Helyesbítésnek helye nincs – Fakenews-világ Magyarországon
Nem véletlenül válaszolta Orbán a finn miniszterelnök jelenlétében – Antti Rinnétől ragadva el a szót –, amikor az Elios-ügy került terítékre: „bár a kérdés nem hozzám szólt, ön nem mond igazat, ez egy fake news”. Akár álhír volt, akár nem a nagy kaszálás, a nemzeti LED-csere háttere, a kormány végül arról döntött, hogy a balhét az adófizetőkkel viteti el. A közvilágítás számláját be sem nyújtja az uniónak. Magát a kifejezést (fake news) a miniszterelnök viszonylag gyorsan elsajátította. Egyre szélesebb körben alkalmazza. Komfortos fordulat. Két másodperc alatt kimondható. Lezár minden vitát. Mit mondhat ilyenkor egy újságíró? Fake news, és kész.
A rendszerváltás kezdetén hazai földön nem ismerték ezt a kifejezést, a hazugság szó helyett is a finomkodó csúsztatást emlegették. A változás részben technikai jellegű. Az online környezetben a hírek, híresztelések szinte korlátozás nélkül terítődnek. Az állam hírmonopóliuma a múlté. A másik változás, ahogy a Republikon-konferencia egyik résztvevője, Boros Bánk Levente (Médianéző Központ) állította: a történelemben először a lakosság nemcsak az információ felhasználójaként, hanem közvetítőjeként, alkotójaként is színre lép. Nyakunkon a médiademokrácia.
Az információs káosz hatással van a politikai diskurzusra. A politika a nyelvben, nyelv által létezik. Ha felbukkan az állítás, hogy a menekültek Sorostól kaptak „bevándorlási kártyát”, a sehol sem igazolható zagyvaság a közbeszéd része lesz. Ez még úgy-ahogy cáfolható, ellenőrizhető. De mi van, ha a tényekben sem tudunk megegyezni? Akkora az információbőség, hogy eltűnik maga az információ. Azt a hírt, hogy „a migránsok újra betörnek Magyarországra”, az egyik tévécsatorna slendrián hírszerkesztése görögországi vágóképekkel illusztrálja.
A Republikon-konferencia meghívott vendégei (Boros Bánk Levente mellett Böcskei Balázs, Idea Intézet, Virág Andrea, Republikon Intézet, és Ónody-Molnár Dóra, a 168 Óra munkatársa) egyetértettek abban, hogy a jelenlegi információs szerkezet, az internet kiterjedtsége elvben lehetővé tenné, hogy az érdeklődő közönség fáradságos munkával megkapja a többoldalú tájékoztatást. Feltéve, hogy meg akar dolgozni a hírekért. Hogy van rá ideje, ereje és pénze. A hitelességre ugyanis az online média egyre kisebb súlyt helyez. Olyan iramban cirkulálnak a hírek – egy sikeres politikai portálon napi átlagban 120-140 közlemény áramlik át, a zöme szemlézett, 18-20 közlemény saját alkotás –, hogy a pontosság egyre kétségesebb.
Újságíró kollégák drámai monológban ecsetelik, milyen meghasonlásként éli meg egy sajtómunkás a helyesbítés kényszerét. Az igazság ezzel szemben az, hogy léteznek hírforrások, amelyek a jogi vereséget, a kártérítést önálló költségvetési sorként kezelik. Ezt éppúgy okozhatja versenykényszer, feszített munkatempó, mint a mohó hatásvadászat. Az igazán nívós újságírás a látszat ellenére nem őrült hírszlalomozás, hanem lassú, néha lélekölő folyamat. Mi sem könnyebb, mint olyan zöldségeket közhírré tenni, hogy a józsefvárosi önkormányzat a zöldpolitika jegyében méhkaptárakat akar a buszmegállókba telepíteni. Az egészből annyi igaz, hogy született egy tervezet, amelyben szerepel a méh szó.
Túl nagy baj azért nem lehet, ha a fellelhető adatok szerint a fakenews-gyártásra szerveződő orgánumok klikkelési mutatói a százezer kattintást sem érik el. Ezzel a verseny páriái. A tekintélyes hírportálok (Index, HVG online) naponta nyolc-tízszeres klikkelési mutatóval dolgoznak. Az üzleti, tömeglélektani szempontok mellett létezik államilag szponzorált kormányzati dezinformáció. Amikor Kövér László azon kesereg, hogy az önkormányzati kampány a neten ellenzéki fölény mellett zajlott, nem a pénzes hirdetésekre gondolt (abban hatalmas fölényben voltak). Az üzemszerűen alkalmazott trollok, a szövegtermelő, önkéntes provokátorok hiányoztak.
A fakenews-világ „minőségi áttörését” sokan Donald Trump 2016-os választási győzelméhez kapcsolják.
A New-York-i ingatlanspekuláns komoly médiaellenszélben vette be a Fehér Házat. Az ellenszél a mainstream médiát jelentette, az áttörés a fake news világából jött. E világ nagy újdonsága az, hogy a közösségi médiát az autoriter logikára építő populista politikusok eredményesebben használják. Az Oxfordi Egyetem propagandaelemző projektje szerint nem sikertelen ebben Oroszország vagy Kína. A közösségi média szabadságharca így fordult át karikatúrába. Ezt említve fogalmazta meg a konferencián a vita legmeglepőbb állítását Krekó Péter, a Political Capital ügyvezetője: tévedés, hogy a fakenews-univerzum puszta összeesküvés. Létező vágyakat elégít ki. Az emberek igénylik az agymosást, a mesét, a fabulát. Olyan információforrásokat keresnek, amelyek igazolják megszokott világképüket. A népbutító álhír nem mindig gonosz vagy ellenszenves. Hamis a feltételezés, hogy az államilag szponzorált dezinformáció megerőszakolja a társadalmat.
Az is hiú remény, hogy az álhírek tengere minden állítást egybemos, a hamis, torzító állítások folyamatosan kioltják egymást. Ahogy a kutatók mondják, a pluralisztikus médiaközegben „a dezinformáció is pluralizálódik”. Az egyre megosztottabb választóközönség párhuzamos hírbuborékokat keres. Találkozási pont, vita nincs. Az egymás mellett elszáguldó csillagrendszerek nem olthatják ki egymást. Závecz Tibor, a Závecz Research kutatója egy ideje szereplője a Hír TV Csörte című műsorának, ahol sarkos és egyszerűsített állításokat dobnak gumicsontként két ellentétes politikai orientációjú fél közé. Ismerősei nevetve mesélték, hogy a Hír TV tábora Závecz (vagyis a baloldal) szövegét képtelen még meghallgatni is. Előfordul, hogy amikor ő jut szóhoz, letekerik a hangerőt.
A kutatók óvatosan bánnak azzal is, hogy a demagóg állításokat álhírnek bélyegezzék. Az indulatokat szító kampány sem feltétlenül fake news.
A szakértők zöme egyetért abban, hogy a fake news műfajának a V4-országokban „van választásokat befolyásoló” hatása. (Az álhírek tobzódásának ünnepe a kampány.) De választásokat eddig még nem döntött el.
A történelem rágalomáriái pedig nem sorolhatók a fake news világába. A sztálini Szovjetunióban, a náci Németországban az embernek hír és álhír között nem volt választása. Lenyomta őket a propaganda. Az eltérő hírválasztásért áldozatokat kellett hozni. Éghet a Reichstag emésztő tűzzel, bujkálhat Rajk és Rankovics a csőszkunyhóban, az állami hírforrásokat azért nem lehet felülírni.
