Hivatalosan is egyesület lett a Milla

Bejegyezték a Milla Egyesületet – jelentette be Facebook oldalán Juhász Péter, a szervezet elnöke. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport október 11-én vált egyesületté, amelyet most jegyzett be hivatalosan az illetékes bíróság.

2012. december 12., 15:59

A szervezet elnökévé megválasztott Juhász Péter az ATV-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy országos hálózat létrehozására törekszenek, de nem válnak párttá. Céljuk, hogy együttműködés jöjjön létre a meglévő pártok és civil szervezetek között, annak érdekében, hogy leváltsák a kormányt – írja az MTI.

A Milla október 23-i fővárosi demonstrációján jelentették be, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalommal, valamint a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által vezetett Haza és Haladás Egyesülettel közösen megalakítják az Együtt 2014 elnevezésű választói mozgalmat. A most bejegyzett Milla Egyesület elnökének Facebook oldalán található bejegyzés szerint a szervezet célja, hogy elősegítsék „a demokratikus jogállami keretek helyreállítását és megszilárdítását”.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.