Három-négy deci misebor minden vasárnap?
Emlékezetes, hogy a közelmúltban egyes papok és egyházi vezetők szembefordultak az alkoholfogyasztást szigorúan büntető rendelkezésekkel, mondván, ez nem vonatkozhat a lelkipásztorokra, akik közt akad olyan is, akinek egy vasárnap akár 3-4 misét is kell szolgáltatnia. És minden mise alkalmával el kell fogyasztaniuk 1-1 deci bort -- írja a 168 Óra egyik olvasója.
Eszembe jutott: én négyszázadmagammal az 1945. évi karácsonyt is a Kaukázus hegység egyik szovjet fogolytáborában töltöttem. A vallás tekintetében vegyesen voltunk. De akadt közöttünk egy katolikus tábori lelkész, aki elhatározta, hogy karácsony napján istentiszteletet szolgáltat annak, aki arra igény tart. Felajánlotta: gyóntat, majd áldoztat is.
Persze, azt tudni kell: nem volt templom, sem gyóntatófülke, nem volt kehely, de még bor sem, ostya sem.
A templomot helyettesítette az egyik barakk, a gyóntatófülkét egy pokróccal elzárt sarok, a kelyhet egy vizesbögre, a bort a víz, az ostyát egy kockacukor nagyságú kenyérkocka.
Ezen az istentiszteleten nemcsak mi, katolikusok vettünk részt, hanem mások is. A pap, aki velünk együtt nélkülözött, szenvedett, az egymás iránti szeretetre, kölcsönös megbecsülésre kért mindnyájunkat.
Mi ezt mélyen a szívünkbe zártuk, még akkor is, ha az ott történt, és úgy, ahogyan épp lehetséges volt.
Farkas Vilmos
Budapest