Hungary no, Germany yes! – Így védte az országot a kormány a menekültválság csúcsán

– Beleegyeztünk a regisztrációba, az ujjlenyomatvételbe, és mindezért mit kaptunk? Átirányítottak minket egy másik pályaudvarra, aztán vissza a Keletibe. Miért? Megengedték, hogy jegyet vegyünk, de nem adtak hozzá vonatot. Miért? – mondta a 168 Órának 2015 szeptemberében egy szír menekült a Keleti pályaudvarnál. Akkor már napok óta több ezren éltek a pályaudvar előtti aluljáróban. Abban reménykedtek, hátha elindul egy nemzetközi vonat, és továbbmehetnek.

Akkoriban ezt írtuk: „Folyamatossá válnak a performance-ok, a tüntetések. Gyerekek fekszenek a földön, táblákkal a nyakukban vagy a kezükben tüntetnek. A férfiak a testükre filcezik: Hungary no, Germany yes! Bömbivel járják az aluljárót, és a pihenőket tüntetésre buzdítják. Aztán nyakukba kapnak mindenkit, akiről úgy gondolják, hogy velük van: legyen az német turista vagy ősz szakállú magyar hajléktalan. Magukra hagyják a karlengető, pattanásos tini zsebnácikat, a magyar himnuszt elvétő szélsőmagyarokat. Szolidárisak: vízzel locsolják egymást, ha tűz a nap, összekapaszkodnak, földön ülve imádkoznak a szabadulásért, vagy szónokolnak, rigmusokat kántálnak.”

Fotók: Kovalovszky Dániel

Nemrégiben Angela Merkel a német kancellárjelöltek választási vitájában azt mondta azokról az időkről, hogy „Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől, és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok”. Merkel akkor telefonon beszélt Orbánnal, innen lehet információja a történtekről. Szijjártó Péter külügyminiszter most nem cáfolta ezt, annyit mondott: egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt. Szerinte 2015-ben, a válság csúcspontján Orbán Viktor utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és ezeknek megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányba érvényes úti okmányok nélkül.

De lássuk, mi is történt akkoriban. Miután többórás várakozás után az illegális határátlépők megvették a vonatjegyüket Németországba, a rendőrök kiszorították őket a pályaudvar területéről. A többnyire Szíriából érkezett családok több tízezer forintot költöttek a jegyre. A pénztárosok kezdetben nem kértek tőlük úti okmányokat. Ennek azért van jelentősége, mert a kormány a kényszerintézkedéseket később azzal magyarázta, hiába van az illegális határátlépőknek jegyük, ha nincs útlevelük, nem mehetnek tovább. Arra azonban senki nem adott választ, akkor miért engedték, hogy megvásárolják a jegyeket.

A pénztáraknál nem tájékoztatták őket, magyarul nem értettek, angolul se sokan, az automaták képernyőfeliratai pedig ezeken a nyelveken íródtak. A MÁV közölte, nincs kapacitásuk arra, hogy arabul, fársziul tájékoztassanak. Pedig ha lett volna rá egy csöpp akarat, az aluljáróban találtak volna legalább öt olyan önkéntest, aki ingyen segített volna. E sorok írója beszélt az önkéntesként ott dolgozó tolmácsokkal. Segítségükkel sok menekült szerette volna visszaváltani a jegyét, de később már nem engedték őket a pénztárakhoz.

Fotók: Kovalovszky Dániel

Az apokaliptikus helyzetet apró lépésekkel sikerült tovább fokozni: miközben több ezer menekült torlódott fel a Keletinél, napokon át nem vitték el a szemetet. Egyre nagyobb lett a bűz, a mocsok, miközben csak a civilek gründolta Migration Aid nevű, akkor még nem hivatalos szervezet osztotta az adományokat. Sokáig egyetlen segélyszervezet sem jelent meg a pályaudvar mellett, de a röszkei gyűjtőpontokon sem. Hogy miért? Később a Röszkénél mégis felbukkanó segélyszervezetek képviselői azt súgták a 168 Órának, a kezdeti távollétet az indokolta, hogy jóban akartak lenni a kormánnyal. Úgy tűnt, a kabinet azért blokkolja a segítségnyújtást, hogy bekényszerítse az illegális határátlépőket a menekülttáborokba. A politikusok ezt nem is titkolták, nyíltan beszéltek arról, hogy a táborokban gondoskodnak a menekültekről, ellátást kapnak, a Keleti pályaudvar viszont nem menekülttábor.

