Honvédelmi sportközpont-hálózat épül a haza védelmében, tavasszal kezdődnek az alapkő-letételek
Egy tárcaközi munkacsoport a Honvédelmi Sportközpontok hálózatának kialakításán dolgozik. A járásonként épülő központok technikai és küzdősportoknak, illetve a sportlövészetnek adnak helyet – tudatta Simicskó István kormánybiztos a Magyar Nemzettel.
– Az első ütemben negyven területileg illetékes önkormányzattal tárgyaltunk, a szükséges összközműves telkeket már ki is jelölték. Tizenhat önkormányzattal már leszerződtünk – közölte.
A tervek szerint februárban kiírják a típustervek alapján épülő sportközpontok kivitelezői közbeszerzéseit. Tavasszal alapkőletételek lesznek, célunk, hogy a ciklus végére minden járásban elkészüljenek a sportközpontok – árulta el a kormánybiztos.
Simicskó István a programot ért ellenzéki támadások, kritikák kapcsán leszögezte: a haza védelme pártálláson felül álló nemzeti ügy, mindannyiunk alkotmányos kötelezettsége.