Ha elfogy a zsákmány, Orbán rendszere is széthullik

– „Az általánosan elterjedt nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet – írta Bibó István, majd így folytatta: – Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai (…) programot felépíteni.” A Bibó társaságban gyakran idézik ezt. Talán mert olyan biztató. Mégis zavart a méla pesszimizmus, amely a közönség arcát keretezte.

– A közhangulat ma pesszimista és haragos. De tudok biztatót is mondani. A politikában éledeznek a fiatalok. Nem csupán rappelő vendégünk, a kiváló noÁr szövegei mozgósítanak. Egyre gyakrabban látni-hallani tüntetéseken üde, szókimondó ifjakat, akik nem tesznek féket a nyelvükre. A Momentum EP-listáját is két fiatal lány vezeti. Ők egy nemzedéknek olyan tagjai, akik megjárták a Nyugatot, hazatértek, és látják, rosszul állnak a dolgok.

Fotó: Hernád Géza

– Ami, ha így van, nagy szó, mivel a többség egyáltalán nem akar hazajönni.

– Mégis akadnak olyanok, akik tanultak, dolgoztak odakinn, és azzal a szándékkal térnek haza, hogy tegyenek valamit Magyarországért.

– Rendhagyó évértékelőjében említette, hogy három ötvenhatos exodusnak felel meg az iszonyatos mértékű veszteség. Ez Magyarország újkori történetében kivándorlási csúcs.

– Világháborús emberveszteséget idéz. A prognózis sem biztató. Számuk még növekedhet. Lépten-nyomon találkozom külföldön olyan fiatal magyarokkal, akik a végleges maradást tervezik.

– Az évértékelő, vagy ahogy ön fogalmazott, a látlelet, egyúttal elnöki beköszöntő is volt. Mi ösztönözte arra, hogy elfogadja a felkérést?

– A Bibó társaság példa arra, hogy megnőtt az igény a pallérozott, emberi vitára. Amikor azon töprengtem, hogy a felkérést elvállaljam-e, átnéztem az e-mailjeimet, hány körtől, klubtól, egyesülettől kapok meghívót. A névsor igen terjedelmes, érdemes lenne együttműködni.

– Az ön nemzedéke már nem képes arra, hogy Orbán rendszerét megbontsa.

– Ebben optimista vagyok. A fiatalokkal, köztük a külföldről hazatérőkkel együtt erősebbek leszünk. Említhetem például Donáth Annát, akit a közönség a Momentumban ismerhetett meg. Ő Hollandiában élt, mégis hazajött, hogy politikai szerepet vállaljon.

– Egy frissen végzett diplomás, ha úgy látja, bármikor visszamehet.

– Hatalmas előny, ha másik modellt, életstílust tapasztal meg az ember. Írországban magyarul köszönnek rám, amikor a szállodában átadom az útlevelem. Kérdem az illetőt, hova való. Nyíregyházára, mondja. Rendszerint fölteszem a kérdést: és mikor jön majd haza? A válasz nem tesz túl vidámmá: „Itt vagyok otthon, a gyerek itt jár iskolába, én már nem megyek haza.” De hogy valami más biztatót is mondjak, a legújabb fejlemény, hogy közös dobogón mutatkoznak az ellenzék képviselői. Ez reményt keltő áttörés.

– Lesz is belőle baj, vita, harag.

– Ez így természetes. Az utak világlátásban, ideológiában szétágaznak. De vannak közös érdekek. Kormányprogramot nehéz lenne együtt szerkeszteni, könnyebb a demokratikus gyakorlatot hirdető ügyekben (jogállam, sajtószabadság, kiegyensúlyozott választási rendszer) megegyezni. Abban például mindenki egyetérthet, hogy a politikai verseny feltételeit helyre kell állítani. Az önkormányzati választásokon az összefogásnak nincs különösebb akadálya. Abban, hogy épüljön-e új vízelvezető árok, bevezessék-e a gázfűtést, lehet együttműködni.

