Heti rendszerességgel erőszakolta saját gyerekeit egy romos házban a rendőrgyilkosságért elítélt férfi

2018. szeptember 21., 13:02

Szerző:

A két rendbeli, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt most folyamatban lévő bűnügyben gyanúsítottként kihallgatott egykori elítélt 2000-ben feltételes kedvezménnyel szabadult a büntetéséből – írja az Ügyészség.

24.hu úgy tudja, hogy az 59 éves férfit a rendszerváltás előtti évtizedek talán legismertebb gyilkossági ügyében, az úgynevezett „Soós ügyben” harmadrendű vádlottként, több ember – köztük egy rendőr – megölése miatt 1980-ban ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre.

Két egykori társát a bíróság kötél általi halálra ítélte. 

A férfi 2007-ben vagyon elleni bűncselekményeket követett el, melyek miatt felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki vele szemben a bíróság.

A gyanúsított 2017 őszéig Tarnaszentmiklóson lakott akkori élettársával, akivel közösen nevelték két kiskorú gyermeküket, egy fiút és egy lányt. Az apa a gyanú szerint az ő sérelmükre követte el a bűncselekményeket,

heti rendszerességgel, a falu egy lakatlan, romos házában.

A férfi az élettársi kapcsolat felbomlása után Győr-Moson-Sopron megyébe költözött, ott fogták el és vették őrizetbe. 

Gyermekei 2018. áprilisától nevelőszülőknél élnek.

A férfi 15 évet is kaphat.

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.