Holdbéli olimpia

A magyar olimpia érzelmi ügy. Elszánt támogatói nem értik, mit nem lehet érteni azon, hogy az olimpia megrendezése a magyar világnemzet igazi dicsősége lenne. Olyan ügy, amely életerőnket, a magyar virtust mutatná: csak az összefogás képessége tehet naggyá egy országot. A fanyalgók szerint viszont olyan politikai erő hív együttműködésre, amely az összefogást úgy képzeli, hogy szövetségeseit felfalja, ellenfeleit betonba döngöli. A választókat valójában lenézi, és egy új elit létrehozásának örve alatt lenyúl mindent, ami mozdítható. Vagy éppen nem mozdítható. Tartozzanak bármelyik körbe, a szakértők véleménye mégis szinte egységes és nagyon tanulságos képpé áll össze.

Nagyon sok ha

Gémesi György volt válogatott kardvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja, Gödöllő polgármestere. Elkötelezett híve annak, hogy Magyarország pályázzon a 2024-es olimpia megrendezésére. Mint mondja, ez a magyar sport fejlődését szolgálná, egyben elismerné a magyar olimpikonok érdemeit. Példaképeket állítana a gyermekek elé, az árkoktól szabdalt közélet is profitálhatna abból, ha együtt szurkolhatnánk versenyzőinknek. Ebben nem szabad lenniük pirosaknak, kékeknek, sárgáknak: ez piros-fehér-zöld ügy.

– Támogatom a pályázatot. – mondta a 168 Órának Gémesi. Hangsúlyozom: a pályázatot, hiszen tudjuk, hogy az elsőként jelentkező országok esélyei igen csekélyek. De ha el akarunk jutni odáig, hogy egyszer valóban rendezzünk olimpiát, akkor el kell kezdeni a felkészülést.

Gémesi tehát abban a tudatban támogatja a magyar olimpiát, hogy 2024-ben aligha lesz magyar olimpia. Mint mondja: a gazdaság ma nincs olyan állapotban, hogy elbírja a rendezés terheit. Igaz, 2024-ig még van kilenc év. Ha jó irányt vesz az ország gazdasága, ha sikerül megfelelő irányba terelni az uniós forrásokat, ha a magánbefektetők is részt vállalnak a fejlesztésekből, akkor van esély arra, hogy a feltételeknek megfeleljünk. Ez nagyon sok ha.

Muszbek Mihály két egyetemen is tanítja a sportgazdaságtant. Szintén lelkes híve a pályázatnak. Mint mondja, egy életben egyszer van olimpia az ember hazájában. Ha egyáltalán. Ő szeretné megélni, hogy akár szakemberként, akár önkéntesként részt vehessen benne.

A költségek? Szerinte nagyságrendileg rendben van a nyilvánosságra hozott 774 milliárd forintos rendezési keret, de – mint mondja – a közgondolkodás szintjéig nem jutott el minden fontos információ. Például az infrastruktúra és a létesítmények ára. Meg sem akarja hallani, amikor említjük, hogy minderre lehetett hallani 1460 milliárdos becsléseket. Muszbek Mihály részletezi viszont, hogy mire mehetnének annak a mai áron 5900 milliárdnak a részösszegei, amelyet a PwC még 2006-ban kalkulált ki. Egyedül közlekedésre például 3884 milliárdot kellene költeni, biztonsági rendszerekre 887 milliárdot, közművekre 373 milliárdot, és még hosszú a lista. Summa summarum: a költségek még fapados üzemmódban sem mennek 3500 milliárd alá, de reális az 5500 milliárdos kiadás is. Ez az összeg az ország éves költségvetésének 25 százaléka.

Ötkarikás Paks 3.?

– Közvetlen költségekben soha, egyetlen olimpia sem térül meg, állítja a sportközgazdász. Mindig minden kormány nyereséget ígér, amikor pályázni kell, és a végén jelzi, hogy sajnos nem sikerült, de lassanként az országimázs kedvező változásával majd pozitív lesz a mérleg. Hiszen olimpiát egyetlen ország sem azért rendez, hogy pénzt keressen vele, hanem azért, hogy felhívja magára a figyelmet.

