Haditudósító a tüntetők élén

– Édesapám is katona volt, tisztázatlan körülmények között halt meg – kezdi a családdal Kónya Péter.

Kónya Vilmos alezredes a titokzatos lillafüredi bunkerrendszerben szolgált évekig, majd a miskolci légvédelmi rakétás hadosztály törzsfőnöke volt, onnan került Budapestre, a vezérkarba.

– Nem tudni, milyen beosztásba. Tízéves voltam 1979-ben. Megjelent két fekete öltönyös ember, anyámat keresték. Apám nem jött haza éjszaka, ami gyakran előfordult, de akkor éreztük, baj történt. A hivatalos értesítés szerint öngyilkos lett a minisztérium épületében, de valami nem stimmelt. Komoly katonai dísztemetést kapott, pedig az öngyilkosoknak az nem járt a néphadseregben, ráadásul a vele kapcsolatos valamennyi dokumentum a mai napig titkos. Felnőttként próbáltam megkeresni az aktáit, de nem jártam sikerrel. Többen javasolták: ne bolygassam az ügyét. Persze nem adtam fel.

Apai nagyapjának a története sem hétköznapi: a második világháborúban partizánvadász-alakulathoz sorozták be, az oroszok elfogták a szakaszát, falhoz állítottak és közvetlen közelről tarkón lőttek mindenkit.

– Nagyanyám két nap múlva talált rá, még élt, sőt felgyógyult. A golyót tizenvalahány év múlva operálták ki a fejéből. Papa hetvennégy évesen halt meg.
Ilyen örökséggel nem lehetett kérdés, hogy Péterből is katona lesz.

– Tizennégy éves koromban a bátyám hozzám vágta Hans Hellmut Kirst Tisztgyár című könyvét, és azt mondta, olvassam el, aztán ha még mindig egyenruhás akarok lenni, ám legyen. Elolvastam, akartam.

A bátyjából közgazdász lett, a rendszerváltás után az Antall-kormány tárca nélküli miniszterének, Botos Katalinnak a közvetlen munkatársa, majd az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese, később a Duna Bank egyik vezetője.

Péter az érettségi után, 1987-ben a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola mélységi felderítő szakára felvételizett, sikeresen. Majd kérte, apjához hasonlóan ő is kint tanulhasson a Szovjetunióban. Két helyre is felvették: harckocsizó parancsnoknak és légvédelmi rakétásnak. Közben kiderült, hogy Magyarország három helyet kapott egy „speciális elit katonai iskolába”, ahol korábban magyarok soha nem tanulhattak. Így a gorbacsovi peresztrojka jegyében ő volt az egyik, akit Lvovba küldtek, öt évre.

– Kubától Vietnamig huszonnégy országból érkeztek hallgatók. De az intézmény menedéket biztosított olyan országok magasabb beosztású tisztjeinek is, ahol rezsimváltás volt. Hárman haditudósító szakra jártunk, de képeztek ott kultúrtiszteket, és volt egy harmadik, speciális terület, amelyről már azzal is sokat elárulok, ha nem beszélek róla.

Humán tantárgyak mellett nyomdászatot, fényképezést, laborálást is tanultak. Meg katonai pszichológiát, jogot, tereptant és harcászatot, ahol titkos haditervek alapján még atomháborút is vívtak. De a fizikai és gyakorlati képzésük sem maradt el. Közvetlen parancsnokuk egy szovjet alezredes volt, afganisztáni veterán.

– Rengeteget vezettem harcjárműveket. Vietnami, afganisztáni, etiópiai háborúban edződött katonákkal jártam éleslövészetekre, megdöbbentő mutatványokra voltak képesek a fegyverrel.

Illegalitásban

Péter 1988-ban egyik alapítója, majd elnökségi tagja lett az akkor illegalitásban szerveződő határon túli magyar kezdeményezésnek, a később ezerfősre duzzadt Lvovi Magyar Kulturális Szövetségnek. Tanulmányai idején társával helyi magyaroknak szóló újságot adott ki.

– A KGB felfigyelt ránk. Utóbb a tisztjeinktől tudtam meg, még arról is voltak adataik, hogy anyám, aki matematikatanárként dolgozott, melyik iskolában, hányadik emeleten, melyik teremben tartja az óráit. Akkoriban egy magyarországi telefonhívásért fél napokat kellett várakozni a postán, míg berendelték a KGB-s tolmácsot, aki lehallgatta a beszélgetést. Egyik karácsony éjszakámat is ott töltöttem mínusz húsz fokban, egy otthoni hívásra várva. Órákig ácsorogtam, aztán épp csak egy mondatot válthattunk anyámmal, mert megszakadt a vonal.

Lvov közel esik az 1986-os atomkatasztrófa helyszínéhez, Csernobilhoz.

– A tömegpusztító fegyverek elleni védekezést oktató tanárunk végigcsinálta az ottani mentést, beszélt is róla. A szemünk láttára vitte el a betegség, a sugárfertőzéstől csomókban hullott a haja.

Közben dübörgött a rendszerváltás. Péter 1989. március 15-én a kulturális szövetség alakuló ülésén felvette magyar egyenruháját, abban szavalta el a Nemzeti dalt és a Himnuszt.
– Százötven magyar hallgatta meghatódva. Ilyen hangulatban éltük meg kint a romániai forradalmat, a moszkvai puccsot és a Szovjetunió felbomlását. Amikor elbontották a város főterén álló Lenin-szobor talapzatát, a forgatott márványtáblákról kiderült, mindet zsidó és lengyel sírokról szedték le. Paraszthajszálon múlt, hogy a nép nem akasztott kommunistákat.