– Előadásában kitért arra is, hogy a NER oly fokú hatalmi koncentrációt ért el, amelyből a legkisebb visszalépés a rendszer összeomlásához vezet. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy bármiben, bármikor veszítsenek.

– Az önkormányzati választásokon ez azt jelenti, hogy néhány nagyobb város polgármesteri címének megszerzése politikai áttöréssel érne fel. A hatalmi koncentráció a politikai hatalom kizárólagosságának igényével indult, mára benyelte a gazdaságot, felszámolta a piaci versenyt, beszippantotta az oktatás intézményeit, letarolta az egyetemeket, s most jött el az ideje annak, hogy igazgatni kezdje a kultúrát, ellenőrzése alá vonja a kutatási szabadságot is, amihez tényleg semmi köze. Mégsem tud megállni, lefékezni. Újabb és újabb támadásokat indít. Amíg meg nem állítják, habzsolni, terjeszkedni fog.

– Ha az ember átböngészi a neten a Bibó társaság korábbi évértékelőit, ugyanazok a mondatok ismétlődnek. A kritika tárgya változatlan: hatalmi koncentráció, nemzetközi térvesztés, uszító kampány állami pénzen, végtelen korrupció. És az ellenzék meddő fogadkozásai. Össze kell fogni, vissza kell lépni. Változik valami?

– A helyzet az, hogy az ellenzéki választóközönség – fogalmazzunk úgy az egyszerűség kedvéért, hogy „a nép” – nagy része jóval előrébb jár, mint pártjai. A tragikus diszharmónia már a tavalyi kampányban érzékelhető volt. „A nép” mást, többet várt a pártjaitól, mint amit azok nyújtani tudtak. Valóban megkövetelte volna a koncentrált fellépést, a közérthető programot. A hazai politikai struktúrák képlékenyek és bizonytalanok. Ha az ember kitenné egy naptárra a pártok nevét alakulástól felbomlásig, az úgy nézne ki, mint egy mozgalmas csatatér. A választó követni is képtelen. Nem tudja, ki van ellenzékben, mi a Párbeszéd, van-e még Együtt. Az LMP és a Párbeszéd politikusait sokan keverik. Nem tudja, mi különbözteti meg a Jobbikot és a rivális Mi Hazánkat. Az igazság az, hogy ez senkit sem érdekel az érintett pártokon kívül. De még azokat sem nagyon.

– Egyetlen kiemelkedő ellenzéki arc felkavarná az állóvizet? Maga az idő nem kedvez egy jelentős politikus feltűnésének?

– Hiszek abban, hogy lesz ilyen. Beszédemben az volt a legfájóbb mondat, amikor ki kellett mondanom: a rendszerváltás nem volt sikeres. És sorjáznak a kérdések. Hogy fordulhat elő, hogy éppen az a két ország, Magyarország és Lengyelország hozta létre az önemésztő autoriter rezsimeket, amely a kelet-európai tavaszok hordozója volt? Hogy maradtunk le a gazdaságban, demokratikus kibontakozásban? Hogy leszünk lassan sereghajtók?

– Májusban tisztábban látunk majd? Az európai parlamenti választás meghatározhatja az unió és Kelet-Európa jövőjét.

– A tét a belpolitika nyelvére átfordítva a NER külföldi támogatottsága. Az unió parlamentjében nincs kormánypárt, nincs ellenzék. Ott csak sorrendek vannak. Ki az első, ki a második. Mégis Európa legnagyobb politikai arénája, rengetegen figyelik és követik. A politikai játszmák, amelyek ott folynak, mintául szolgálnak a belpolitikának. Tizenkét, továbbá három határon túli szavazatával a Fidesz súlya is számít. Ezért van az, hogy Orbán hírhedt héjákkal, szélsőjobboldali politikusokkal paktál, miközben Angela Merkel, Manfred Weber udvariasan mosolyog. Ma még szükségük van rá.

