A kormány vizsgálatot kezdeményez a Ferihegyen órákat veszteglő Ryanair-gép ügyében

2020. február 18., 20:30

Szerző:

Reggel fél hét helyett délután fél egy előtt nem sokkal szállt fel a Ryanair Gran Canariára tartó járata a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről – írja az Index.

A fedélzeten lévők három órán át még innivalót sem tudtak vásárolni, sokan fáztak, de takarót nem kaptak.

A portál az utasok beszámolói alapján arról számolt be, hogy a gép túlsúlyos lehetett, ezért állt sokáig a reptér aszfaltján. A pilóták ott próbáltak valamennyit elégetni az üzemanyagból, mert a leeresztéséhez használatos leszívóka elromlott.

Ráadásul közben valaki rágyújtott a mosdóban, amiért a rendőrséget is kihívták.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát, hogy megállapítsák: az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e jogszabályi kötelezettségeinek - írta a Miniszterelnökség az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Úgy fogalmaztak:

„felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a kényelmetlenségek csökkentése érdekében.”

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a kormányhivatal feladata megállapítani, hogy a Ryanair eleget tett-e az utasokkal szembeni kötelezettségeinek - írták, hozzátéve, hogy minden esetben szigorúan fellépnek az utasok jogainak védelme érdekében.

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.