Havonta átlagosan 146 rendőr szerel le és hagyja ott végleg az állományt
Júliusban 156 rendőr távozott a hivatalos állományból – közölte a Napi.hu-val az Országos Rendőr-főkapitányság. Közülük 91 távozott közös megegyezéssel, míg áthelyezés és nyugdíjba menetel miatt 65 rendőr szolgálati viszonya szűnt meg.
Idén havonta átlagosan 146-an hagyták ott a rendőrséget.
A rendőrség és a portál által megkeresett szakszervezetek szerint ennek ellenére nincs tömeges leszerelési hullám. Az ORFK szerint az év első felében 515 ember érkezett az állományba.
A szakszervezetek a túlóra kérdésére hívták fel ismét a figyelmet: egy 2015-ös jogszabály szerint 2019. januártól a túlórákat már csak szabadnappal lehet ellentételezni, pénz nem jár majd. A jogszabály szerint jövő évtől a hivatásos állományúak – rendőrök, büntetés-végrehajtásban dolgozók, katasztrófavédelmisek – nem kaphatnak pénzt túlóráik után, kizárólag szabadnap jár majd nekik a többletmunka után. Hogy ez mit jelent, jól mutatja Pintér belügyminiszter válasza a szocialista Harangozó Tamás írásbeli kérdésére:
idén már több 8,55 milliárd forintnyi túlórapénzt fizettek ki az állománynak.
A csúcshónap április volt, akkor 757 847 órányi túlszolgálatot rendeltek el.

Ugyanakkor a 168 Óra is írt arról, korántsem a túlórapénzek miatt apad csupán az állomány. „Folyamatosan zajlanak leszerelések, van fluktuáció a rendőri állományban, de nem akkora mértékben és alapvetően más okokból, mint ami a sajtóban megjelent” – mondta lapunknak Pongó Géza.
A Független Rendőrszakszervezet főtitkára szerint persze fontos tudni: éppen azért van szüksége a rendőröknek rengeteg túlóra teljesítésére, mert nincs elég rendőr az állományban. A problémát ráadásul nem csak azt jelenti, hogy a hivatásos állományúak most elesnek a túlórapénztől, hanem az is, hogy a túlórák miatt megnövekedett szabadnapok mennyisége tovább rontja a testület létszámhiányát, egyre több munkát kell egyre kevesebbeknek megoldani.
A főtitkár éppen ezért közölte: kezdeményezik Pintér Sándor belügyminiszternél a Belügyi Érdekegyeztető Tanács összehívását, valamint a vonatkozó jogszabály megváltoztatását.
Ennek ellenére a rendőrszakszervezet szerint a rendőri leszerelések egyik fő oka a túlórapénzek elvétele helyett éppen abban rejtőzik, hogy a rendvédelmi életpályamodell bevezetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a rendőri fizetések növekedése jelentősen elmaradt a versenyszférában tapasztalt bérnövekedéstől. Különösen igaz ez a középfokú végzettséggel rendelkező egyenruhások esetében. A leszerelések másik fő oka Pongó Géza szerint a szolgálati nyugdíj 2012-es eltörlésében keresendő. Emiatt sokan már 35-40 évesen leszerelnek, és a magánszektorban vállalnak jövedelmezőbb állást.