Hagyó majdnem főpolgármester lett

Hagyó főpolgármester lehetett volna? A BKV-s ügyekben meggyanúsított Mesterházy Ernőnek a hvg.hu által közzétett vallomásából kiderül: Demszky Gábor volt bizalmasának vallomása szerint „maga a borzalom volt” az a koalíció, amelyre az MSZP és az SZDSZ a fővárosban kényszerült 2006-ban.

2011. november 13., 08:08

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes bírt a legnagyobb befolyással a Városházán – legalábbis ez derül ki a szintén BKV-s ügyekben gyanúsított Mesterházy Ernő vallomásából. Demszky Gábor egykori bizalmasának elmondása szerint azt az akkori SZDSZ-es főpolgármester is egyértelművé tette, hogy aki bármit el akar érni a városházán, annak Hagyóhoz kell igazodnia.

A 163 millió forintos vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsított Mesterházy vallomásában azt állította, hogy az „első pillanattól kezdve világos volt, hogy Hagyó 2010-ben főpolgármester akar lenni”. Demszky korábbi bizalmasa szerint a főpolgármester a jövőkép formázásának lehetőségét is átengedte Hagyónak.

Mesterházy Ernő vallomása szerint a BKV ügyei kapcsán többször volt találkozó közte, Hagyó Miklós, Puch László és Szilvásy György között. Azt állította, hogy minden BKV-s ügyben neki kellett tárgyalnia Hagyóval, ezért hitte szerinte mindenki azt, hogy ő jóban van vele, pedig ez szerinte nem így volt.

Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét is hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség. A volt sajtós vallomásából kiderül, hogy a BKV-hoz többek között az MSZP volt pénztárnokának, Puch Lászlónak az ajánlására is vettek fel embert, így Kőhegyi Andrást. Horváth Éva beszámolója szerint Antal Attila, a BKV akkori vezérigazgatója felháborodva mesélte neki, hogy Kőhegyit fel kellett vennie Puch közbenjárására, de szinte alig dolgozik. Hagyó Miklós volt szóvivője szerint, amikor később Balogh Zsolt felmondott Kőhegyinek, magas végkielégítést kellett fizetnie neki.

A hvg.hu beszámolója szerint Horváth Éva megnevezte Puch László alpénztárnokát, de hogy ki az illető, az a hírportál cikkéből nem derül ki - írta az

ATV portálja.