Már tíz holttestet találtak a Dunában a Hableány áldozatain kívül
A Hableány sétahajó május 29-i tragédiája óta összesen már tíz olyan holttest került elő, akiket nem a dunai hajókatasztrófával összefüggésben kerestek - tájékoztatta a 168 Órát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.
A kérdést, hogy hány olyan személy holtteste került eddig elő a Dunából az áldozatok után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek, vagyis akik nem a sétahajón tartózkodtak, amikor az elsüllyedt, először július végén tettük fel a BRFK-nak. Ez a szám akkor hat volt. A holttestek Budafok térségében, Dunaújvárosnál, Érd térségében, Csepeli révnél, Szigetszentmiklósnál és Dunaharasztinál kerültek elő.
A 24.hu aztán egy hónappal később már nyolc holttestről írt. Az azóta előkerült két holttesttel így már tízre növekedett azoknak a száma, akiket a hajóbaleset áldozatai után kutatva találtak. Mint azt a BRFK-tól megtudtuk: gyermekkorú továbbra sincs köztük.
A két újabb holttest személyazonosságának megállapítása megtörtént, Baja és Kalocsa térségében találták meg őket. Idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
A 168 Óra korábban több megbízható forrásból is úgy értesült, hogy a hajóbaleset másnapján rögtön előkerült egy, a tragédiához nem köthető holttest a Margit hídnál, de ezt a BRFK akkor cáfolta.
Magyarország történetének legnagyobb polgári hajókatasztrófája óta majdnem négy hónap telt el. A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Mindössze heten élték túl a balesetet. 27 áldozatot megtaláltak és azonosítottak. Egy 41 éves dél-koreai nőt továbbra is keresnek. Családja szeptember elején egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki az eltűnttel kapcsolatban fontos információval rendelkezik vagy megtalálta a holttestet.
A belügyminisztérium két héttel ezelőtti tájékoztatása szerint a tragédia utáni mentésre, kutatásra és kiemelési munkálatokra június közepéig több mint 664 millió forintot költöttek. Ez az adat azonban nem végleges, mivel a dél-koreai nő holttestének keresése még mindig nem fejeződött be.
A Viking Sigyn ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás. A gyanúsított november végéig biztosan letartóztatásban marad.