Hagyó Miklós, a "pénzbehajtó"

Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója pénzbehajtással vádolja Hagyó Miklóst, a volt szocialista főpolgármester-helyettest, aki viszont azt mondja, hogy Balogh vádjai valótlanok.

2010. március 7., 08:11

Rágalmazás miatt pert indít a Balogh Zsolt ellen Hagyó Miklós - közölte az

MR1 Kossuth Rádió. A volt MSZP-s főpolgármester-helyettes a Magyar Távirati Irodának azt mondta, a volt BKV- vezér minden rá vonatkozó kijelentése valótlan és rágalmazó kijelentés. Az MSZP-s politikus hozzátette, jogai megóvásáért megteszi a törvényes lépéseket, munkáját pedig mindig képviselői esküjéhez híven végezte. A volt BKV vezérigazgató a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, 70 millió forint adott át a volt főpolgármester-helyettesnek az elmúlt években a BKV-val szerződött cégektől visszacsorgatott pénzekből. Balogh azt állította, a pénz-visszaforgatási gyakorlat bevett szokás volt a BKV-nál, a pályázatokon nyertes cégek utólag felsrófolták az árakat és így juttattak vissza pénzt az MSZP-s politikusnak. A visszatérítési ráta 40 százalék volt.

Balogh Zsolt azt is elmondta, Mesterházy Ernő és Tótfalusi György, a BKV igazgatóságának elnöke is részt vett ezekben az ügyletekben, míg a BKV-nál Horváth Éva, ex szóvivő képviselte Hagyó érdekeit. Az interjú szerint Hagyó Miklós 15 millió forintos éves tagdíjat is elvárt Balogh Zsolttól. Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke egy délutáni sajtótájékoztatón elképesztőnek nevezte Balogh állításait, és nyilatkozatra szólította fel a cikk érintettjét.

Balogh Zsolt szakszervezeti vezetőket is összefüggésbe hozott Hagyó Miklós tevékenységével. Azt mondta, a 2008-as sztrájk után nekik is pénzt kellett visszajuttatni. A Magyar Rádió BKV-s forrásai úgy tudják, a buszosokkal lehetett ilyen megállapodás. Nemes Gábor és Földényi György buszos szakszervezeti vezetők cáfolták ezt.

Bár Balogh Zsolt már 2007 őszén tudomást szerzett a visszásságokról, félt kiszállni. Részben azért, mert állítása szerint gyenge akaratú volt, de emellett félt Hagyó Miklóstól is.

Balogh Zsolt kétszer tett vallomást a rendőrségen

Először csak nyilatkozott arról, amit a BKV-nál történt szabálytalanságokról tudott. Később hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók - mondta rádiónknak a volt megbízott vezérigazgató ügyvédje. Bárándy György korábban azt nyilatkozta, hogy úgynevezett vádalkut kötnek majd a hatóságokkal. Vagyis Balogh Zsolt elmondja, hogy mit tud a visszaélésekről és ezért cserébe enyhébb büntetést kap, vagy akár az ellene hozott vádakat is elejthetik. Azóta azonban kiderült, hogy ez nem lesz így. Az ügyvéd elmondta, a megvádolt személy nem köthet vádalkut.

Hagyó Miklós közlésére, hogy perelni fog, Bárándy György azt mondta, az ügyészségnek, vagy a rendőrségnek kell eldöntenie, hogy Hagyó Miklós vagy Balogh Zsolt mond igazat. És a hatóságoknak kell majd hamis tanúzás, vagy hamis vád miatt eljárást indítaniuk. Kerestük a nyomozást végző BRFK-t, hogy megkérdezzük, pontosan mivel gyanúsítják a BKV volt megbízott vezérigazgatóját, és kért-e a rendőrségtől védelmet vallomása miatt. A budapesti Rendőr-főkapitányság azonban nem kívánta kommentálni Balogh Zsolt interjúját - áll a sajtóosztály közleményében. Mint írják, a BRFK eddig is és ezután is a büntetőeljárásról szóló törvény szabályai szerint folytatja a nyomozást. Úgy tudjuk, hogy Balog Zsoltot hűtlen kezeléssel gyanúsítják, és szabadlábon védekezhet.