Hamis prófétáktól a gyarmatosításig – Orbán és ’56

Bár a politikai hidegháború sokak szerint már 1994-ben elkezdődött, Orbán Viktor egészen 1998-ig nem arra hegyezte ki ünnepi beszédeit, hogy a rendszerváltást, a szocialistákat vagy a Harmadik Köztársaságot bírálja. 1994-ben még a „hamis megbékélés helyett békés egymás mellett élést” hirdetett a Fidesz elnöke: „Hamis próféták hamis nemzeti megbékélést hirdető szavai nem vehetik rá a polgári Magyarország híveit, hogy koalíciót kössön október 23. büszkén vállalt, november 4. ma már szégyenletesen mentegetett öröksége mögött (...) Hazánk jövőjéért érzett felelősségünk sem engedi, hogy a forradalom két összeegyeztethetetlen hagyománya között hamis megbékélést teremtsünk, és a mai demokráciát a Kádár-rendszerhez hasonlóan történelmi hazugságra építsük. (...) Mi, akik 1956. október 23-nak hagyományait őrizzük szívünkben, azt üzenjük november 4. örököseinek, hogy érjék be hamis megbékélés helyett a békés egymás mellett éléssel.”

1998-ban, immár miniszterelnökként, az Operaházban mondott ünnepi beszédet Orbán Viktor. A korabeli Népszabadságban arról írt jegyzetet Nagy N. Péter, hogy végre „újra megjelent az összetartozás és a szabadság tisztelete az 1956-os ünnepségeken”. Abban az évben, csupán egy héttel az önkormányzati választások után a Fidesz nem tartott nagygyűlést. Orbán pedig a hitről és a reményről beszélt: „Az elmúlt nyolc év során azt is megtanulhattuk, hogy a demokrácia nem más, mint a szabadság és a remény találkozása. Az 1990-ben megszületett Magyar Köztársaság demokráciája is a polgárok lelkében gyökerezik, és erejét onnan meríti. Ha a polgárok elveszítik a saját parlamentjükbe, a saját kormányukba és a saját alkotmányukba vetett hitet, akkor még az oly biztosan kezükben érzett demokrácia is semmivé foszlik, kicsúszhat ujjaink közül, s végül a szabadság is elpárologhat.” Sőt 18 évvel ezelőtt a nemzetközi közösség védelmének erejét is beemelte a beszédbe: „Nem fordulhat ismét elő az, ami 1956 no­­vem­­berében történt. Ma bizonyosak lehetünk abban, hogy Magyarország polgárai nincsenek egyedül, a nemzetközi közösség ereje és akarata mellettünk áll, számíthatunk magunk választotta szövetségeseinkre.”

2003     Fotó: MTI

Orbán vélhetően sokkal szívesebben mond(ott) ’56-os beszédeket ellenzékiként, mint miniszterelnökként, mert 1999 és 2002 között nem szólalt meg október 23-án. 1999-ben az ünnepi beszédet a szokásos, Operaházban megtartott díszelőadáson Pokorni Zoltán mondta, sőt Orbán a 301-es parcellánál is magánemberként rótta le kegyeletét. 2000-ben az akkori külügyminiszter, Martonyi János volt a szónok, 2001-ben pedig meglepőt húzott a miniszterelnök: október 23-án megjelentetett egy interjút a Kommerszant Daily című orosz napilapban. Ebben azt mondta, hogy „országaink földrajzi elhelyezkedésük folytán is természetes partnerek, és ezt ki kell használni”.

Új honfoglalásról és legyőzhetetlen Magyarországról beszélt viszont 2002-ben, az elveszített országgyűlési választások és három nappal az önkormányzati választások után az Erzsébet téren, a Polgári Körök ünnepségén. Orbán arról beszélt: „a gondviselés úgy alakította, hogy bár többen járunk az új honfoglalás útján, mint korábban bármikor, a magyarországi magyarok nagyobb része más utat választott. Nem mi lettünk kevesebben, hanem a másik úton járók lettek többen (…) Mi nem bántjuk azokat, akik más úton járnak, csak aggódva figyeljük őket. Hadd járja mindenki a saját útját. Az új honfoglalás útján járt már a többség, és járni is fog még.”

A 2003-as beszéd üzenete pedig az volt, hogy a jelenlegi politikai helyzet csak „egy ideiglenesen körülöttünk állomásozó állapot”. A politikai ellenfelek  – akik épp kormányozzák az országot – sikerrel hitetik el a magyarokkal, hogy „sorsunk ismét a külvilág jóindulatán múlik. Ezért jutottunk olyan helyzetbe, hogy saját vezetőink oktatnak arra bennünket, hogy tanuljunk meg kicsik lenni.” 2004-ben aztán a Fidesz elnöke Clevelandben, a Szent Imre-templomban tartott beszédet, amelyben egy „készülő világnemzet ígéretét” festette fel.

Megtévesztett és becsapott magyarok, akiket választott politikai kalandorok irányítanak – ez már a 2005-ös, Műegyetem előtt elhangzott beszéd lényege. Orbán érteni vélte a forradalomban részt vevők legfontosabb motivációit is: „Azt akarták, hogy az ország élén választott államférfi álljon, és ne politikai kalandor. Azt akarták, hogy Magyarországon a magyar ember legyen a legfontosabb. Azt akarták, hogy a szív diktálja a tapsot, és ne a politikai karmesterek. Hogy nyíljanak ki a megtévesztettek és becsapottak szemei. Ezt akarták, és mi megértjük az akkori magyarokat.”

