Hatalmasat bukott a Fidesz
Újabb háromszázezer szavazót veszített a Fidesz-KDNP az elmúlt egy hónapban, de a kormánypártok még így is óriási előnnyel vezetnek az Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt. legfrissebb kutatása szerint.
A választások után 3,3 milliósra duzzadt szavazótáborból novemberig háromszázezer szimpatizánst vesztett a Fidesz-KDNP, decemberre pedig ugyanennyien távolodtak el a pártszövetségtől, amelynek támogatottsága így a felnőtt lakosság egyharmada - mondta az
InfoRádiónakaz Ipsos véleménykutatási igazgató.Ez már elég markáns visszaesés ahhoz, hogy társadalomstatisztikai jellegzetességeket felfedezni: a lemorzsolódás elsősorban a kvalifikált fiatalok körében erős, az átlagos négy százalék helyett tíz százalékos, de a kisebb településeken, vidéken is érezhető az eltávolodás - tette hozzá Závecz Tibor.
Az Ipsos felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók 62 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re, az MSZP-re 21, a Jobbikra 10, az LMP-re 6. Az ellenzéki pártok támogatottságának csökkenése tehát megállt, kissé emelkedett is, ez azonban nem politikai tevékenységük jutalma, hanem inverz folyamat: abból nyernek, amit a kormánypártok elveszítenek - fűzte hozzá Závecz Tibor.