Hogy Rogán Antal és Harrach Péter olyan határozati javaslatot terjesztett a parlament elé, amely szerint az olimpiai nyereségből kell majd finanszírozni az egészségügyet? Erről kérdezzem őket. Mindenesetre, aki egy olimpiát hasznot hozó vállalkozásként képzel el, az nincsen képben.

Rogán Antal ne lenne képben? Vagy ő inkább egy másik, számára fontosabb képben van. Túl azon, hogy egy indítványnak a köz érdekeit kelljen szolgálnia, túl azon, hogy az adófizetőt be kellene avatni saját pénzének sorsába.

Petschnig Mária Zita makroközgazdász lelkes nézője az olimpiai tévéközvetítéseknek, nagy tisztelője a magyar olimpikonoknak. Szívesen látná őket egy hazai megmérettetésen, a mostani pályázatot azonban sem gazdasági, sem társadalmi okból nem támogatja. Mint mondja: belevágtunk egy tökéletesen ésszerűtlen és hatalmas veszteségekkel „kecsegtető” paksi beruházásba, ami őrült eladósodást jelent és alsó hangon is négyezermilliárd forintba fog kerülni. Paks 2. mellé nem fér el még egy hasonló méretű vállalkozás. Különösen nem egy olyan fővárosban, ahol sokkal kisebb projekteket sem sikerül megvalósítani: ahol a 4-es metró nem megy el azokig a végállomásokig, amelyek értelmet adnának neki, a 3-as metró felújítása pedig évtizedeket késik.

A makroközgazdász azonban ötlettel is szolgál: beszélje rá a kormány azokat a pénzembereket, akik 2010 óta hatalmas vagyonokat vittek ki az országból: hoznák vissza a tőkéjüket hazafias felbuzdulásból, akár úgy, hogy csak 10 százalékos kamatot kell fizetniük érte. Abból a pénzből biztos meg lehetne rendezni az olimpiát.

Petschnig Mária Zita társadalmi okot is említ, miért nem örülne egy olimpia megrendezésének a mai Magyarországon. Szerinte az intézményesített korrupció ma már nem a kivétel, hanem a szabály. A normatartásnak nincs többé becsülete, aki kimarad a lenyúlásokból, azt hülyének, lúzernek tekintik. A nagy sportesemények amúgy is a bundázásról híresek, egy magyar olimpia csak erősítené a rossz trendet. Megrendezésével megint nagyon kevesen járnának nagyon jól a túlnyomó többség rovására.

– Persze, hogy az a kulcskérdés: ellopják-e az olimpiai pénzeket! De az is fontos, hogy okos dolog-e ettől való félelmünkben eleve nemet mondani – replikázott Somogyi Zoltán politológus a 168 Órának. Szerinte hibát követ el, aki az olimpia ellen beszél. Nagyon sokan szeretnének egy ilyen nagy, ünnepi eseményt, várják, hogy az ország végre igazi, nagy világsikert arathasson le.
De vajon az olimpiai kezdeményezés tényleg az olimpiáról szól-e, vagy van napi politikai PR-célja is? Csak az van – ismeri el Somogyi Zoltán. Az Orbán-kormány megítélése sokat romlott korrupciós ügyei miatt, és most a menekültkérdés dramatizálásával próbál fordítani. De jól jön, hogy hozzácsapjanak egy pozitív témát is: lám, annyira erős ez az ország, hogy még egy ilyen nagy nemzeti-nemzetközi eseményt is képes megrendezni.

A pályázat Lakner Zoltán politológus szerint felépíthető úgy, hogy az a folyamatos kampány céljait szolgálja: legyen mit írni a plakátokra. Orbán olyan dokumentum létrehozásánál szeretne bábáskodni, amellyel Magyarország bekerülhet az esélyesek közé. Olyan országimázs-offenzívára készül, amely javíthatja az ország megtépázott nemzetközi megítélését.

