Harcol-e egymással Gyurcsány és Mesterházy?

A választások második fordulója után ismét azt találgatja a magyar sajtó: milyen szerepet szán magának Gyurcsány Ferenc az MSZP-ben? És mit szánnak neki a szocialisták? Várható-e nyílt harc közte és az ismét frakcióvezetőnek javasolt, és a pártelnöki címre is esélyes Mesterházy Attila között?

2010. április 29., 20:18

Súlyos teherként nehezedik a szocialistákra Gyurcsány Ferenc jövőbeni szerepének dilemmája - írja a

hetek.hu. Szili Katalinnak, az MSZP volt elnökhelyettesének mozgalma a parlamenti választások második fordulójának napján közleményt adott ki. E szerint a történelmi vereségben „döntő szerepet játszott, hogy a társadalom meghatározó többsége elutasította a Gyurcsány Ferenc politikájával azonosítható, szociáldemokratának nevezett, de minden ízében neoliberális társadalom- és gazdaságpolitikát".

A

Népszabadság Onlineszerint a választások második fordulója után teljes megújulásra és tisztújításra készülő MSZP – több kisebb érdekcsoporttól eltekintve – két bázis köré csoportosul. Mesterházy Attila mögött egyértelműen felsorakozni látszik a jelenlegi pártvezetés meghatározó alakjainak többsége, ahogyan ez az egység megmutatkozott a kormányfő-jelölési folyamatban is. A másik pólus egyértelműen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki, bár jelezte, hogy sem pártelnök, sem frakcióvezető nem akar lenni a közeljövőben, mozgása és akarata jelentősen befolyásolhatja a párt jövőjét. A két politikus viszonya nem mondható kiegyensúlyozottnak.

Gyurcsány Ferenc az MTI-nek hétfőn adott interjújában jelentette be, hogy még az MSZP júniusi kongresszus előtt átfogó, írásos értékelést fog közzétenni az elmúlt évekről, valamint javaslatokat kíván megfogalmazni a következő hónapokra és évekre. Közölte azt is, hogy mielőtt az értékelését véglegesítené, konzultálni fog a párt helyi szervezeteinek vezetőivel, tagjaival és megbeszélést fog folytatni a balliberális progresszió jó néhány jeles képviselőjével is - írja az

FigyelőNet.

Támogatásukról biztosították Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt városi MSZP-vezetők és megyei pártelnökségi tagok, és sajtóértesülések szerint többek közölték, hogy kilépnek a pártból, ha rövid időn belül nem aktivizálja magát.

Mesterházy Attila a Magyar Televízió esti hírműsorában Gyurcsány Ferenc saját értékelésével kapcsolatban elmondta: helyes, hogy a volt kormányfő is készít értékelést, hiszen az elmúlt nyolc évből öt és fél évig ő volt a miniszterelnök.

A volt kormányfő szerdán hirdette meg, hogy beleépítené a párttagok véleményét is az értékelésbe. Internetes naplójában egy e-mail címet is közzétett, amelyen várja azok jelentkezését, akik találkozni szeretnének vele egy nem nyilvános beszélgetésen. Sajtóhírek szerint eddig ötszázan jelentkeztek vissza e-mailben a felhívásra.

Gyurcsány ma üzent a sajtóban azoknak is, akik jelentős pozícióban való visszatérést sürgették: Megfontolásra és maradásra kérem az engem támogatókat, én ebből nem kívánok politikát építeni - nyilatkozta.

A

Népszabadság újságírója a Gyurcsány-Mesterházy ellentét mélyebb okait a következőkben látja:

Mesterházy Attila a nagypolitika közelébe 2001-ben került, amikor Medgyessy Péter kormányfőjelölt személyes tanácsadói testületének, az úgynevezett Tízek Társaságának a tagja lett. A szocialisták választási győzelme után a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz került államtitkárként. Gyurcsány Ferenc 2003 májusában került a GYISM élére, s politikai államtitkárához, Mesterházyhoz való viszonyulását egyértelműen jelzi, amit erről az időszakról Debreczeni József könyvében nyilatkozott: „Érdemi, politikai természetű konfliktusom csak a saját politikai államtitkárommal, Mesterházi Attilával (a kötetben pontatlanul, i-vel írták Mesterházy nevét – A szerk.) volt. Nem is annyira politikai, mint inkább kulturális konfliktusom. Ő egy hagyományos politikusi mentalitást képviselt, kétféle értelemben is. Ne akarjuk megváltoztatni a világot, ne vállaljunk konfliktusokat, mert a politikai túlélésnek épp az ellenkező módszer kedvez. (...) Engem ő a riválisának tekintett egészen nyilvánvalóan, mindvégig. Ráadásul a párt elnökségi tagja volt, én pedig a párt fekete báránya…”

A cikkben megemlítik: Mesterházy a második Gyurcsány-kormányban nem is kapott posztot, viszont frakcióvezető-helyettesnek kétharmados többséggel választották meg. A Gyurcsány-kabinetet a nyilvánosság előtt támogatta, a belső fórumokon viszont már voltak összetűzéseik.