2006 október 23-áján érett be lelkileg a változásra való felkészülés: az őszödi beszéd és a tévéostrom után a Fidesz az Astoriához szervezett nagygyűlést. Azon a napon be nem jelentett kormányellenes tüntetések is szerveződtek a fővárosban, melyek résztvevői belekeveredtek a nagygyűlésről hazafelé tartók áradatába – a rendőrség végül gumilövedékkel és vízágyúval oszlatott. Orbán aznap arról beszélt, hogy „a baj gyökere a tavaszi parlamenti választásokba kapaszkodik, hiába mentek el választani a magyarok, valójában nem tudtak az ország és a saját jövőjükről szavazni. Hazudtak, becsapták és félrevezették az embereket. Az ország nem dönthetett a valóság ismeretében, elvették tőle a szabad választás jogát. Azt a jogot tagadták meg, amit mi, demokraták, 1956 örökösei harcoltunk ki, amit mi tettünk hozzá a függetlenség és a szabadság ügyéhez.” Ekkor megerősítette, hogy népszavazást fog kezdeményezni „a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében”.

2007-ben ismét az Astoriához hívott a Fidesz, ekkor az elnök arról beszélt, hogy Magyarország nem kér a Kelet uralmából. „A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz. Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből és elzavarni hazai helytartóikat.”

A válság. Ez volt a 2008-ban a Várban elhangzott orbáni beszéd vezérmotívuma: „Magyarországot mélyebben és súlyosabban érinti ez a válság, mint a többi európai országot. Ez azért van így, mert Magyarország legyengített ország. Nem volt ez mindig így. Voltunk erős, élenjáró, sikeres és tiszteletre méltó ország is. Ma nyakig eladósított, sereghajtó, megbecsülését vesztett és lesajnált ország vagyunk.” 2009-ben Nagytétényben szólalt fel október 23-án, beszéde arról szólt, hogy a magyarok nem szeretnének félelemben és bizonytalanságban élni.

Az első kétharmados október 23-án Orbán Viktor azt mondta, „a magyarok új évszázada” fog elérkezni: „A nemzet igent mondott arra, hogy országunkban mindennek meg kell változnia. Az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a parancsoknak, a céloknak, a viszonyoknak és az értékeknek. A médiának és a környezetvédelemnek, az iskolának és a közbeszerzéseknek. Mindennek, ami emberellenes és nemzetellenes, mindennek, ami észellenes és erkölcsellenes. Mindennek, ami életellenes. Az adózás mikéntjének és a nemzettestvérek kitagadásának is. Ha túlnézünk az elmúlt nyolc év romjain, megláthatjuk a magyarok új évszázadát.”

Egy év múlva a kormányfő Brüsszelben volt, de hazaüzent: Magyarország nem diktálhat az Európai Uniónak, ezért ott kell lennie, ahol a hazánkat érintő legfontosabb dolgok történnek. „Mindazt, ami a mostani világunkban jó, ideértve a szabadságot, az Európához való tartozást, a keresztény gyökerekhez való visszatérés lehetőségét, számunkra mind 1956 teremtette meg.”

2012          Fotó: MTI

2012-ben azonban már megorrolt Brüsszelre: „A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük.” Orbán arról beszélt, hogy az Európai Unió kételkedik önmagában, a józan ész helyett ideológiára támaszkodik, miközben a szívek felemelésére lenne szüksége. Ekkor a Kossuth téren hangzott el az orbáni ünnepi beszéd – miközben Bajnai Gordon és a sajtószabadságért tüntetők a Szabad sajtó útján gyűltek össze.

A Békemenetnek már 2012-ben is köszönetet mondott a miniszterelnök, ez a 2013-as beszédből sem maradt ki. Emellett a miniszterelnök a viszályról és az igazságról beszélt: „Nem dugjuk homokba a fejünket. Látjuk, hogy megint szervezkednek, fenekednek, hamisítanak és megint idegenekkel szövetkeznek. Látjuk, hogy ismét szórják a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait. Nincsenek véletlenek. A Békemenetet nem véletlenül hívják így. Mi ugyanis mindannyian szelíd, nyugodt, derűs, vagyis békés életet akarunk. A békesség azonban nem azonos az együgyűséggel és a baleksággal. Nem azonos a tétlenséggel. Mert nincsen és sohasem volt béke igazság nélkül. Az igazságért márpedig tenni kell. Ezért jól tette a Békemenet, amikor visszaverte a gyarmatosítási kísérletet. Köszönet érte!” Beszéde persze már a 2014-es választásra is mutatott: „Van úgy egy nemzet éltében, hogy nem lehet tovább tűrni, ’56 októberében Magyarországon pedig nem lehetett tovább tűrni, mert akkor nem maradt volna semmi, ami a miénk” – mondta.

2014-ben Orbán ismét Brüsszelben töltötte az ünnepet – a Fidesz nagygyűlése elmaradt, ahogy 2015-ben is. Tavaly a Műegyetemnél Simicskó István honvédelmi miniszter volt a kormányzati emlékünnepség főszónoka.

Idén, a 60. évfordulón a miniszterelnök a Kossuth téren szólal majd fel Andrzej Duda lengyel elnök társaságában.