A komédia határán

Más kérdés, hogy egy ilyen nemzetközi kampány kijön-e a becsült 10 milliárdos, azaz 35 millió dollárnyi pályázati kampánykeretből. Ez csak egy fapados pályázatra lenne elég, hiszen ilyen célokra manapság 100-150 millió dollárt szokás költeni. A politológus szerint mindenki tippelhet arra, hogy hová jut a pénz egy olyan országban, ahol már a nemzeti bank büféjét is csókosoknak osztják ki.

A komédia határát súrolja – mondja Lakner –, hogy a képviselőknek úgy kellett szavazniuk az olimpiai pályázatról, hogy csak az első 100 oldalt ismerhették meg a PwC amúgy 1300 dolláros háttértanulmányából. Lojalitásukra akkor is lehetett számítani, ha arra sem méltatták őket, hogy beavassák a társaságot abba, amire voksoltak. Ez az eset is mutatja, hogy a politikai kormányzás hogyan zabálja fel a közpolitikai racionalitást.

A 168 Óra által megkérdezett szakértők álláspontja sok mindenben eltér, de két dologban megegyezik: az MSZP és a PM is kudarcot vallott ebben az ügyben. Képviselőik másképpen szavaztak a fővárosban és az Országgyűlésben. Lakner Zoltán szerint országos szervezetek esetében az a minimum, hogy országos ügyekben országos véleményük legyen, és azt tudják érvényesíteni.

Gémesi György azt mondja: az olimpia kormányzatokon átívelő, közös program, tehát a politikai partnereknek is teljes mélységben ismerniük kell a tényeket. Más kérdés, hogy csak az kérhet nagyobb nyilvánosságot, az követelhet beleszólást, aki vállalja az együttműködést. Ez olyan ügy lehetne, amely kikényszeríthetne nagyobb együttműködést a politikában, kinyithatna rég bezárt ajtókat.

Somogyi Zoltán szerint az az ellenzéki párt, amely nemet mond, nem hisz abban, hogy 2024-ig győzhet, vagy attól tart, ha győz, ő maga fog lopni. Szerinte az ellenzék igazi érdeke nem az, hogy sértődötten kivonuljon a párbeszédből, hanem hogy arra terelje, amerre az nyitva van: beszéljen a nyilvánosságról, a pályázati rendszerről, a korrupció mechanizmusairól. Szabja meg az együttműködés árát. Somogyi szerint az ellenzék most felkészületlen volt, nem építette fel, hogy mit akar. Az látszott, hogy egyesek le akarják győzni párttársaikat: ha ő igennel szavazott, akkor én nemmel fogok. Csak azért is. Mert erősebb vagyok.

Vigasztalan táj a magyar olimpiai panoráma. A tanulmány titkos, fogalmunk sincs arról, hogy ha az ország belevág, akkor jut-e pénz 2024-ig a legszegényebb, leszakadó térségeknek. És továbbra is pumpálják majd kifelé a pénzt az egészségügyből meg az oktatásból? Tudjuk: a kormány a nemzeti együttműködés jegyében az ország legnépszerűtlenebb politikusára, a partnereket előszeretettel sértegető Kövér Lászlóra bízta az olimpiát előkészítő bizottság listájának összeállítását. Viszont nem tudjuk, hogy a költségekből mennyi juthat majd az Európai Unióra és mennyit vállalhat a NOB.
Nem lenne meglepő, ha tovább apadna a pályázat támogatottsága a közvéleményben.

De nem biztos, hogy ez sokat számít. Szakértőink ugyanis még valamiben egyetértenek: szinte biztos, hogy 2024-ben Magyarországon nem lesz olimpia. Párizs, Boston és Hamburg esélyei is jobbak. Az első pályázat mindig csak kísérleti léggömb.

Vagy lufi.