidónegyed” 15 önkormányzati épületét a lakók feje fölött, különféle kft.-knek értékesítették anélkül, hogy a bérlőknek felajánlották volna a szokásos elővásárlás lehetőségét.

Tették ezt a nyilvános értékesítési folyamat megkerülésével: a kerületi közgyűlés 2004. július 15-én egymilliárd forintra emelte a pályáztatás nélkül eladható önkormányzati ingatlanok értékhatárát. A vételre minden esetben más kft. jelentkezett, de – láss csodát! – a lakókkal mindig az a bizonyos Nagy György egyezkedett. Amikor mindent lezsíroztak, a tulajdonjog különböző tengerentúli offshore cégekhez vándorolt. Az ingatlanok értéke pedig egyre nőtt, míg az igazi befektetőkhöz, a nyugati fejlesztőkhöz nem került. Az önkormányzat az eladásokról mindig zárt ülésen döntött, az ügyeket Hunvald terjesztette elő, majd a döntés után összeszedte a papírokat. Több mint kínos.

Pénz és Jaguar

Az 1965-ben született Hunvald György 1996-ban afféle múlt nélküli emberként tűnt fel az Erzsébetvárosi Önkormányzat környékén. Két diplomáját a gödöllői agráregyetemen szerezte, alma matere volt első munkahelye is. A leendő politikus 1990-től két évig Ausztráliában dolgozott, majd vállalkozóként próbált szerencsét.

– Ez az időszak fekete lyuk – fogalmazott egyik informátorunk.

Hunvald hat éven át foglalkozott gépkocsik és autóalkatrészek kereskedelmével. Sikeresen: már Jaguarral járt, amikor megjelent a kerületi politikában. Kőgazdag volt, a kerület költségvetéséből nem kivett, betett abba: bőkezű finanszírozója lett a helyi pártszervezetnek.

1998-ban Erzsébetváros gazdasági alpolgármestere lett, a polgármesteri posztot 2002-ben vette át Szabó Zoltántól. Hunvald tehát értett a pénzhez, tudta, hogyan kell üzletelni, tárgyalni pénzemberrel, lakóval, időssel, fiatallal.

A civilekkel és a sajtóval tartott kapcsolat tantárgyából azonban megbukott. Nem ismerte fel, hogy milyen következményei lesznek még annak, hogy 2002-ben a Belső-Erzsébetváros régi zsidónegyedét az Andrássy úti világörökségi helyszín felvezető zónájává nyilvánították. Nem jött rá, hogy partnernek kellene tekintenie azokat az értelmiségieket, akik tiltakoztak az úgynevezett Madách-paszszázs tervei ellen.

A ligetbe tartó allé megépítésének pocsék ötlete már 1900 óta lappangott. A Sugár, majd az Andrássy út riválisának szánt útvonal megépítése mögött mindig is az a szándék bújt meg, hogy vásárolják fel, dózerolják el, tüntessék el az útjába eső, szűk utcás, sűrűn lakott negyedet, amely szépnek éppen nem volt nevezhető, ám igazi kulturális csúcsteljesítmények televényének bizonyult.

A tervből korábban csak annyi valósult meg, hogy eltüntették a föld színéről a pesti zsidóság központjaként ismert legendás Orczy-házat, és 1937-ben a Mussolini-féle birodalmi építkezések szellemében felépítették a helyén a Madách téri épületegyüttest. Abból pedig, ami mögötte van, hamarosan gettó lett.

Óv a gittegylet

A zsidónegyed épületeinek 36 százalékát kellett volna elbontani a passzázzsá szelídült ötlet megvalósításához. Hogy mi épült volna a több mint százesztendős házak helyére, azt bárki megnézheti a Holló utcában, ahová virtigli lakótelepet rittyentettek a pénzemberek a patinás belvárosi házak közé.

„Alakítsunk gittegyletet!” – javasolta ekkor, 2004-ben Konrád György író annak a pár értelmiséginek, akik Perczel Anna építész kétségbeesett hívására a Vista kávéházban összegyűltek. Úgy is lett. A gittegyletet Óvásnak nevezték el, és a háborúság azóta is váltakozó szerencsével zajlik az önkormányzat és a civilek között. Elsőként az egyletiek támadtak: a passzázs ötletét örökre naftalinba küldte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egy 2005-ös döntése.

Ötvenegy épületet műemlékké nyilvánítottak, és az egész helyszín védelmet kapott. Igaz, a már megkötött szerződéseket, a korábban kiadott építési engedélyeket továbbra is, tűzön-vízen át érvényesnek tartják.

Pedig esett közben egy s más. Történt, hogy a Le Monde hasábjain Jean-Pierre Frommer, a Mardis Hongrois de Paris szervezet vezetője így írt: „Budapest zsidónegyedében pótolhatatlan kulturális örökség nyomait tünteti el a féktelen ingatlanspekuláció.” Tavaly nyáron aggodalmát fejezte ki az UNESCO Világörökség Bizottsága is, s ez nem kevesebbet jelent, mint hogy megingott a világörökségi cím.

Az UNESCO most februárra kért választ. Megkapta. „A bizottsági ülés óta műemlékileg értékes épület teljes elbontására nem kerül sor...” – felelt a Kulturális Örökség Hivatala. Értsd: részleges bontásra viszont igen. És nem egy műemlék esetében.

Az ingatlanos karaván halad, az UNESCO meg mondjon, amit akar. Az eljárás alatt álló, szerző-mozgó Nagy György szava az évezredelő Budapestjén többet nyom a latban, mint Michael Polge francia főépítészé.

És a machinációk?

– Lehet, hogy volt korrupció, de ezt a rendszert korrupciója szüli újra és újra – vallják informátoraink, pártállástól függetlenül. – Szép dolog műemlékeket helyreállítani, szép dolog kivárni a legjobb ingatlanos ajánlatokat, de Hunvald feladata az volt, hogy lerohadt, salétromos, omladozó épületekben javítsa a lakók életkörülményeit, vagy szabaduljon ezektől a házaktól, de sürgősen.

Általában is: az önkormányzatoknak nem piaci jellegű feladataik vanna, miközben nem kapnak hozzá megfelelő forrást. Nem csoda, ha azzal kényszerülnek a piacra menni, amijük van. Ha lerabolják a holnapi legelőt: elkótyavetyélik vagyonukat. A rendszer beépített bombája, hogy a helyi pártszervezetek nem tudnak megélni a vállalkozók segítsége nélkül.

– Másutt titkolják, amit lopnak, nálunk választáskor kiplakátolják – idézte a szállóigét informátorunk, arra célozva, hogy a helyi kampányokban egy-egy polgármester költségvetése talán egy óriásplakátra sem elég. – És honnan jön a többi? Honnan lesz újság, tévé, buli? Nos, mindig akadnak vastag pénztárcájú emberek, akik kisegítik a szegény politikusokat.

A korrupt választó

Mindig akad valami Nagy Györgyhöz hasonló jótevő vagy egy Gál György-szerű közösségi ember.

– És ne tévedjünk – folytatta a helyi ügyeken edződött képviselő –, a rendszer korruptsága nem működhetne a magyar választó korruptsága nélkül. Mert mindenki tudja ebben a városban: a szavazatokat az kapja, aki ingyen kifesteti a társasház bejárati szintjét, és tesz két ronda beton virágtartót az udvarra!

Hogy miből? Ez már nem érdekli választót.