HÖOK: jövő szerdán demonstráció lesz Budapesten

Jövő szerdán demonstrációt tart a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Budapesten – közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel. A szervezet követeli a felvételi keretszámok haladéktalan felülvizsgálatát, a tandíjmentes felsőoktatást és a hallgatói szerződés intézményének eltörlését.

2012. december 7., 17:51

Nagy Dávid a HÖOK elnökségi ülése után tudatta: az egyetemi és főiskolai hallgatói önkormányzatok saját intézményeikben sztrájkbizottságot hoznak létre a helyi cselekvési terv kidolgozására. Jelezte, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszán már hétfő délután demonstrációt tartanak az intézmény szervezésében. A szerdai demonstráció mellett további akciókat is terveznek, ennek részleteiről hamarosan tájékoztatják a közvéleményt – ígérte a HÖOK elnöke.

Kitért arra is, hogy előző nap felvették a kapcsolatot a Magyar Rektori Konferenciával, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével, valamint a Hallgatói Hálózattal. A testület döntése értelmében az elnökség felhatalmazást kapott további hivatalos tárgyalások folytatására is, és egy a közös célok érdekében életre hívandó együttműködés kialakítására. A HÖOK a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért népszavazást kezdeményezett csütörtökön. A szervezet akkor ismertetett kiáltványa szerint a felsőoktatási keretszámok tervezett drasztikus csökkentése nem jelent mást, mint tandíjat, különösen a jogi, gazdasági és kommunikációs területeken, ahol egyetlen ingyenes hely sem biztosított többé. Kiemelték azt is: az elmúlt két és fél év kormányzati intézkedései mára tarthatatlan helyzetbe sodorták a felsőoktatást.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.