A magyarok „gondoskodását” korán megtapasztalhatták azok az illegális határátlépők, akik elfogásuk után a röszkei, Hangár 1-es elnevezésű bázisra kerültek. Az épületben börtönszerű körülmények között tartották fogva őket, egy osztrák zöldpárti politikus videót készített arról, hogy úgy etették őket, mint az állatokat: bedobálták közéjük a szendvicseket. E cikk írójának – az újságírók közül egyedül – sikerült bejutnia a rendőrök által szigorúan őrzött titkos bázisra, és azt tapasztalta, hogy a hangár belsejét szektorokra osztották, ezeket fémkordonokkal választották el egymástól. Ottjártunkkor sorban álltak az emberek, nem volt szendvicsdobálás. Viszont nem volt ritka, hogy ketten is feküdtek egy fekhelyen. A vasrácsokra ruhákat, pokrócokat teregettek. Senkit sem engedtek a menekültekhez, kivéve a Vöröskereszt embereit. Az illegális határátlépők nem hagyhatták el a bázis területét. Hallottuk arról beszélni a rendőröket, hogy a bezártság miatt olykor verekedés tört ki a fogvatartottak között.

Az illegális határátlépők kezdetben vaktérképet kaptak, de mivel nem ismerték Magyarországot, nem tudtak kiigazodni a rajzon, ide-oda „kalandoztak”, sejtelmük sem volt, hogyan juthatnak Szegedről a vámosszabadi táborba. A magyar hatóságok a térképhez csak magyar és angol nyelvű segítséget mellékeltek. Ráadásul – sajtóértesülések szerint – sok menekültet regisztrálásuk után olyan magyar nyelvű papírral engedtek el, amely már a kibocsátáskor három napja lejárt. Így nem szállhattak vonatra, illetve nem is teljesíthették a feltételt, miszerint egy napon belül jelentkezniük kell a kijelölt helyen. Ez az időpont ugyanis három nappal korábbra szólt.

Fotók: Kovalovszky Dániel

Dilettantizmus miatt kaptak hevenyészett információkat a menekültek, vagy egy jól kidolgozott terv szerint cselekedtek a hatóságok? Kellett a növekvő szeméthegy a Keletinél, hogy az emberek azok ellen forduljanak, akik a segítségükre szorulnak? Tudatosan hergeltek, hogy mindenki féljen a felbukkanó idegenektől? A kormány nyár eleji plakátkampányával és a nemzeti konzultációval megágyazott az idegenellenességnek. „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját! Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat” – a kormányzati plakátokon ilyen szövegek szerepeltek. Persze nem a szír vagy az afgán menekülteknek, gazdasági migránsoknak szóltak ezek a magyar jelmondatok, hanem a magyar állampolgároknak.

De térjünk vissza a Keletihez. Egy nap – „véletlenül” épp akkor, amikor Orbán Viktor Brüsszelben egyeztetett, a parlament pedig a menekültválság miatti szigorúbb törvényekről tárgyalt – eltűntek a rendőrök a pályaudvar bejáratától, és újra szabad lett az út a peronokra. A magyar hatóságok és a MÁV cinizmusát mutatja, hogy a „Németországba tartó” vonat elején páneurópai piknikes felirat virított egy német zászló és egy szögesdrótos logó kíséretében. (A rendszerváltáskori pikniken megnyílt a határ, és szabadon mehettek Ausztria felé a keletnémet menekültek.) Aki csak tudott, a Keletinél felugrott a vonatra, amely azonban nem Németországba ment, hanem megállt Bicskén, hogy az ottani táborba tereljék a határátlépőket.

A csel miatt patthelyzet alakult ki, a menekültek nem voltak hajlandók elhagyni a vonatot. Rohamrendőrök vették körül a szerelvényt, mire néhányan megszöktek. A magyar hatóságok akciója szomorú véget ért: egy ötvenes iraki férfi menekülés közben életét vesztette, futás közben lett rosszul. A halálát hivatalosan nem a magyar hatóságok okozták, mint ahogy a Keletiben uralkodó állapotokért sem voltak felelősek. Többhetes kényszerű veszteglés után végül a magyar hatóságok buszokkal szállították a menekülteket a déli határról az osztrák–magyar határra. A kormány retorikája szerint nem történt más, mint védték az országot. Így.