Hisztéria és káosz a késelés után
A kézilabdások és a késelők összecsapása után a politika és a közvélemény is összecsapott egymással. A Magyar Hírlap cigánybűnözést emleget, a Fidesz szerint ilyen nincs, de a bűnözők lehetnek cigányok is. Draskovics Tibor rendészeti miniszter több intézkedést is bejelentett a közbiztonság helyreállítására. Közben eltemették a megkéselt kézilabdást. Hírösszefoglalónk.
Védelmi pénzt akart kicsikarni attól a veszprémi szórakozóhelytől Sztojka Iván bandája, ahol a veszprémi kézilabdásokra támadtak - nyilatkozta a bandához tartozó egyik férfi szerdán a Napló című megyei napilapnak. A neve elhallgatását kérő férfi szerint a rendőrség évek óta tud a bandáról, mégsem tett semmit. A napilap internetes kiadásában azt írta, hogy szerkesztőségüket megkereste egy férfi, aki azt állítja, hogy a kilencvenes évektől kezdve egészen tavalyig kapcsolatban állt Sztojkáék bandájával. A kemény maghoz soha nem tartozott, tartozhatott, de részt vett velük kisebb-nagyobb bűncselekményekben.
A többszörösen büntetett, saját bevallása szerint a rendőrségnek besúgóként dolgozó férfi azt mondta, azért szólal meg, mert felháborítja, ahogy a rendőrség a Cozma-gyilkosságot kezeli. A férfi állítja, a 20-30 fős csoport azért ment Veszprémbe, hogy védelmi pénzt kérjen a Patrióta lokáltól. Szerinte a rendőrség évek óta pontosan tudja, Sztojkáék bandája miből él, mégsem lépett fel velük szemben, sőt a Cozma-gyilkosság kapcsán sem beszél arról, hogy bandaháború van a háttérben.
"Felháborító a rendőrség szenteskedése. A rendőrök évek óta tudnak a bandáról, azt is tudják, mit csinálnak, miből élnek, sőt azt is tudhatták, hogy múlt szombaton készülnek valamire. Mégsem tesznek semmit. Ezt a rendőrség rontotta el, ezelőtt tíz évvel már le kellett volna kapcsolni őket" - idézik a férfit a Naplóban. A névtelen nyilatkozó szerint a banda terjeszkedni akart, "azért jöttek, hogy beterrorizálják a helyiséget. A módszer felismerhető. Balhét kreálnak, - itt például nem akartak fizetni-, széttörnek ezt-azt, némi verekedés, másnap meg felajánlják a védelmet." "Nem lehet védekezni ellenük, ha valakire rászállnak, akkor annak vége. Vagy fizet, vagy mondjuk véletlenül leég az üzlete" - tette hozzá.
Szerinte a banda tagjai pénzbehajtással, szórakozóhelyek védelmével, prostituáltak futtatásával, nagy értékű lopott autók romániai eladásával, rablásokkal tartják fenn magukat. Siófok, Érd, Székesfehérvár, Enying: ezek voltak a legfőbb helyeik, de az se véletlen, hogy most Olaszország felé menekültek Raffaellék, ott örömlányokat futtatnak. A lap hangsúlyozta, hogy nem áll módjukban ellenőrizni a férfi állításait. Nyilatkozatát azért közölték, mert talán ez is egy adalék lehet a tragikus veszprémi gyilkosság körülményeinek tisztázásához.
Fejér megyei bűnügyi igazgató: Enyingen nincs szervezett bűnözés
A fenti kijelentésekkel ellentétben áll a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának nyilatkozata. Lasancz zoltán az MTI azt mondta: az enyingi bűnözőcsoport nem bűnszövetségben, vagy bűnszervezetben követett el bűncselekményeket, ezért nem nevezhető szervezett bűnözői csoportnak.
A bűnszövetség és a bűnszervezet pontosan körülhatárolt jogi kategória, a büntetőeljárás indításához megfelelően bizonyítani is kell, hogy a bűncselekményt ebben a formában követték el. Enyingen egyik sem valósult meg - mondta a bűnügyi igazgató.
Tájékoztatása szerint a mezőföldi kisváros bűnözőcsoportja helyben nem követett el súlyos bűncselekményeket, s minden, a számlájukra írható, és ismertté vált ügyben eljárt a rendőrség.
Arról, hogy a tavaly nyári siófoki erődemonstráción enyingiek vettek részt, nem kaptak jelzést a társ rendőr-főkapitányságtól, mint ahogy arról sem, hogy ugyanazok a bűnelkövetők Veszprémben is többször követtek el bűncselekményt, s rettegésben tartották volna a környéket - mondta.
Siófoki polgármester: enyigi szervezett bűnözés keseríti meg siófok életét
Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere szerdán az MTI-nek azt mondta, a lakosság visszajelzéseiből határozottan arra lehet következtetni, hogy egy szervezett enyingi bűnözőcsapat ténykedése keseríti meg a környéken élők életét. Ez a banda ugyan megpróbálta, de nem tudta átvenni a hatalmat a siófoki éjszakai élet felett - nyilatkozta. Tudomása szerint a romák tavaly nyári siófoki felvonulása erődemonstráció volt, egyfajta dacos reakció arra, hogy nem tudták kiterjeszteni a befolyásukat a siófoki vendéglátósokra. A felvonulók egyike sem helyi roma volt, hanem mindenki Enyingről, illetve a szomszédos megyéből érkezett, a felvonulók csapatát pedig egy Fejér megyéből érkezett vajda vezette - tette hozzá.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának tájékoztatása szerint Enyingen 2003 óta nem történt kiemelkedően súlyos bűntett. A tavaly ismertté vált 238 bűncselekmény mintegy fele lopás, betöréses lopás volt, rablás 2 esetben, erőszakos, vagy garázda jellegű bűncselekmény 23 alkalommal történt.
