Humbug vagy sem, kicsit már összeveszett Dobrev Klára Karácsony Gergellyel a kétharmados törvényeken

A DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára szerint nem humbug, hogy feles többséggel kétharamdos törvényeket semmisítsenek meg, ha az ellenzék kerülne hatalomra. 

2021. szeptember 25., 18:28

Szerző:

Karácsony Gergely azt írja ma a Facebookon, hogy „humbug”, amit az orbáni alaptörvény feles többséggel való eltörléséről mondok – írja Dobre Klára ugyancsak a Facebookon. A DK-s politikus szerint mind a miniszterelnök-jelölti vitában, mind a Facebookon Karácsony Gergely ezt azzal támasztja alá, hogy Vörös Imre volt alkotmánybíró valójában nem is azt állítja, amit Dobrev mondot a vitán.

A DK jelöltje azt írja: a vita után még sms-t is kapott Vörös Imrétől, fel is hívta az alkotmánybírót és megkérdezte tőle, hogy igaz-e, amit a másik jelölt mond erről. Dobrev Klára szerint Vörös Imre nagyon egyértelműen azt mondta, hogy minden úgy van, azt mondja és gondolja ma is és az álláspontja egy cseppet sem változott.

„És arra is felhatalmazott, hogy ezt elmondjam bárkinek!" – írta a politikus a bejegyzésében.

Dobrev értelmezésében Karácsony Gergely álláspontja az, hogy az alaptörvényt eltörölni, a „független” intézmények élére kinevezett pártkatonákat eltávolítani csak kétharmaddal lehet, míg az övé szerint feles többséggel is, hiszen az alaptörvény alkotmányellenesen jött létre, a hatalom kizárólagos megragadását szolgálja, a pártkatonák így eltávolíthatók a hivatalukból.

 

(Kiemelt kép: Dobrev Klára a miniszterelnök-jelölti TV vitán az RTL Klub stúdiójában 2021. szeptember 24-én, Budapesten. Fotó: Dimény András / 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.