Hajóvonták találkozása tilos? Most biztosan nem!

Vajon az áruszállítás és a raktározás miért nagyobb ágazat ma már, mint a mezőgazdaság? Mit szállítanak a folyóinkon? Kik dolgoznak a hajókon? Miért esett vissza a vízi áruszállítás? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kap, ha meghallgatja a Jazzy reggeli műsorát.

2023. október 5., 11:49

Szerző:

 

„A számok valóban magukért beszélnek. A GDP részesedésünk annak köszönhető főképpen, hogy tranzitország vagyunk, tehát meglehetősen nagy a Magyarországon átmenő áruforgalom. Értelemszerűen a magyar gazdasági háttér, illetve az export-import igény is befolyásolja ezt” 

– mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke a Jazzy rádió Business Class című műsorában arra a felvetésre, miszerint az áruszállítás és a raktározás GDP-ből való részesedése 5,5 százalék, vagyis jóval nagyobb a mezőgazdaság súlyánál.

Hozzátette: ugyanakkor ezen belül a belvízi hajózás részaránya csekély, aminek több oka van.

„Megnézhetjük Európa más országait, akár Hollandiát, amely fejlettebb vízúthálózattal rendelkezik, ott közel 40 százalékos ez az arány”

Mit szállítanak a folyókon?

„A hajózás sajátosságaiból adódóan főképpen tömegárukat szállítanak, így a kohászati alaptermékeket, vasércet, szenet vagy éppen olajszármazékokat, gázolajat és egyéb nehézolajféléket, vagy éppen gabonát. Szintén jelentős a konténerszállítás, ami egyre nagyobb részarányt nyer a hajózásban” – folytatta Bencsik.

Mint mondta: a vízi áruszállítás részaránya eközben folyamatosan csökken: 2019 óta minden évben csökken a vízi áruszállítás össztömege, ami Bencsik szerint a Dunaferr vagy éppen a gabonaexport töredékére csökkenése miatt következett be. Hozzátette: a szerkezetváltozás, a tárolási kapacitások növekedésével pont azok az áruféleségek csökkentek le, amelyek a vízi áruszállításnak egy jelentős alapját képezik.

A teljes adást itt tudja meghallgatni.

(Kiemelt kép: Budapest látképe. Fotó: MATTES René / hemis.fr / hemis.fr / AFP)