Az enyingi rendőrőrs állománya megfelelően képzett, eredményesen dolgozó rendőr, amit bizonyít, hogy az ismertté vált bűncselekmények 42,9 százalékában eredményesen nyomoztak, s az ismeretlen tettesek 38,5 százalékát felderítették - közölte a bűnügyi igazgató.
Névtelen vádaskodás
Lasancz Zoltán kijelentette: visszautasítja azokat a - többnyire névtelenül tett - rágalmakat, amelyek szerint az ottani rendőröket megfélemlítették a bűnözők.
Hangsúlyozta, a névtelen vádaskodásokkal, pletykákkal nem tud mit kezdeni a rendőrség, ahhoz, hogy valamely ügyben elindítsa a nyomozást, pontos információkra és megfelelő bizonyítékokra van szüksége. A bejelentőknek egyébként nem kell tartaniuk a megtorlástól, hiszen a magyar büntetőjog lehetőséget ad a védett tanúkénti szereplésre is - mutatott rá.
A rendőrség azt kéri, hogy akiket az enyingi bűnelkövetők által jogsérelem ért a közelmúltban vagy korábban, tegyen bejelentést az enyingi rendőrsön, vagy a székesfehérvári rendőrkapitányságon.
Újabb ellentétek
Draskovics Tibor rendészeti miniszter azonban nem osztotta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának véleményét és utasította Bencze József országos rendőrfőkapitányt: vizsgálja ki, hogy tavaly nyáron hogyan vonulhatott végig Siófokon egy 150-200 fős társaság. A miniszter utasítása értelmében Bencze Józsefnek azt is ki kell vizsgálnia, hogy a rendőrségnek volt-e információja a felvonulásról, és ha igen, milyen intézkedéseket tettek az ügyben.
Draskovics a siófoki nyári, sokak által az enyingi bűnbandához kötött felvonulásról tett nyilatkozatokról a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, "attól, hogy a siófoki polgármester (...) állít valamit, ebből az következik, hogy a rendőrség nem állíthat valami mást?". Úgy gondolom, nem következik - jelentette ki. Kifejtette: a bűnüldözés egyik alapszabálya, hogy a rendőrség csak olyan információkkal állhat a nyilvánosság elé, amelyeket egy büntetőeljárásban megfelelő bizonyítékokkal alá tud támasztani. Amíg ezt nem tudja, addig jól teszi, ha azt mondja, nem tud nyilatkozni - közölte.
Képmutató hallgatás
A miskolci rendőrkapitány ügye világossá tette, hogy véget kellene vetni a romák integrációjával kapcsolatos "képmutató elhallgatásnak" - jelentette ki szintén Draskovics Tibor az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén.
Molnár Lajos (SZDSZ) azt kérte számon a miniszteren, hogy előbb felfüggesztette hivatalából Pásztor Albertet, majd tudomásul vette, hogy a főkapitány figyelmeztetésben részesítette a miskolci rendőrkapitányt. Válaszában Draskovics elmondta: számára elfogadhatatlan, ahogy a kapitány beszélt, de mivel nem történt jogszabálysértés - bár a kapitány szavai általánosításra adtak alapot - elfogadta, hogy Bencze József országos főkapitány figyelmeztetésben részesítette a rendőrtisztet.
Hozzátette: álláspontja végig következetes volt az ügyben. "Rendőr nem cigányozhat" - jelentette ki a miniszter, hozzátéve: a rendőr, aki az állam nevében közhatalmat gyakorol, "nem tehet a polgárok között ilyen különbséget". Ez nem elfogadható, ezt világossá tettem a főkapitányok, megyei kapitányok számára - közölte a miniszter. Hozzátette: ugyanakkor az is világossá vált, hogy a romák integrációjával összefüggő "képmutató elhallgatásnak" véget kellene vetni.
Többi között azért ilyen erősek az indulatok, mert az oktatási, egészségügyi, szociális, a munkanélküliséggel összefüggő problémákról még nem beszéltünk eleget. Ezért "fedheti át egymást" a bűnözés sok problémája és a romák integrációjával összefüggő probléma - jelentette ki.
Lázár János, a testület fideszes elnöke megjegyezte: vannak viselkedésminták, amelyek nem tolerálhatók a társadalomban. A Hevesben történtekre utalva elmondta: nem elfogadható, hogy kihívják a rendőrt, és rájuk támadnak. "Nincs olyan szociális körülmény, nincs olyan kisebbséghez való tartozás, (...) amely ennek a bűnnek a megtorlása alól felmentést adna" - mondta, hozzátéve, hogy álláspontja szerint ez az állam "nyílt megtámadása", "amiben nincs kompromisszum". Vannak társadalmi csoportok, utcák, lehetnek városrészek vagy falvak, ahol egyszerűen csak és kizárólag a rendőri tekintély helyreállításával, a rend megteremtésével lehet elérni azt, hogy az oktatási, szociális, munkaerő-piaci integráció megkezdődjön - jelentette ki. Aki megtámadja Hevesben a rendőrt, az Veszprémben kést ragadhat, mondta, a kézilabdázók elleni halálos késelésre utalva.