Péter „ideiglenesen” ott volt a drezdai zavargások idején.

– Az most mindegy, hogyan és miért kerültem oda. A lényeg, hogy tehetetlenül kellett végignéznem, amint a rendőrök gumibottal vernek terhes nőket. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy a kommunizmus egészen más, mint itthon mondják. 1989. április 4-én tartottam egy forradalminak nevezhető beszédet a laktanyában arról, hogy körülöttünk minden hazugság. A parancsnokaimat megfenyítették, én pedig nem szónokolhattam többet.

Bár 1992-ben kellett volna végezniük, de 1991 májusában végleg hazarendelték Péteréket.

– Itthon tisztté avattak, ezzel kompenzálták, hogy nem diplomázhattunk le. Az újságíróképzést a MÚOSZ Bálint György Újságíró-iskolájában fejeztük be.
Eztán a honvédség lapjánál, a Magyar Honvédnél kapott állást, majd az ukrán honvédelmi miniszterrel készített interjújának jótékony hatásaként a két társával együtt mégiscsak befejezhette a lvovi iskolát, haditudósítói szakon.

Itthon szerkesztőként folytatta a Magyar Honvédnél.
– Jó volt akkor dolgozni a lapnál. Már nem voltunk a Varsói Szerződés tagjai, és még nem léptünk be a NATO-ba. Függetlenek voltunk, szabadon írhattunk, ritkaságnak számító tényfeltáró riportokat készíthettünk. Amikor behozták a MIG–29-es elit vadászrepülőket, ellátogattam a műszaki kollégákhoz. Kiderült, hogy a pihenőhelyükön betörve az ablak, nincs víz, nincs fűtés, és egy traktorkerékbe végzik a szükségüket. A cikk megjelenése után két nappal a repülési főnök a szőnyeg szélén állt a miniszternél. Hatalmas balhé kerekedett, de végül új kiszolgálóhelyiséget építettek.

Parancsnoki tiltás

Ekkoriban, a parancsnoki tiltások ellenére alakultak a szakszervezetek. 1991-ben a KÉSZ, a Katonák Érdekvédelmi Szervezete, amelyhez Péter vezetésével a szerkesztőség hivatásos katona tagjai is csatlakoztak. A jogutód Honvéd Szakszervezet egyik irányítója és szóvivője lett. A NATO-ról kiírt népszavazás idején, 1997-ben főszervezője Magyarország első egyenruhás demonstrációjának.

– Keleti György honvédelmi miniszter mindent megtett, hogy többé ne legyek katona, éleződött a konfliktus. Miközben szakszervezeti vezetőként nyilvánosan bíráltam a Honvédelmi Minisztérium vezetését, addig katonaként a Magyar Honvédbe írtam. Amikor pedig 1998-ban az FRDÉSZ elnökévé választottak, döntenem kellett: a katonai pálya vagy a szakszervezet.
Az utóbbi győzött.

– A NATO-csatlakozás óta megint cenzúra béklyóz bennünket, akárcsak a Varsói Szerződés idején. Nehezen viselem, de ettől még hivatásos katona maradtam, a honvédségtől kapom a fizetésemet.

Az FRDÉSZ elnökeként azóta az összes kormánnyal tárgyalt.
– Az első Orbán-kabinet ellenségnek tekintette a szakszervezeteket, de a baloldali kormányokkal sem volt könnyebb: a nyilvánosság előtt barátkoztak, a tárgyalások viszont felszínesek, semmitmondóak voltak. A mostani kormány sem tanult húsz év hibáiból. Tavaly óta is számos hátrányos intézkedés történt, érdemi párbeszéd nélkül. Nálunk gyér az érdekvédelem. A szocializmus alatt a szakszervezetek lejáratták magukat, ráadásul Antall Józsefék hatalmas dobása volt, hogy koncként vetették az érdekvédők közé a SZOT-vagyont, amivel megosztották az újjáalakuló szervezeteket.

Kónya Pétert is elérte egy konfliktus: 2009-ben a Gaskó-féle Liga Szakszervezet kizárta soraiból az FRDÉSZ-t.

– Negyvenezres létszámunkkal domináns részét alkottuk a Ligának. Gaskó féltette tőlünk a pozícióját, megosztotta a szervezetünket. Pedig a Liga társelnökeként nem voltak személyes ambícióim, de kritizálni mertem a tagság pénzét felesleges luxusra herdáló Gaskót. Igaz, sosem tartottam a számat. 2009-ben azt mondtam: nem leszünk lojálisak a kormányhoz. Most pedig a korkedvezményes nyugdíj eltörlésének terve miatt halálpályára sodródó katonákról beszéltem.
A minap nagy demonstrációt szerveztek, ahol a tűzoltók tűzcsapokat nyitottak meg, füstbombákat dobáltak.
– Csak a szakszervezeti vezetők felelősségén múlott, hogy nem alakult ki nagyobb konfliktus. A kollégák elkeseredettek. Mostanra minden törvényes eszközünket kihasználtuk.
Szakmája magánéletét is meghatározta.
– 1994-ben nősültem, 1995-ben elváltam. A feleségem diplomata volt, én katona. A kettő nem volt összeegyeztethető. Ugyanúgy, mint a szakszervezetis időkben, ekkor is választanom kellett.
És újra az érdekvédelem győzött.