– Orbán ezt másképp látja. Erősen fogadkozik. Ha bekövetkezik bármilyen csekély mértékű jobboldali elmozdulás, az a belpolitikában azonnal lecsapódik.

– Csalódni fog. A szélsőséges pártok ereje valamennyivel nőni fog Európában, de nem lépik át a küszöböt, ami döntő helyzetbe hozná őket. Egy pártcsaládhoz hét országból huszonöt képviselő kell. A huszonöt összejön. A hét nehezen.

– Belpolitikai szempontból ez mennyiben érinti Magyarországot?

– Korántsem mindegy, hogy egy nepotizmussal átszőtt hűbéri rendszer külföldről erős támogatást szerez-e. A NER addig működik, amíg van mit elosztani. Ha nincs, meginog, szétporlad. Ha elfogy a zsákmány, jön az aranyásó-szindróma. Szabaduljunk a harmadiktól, hogy nekünk több maradjon.

Fotó: Hernád Géza

– A migrációs kampányt is említette. Miért tömeglélektani, politikai atombomba a bevándorlás ügye?

– Birnbaum a napokban nyilatkozott, és több dolgot kifecsegett. Elmondta, hogy magyar megrendelésre New Yorkban dolgozták ki a stratégiát. A dolog úgy van kitalálva, hogy mindegyik kulcsszó kaput nyisson a másikra. A ravasz rendszerben minden szó mást jelent, mint a racionális tartalma, és érzelmi viharok tömegét szabadítja fel. A migráns az idegen, a más hitű, a más szokású, de persze ez is fikció. Továbbépítve terrorista, gyilkos, közveszélyes bandita. A rendszer azért van ördögien megszerkesztve, mert elég a hívószót kimondani, és beugrik a többi. A migránsokkal indítunk, és másodperceken belül Soros Györgynél tartunk. Soros ezzel szemben, igény szerint, az antiszemitizmus hívószava. Mindenki azt csemegézi ki, ami neki tetszik. Ő a „spekuláns”, aki nemhogy képtelenül gazdag, a világot is uralni akarja. Brüsszel a nemzetközi intervenció, a globális kapitalizmus, a titokzatos nagyhatalom szimbóluma. A tanácsadók ezt remekül építették fel. Olyan ellenfél kell nektek, akit a magyarok ismernek, de lényegében nincs jelen? Nem kézzelfogható, ritkán látható? Ilyen Soros. Brüsszel önmagában is fikció. A migránsok több éve vonultak át az országon, azután felszívódtak. Lázárnak Bécsig kellett mennie, hogy videón is megmutassa őket.

– A CEU-val kapcsolatban tavasszal optimista volt. Mi indokolta ezt a derűlátást?

– Valóban sokan gondolhattuk, hogy ezt már nem meri megtenni Orbán. Piszkálódnak, szórakoznak, de végül minden marad a régiben. Szokás szerint csalódtunk. Merte. Az amerikai kormányzat pedig passzív maradt.

– Miként helyezi el hazánkat Orbán a nemzetközi konfliktusok szövedékében?

– Több konfliktusgóc szerencsére messze van tőlünk. Az orosz expanzió fő csapásirányába viszont épp beleesünk. Téved, aki azt hiszi, hogy a medve alszik. Oroszország nem nyugodott bele sem birodalmának feloszlásába, sem a bipoláris rendszer végébe. Amit lehet, apránként visszavesz. És megpróbálja visszahozni a bipoláris egyensúly világát. De ez nem megy, ezen túl vagyunk. A Nyugattal szemmagasságban szeretne tárgyalni, de mivel nem elég erős, a Nyugatot próbálja „magához gyöngíteni”. És ott a harmadik erő, Kína, amely a multipoláris világban hisz. Abban akar a legerősebb hatalom lenni.

– A magyar hintapolitikák – ez századok tapasztalata – nem túl sikeresek.

– Ha hintázgatunk, ki is zuhanhatunk. Aki sokat ravaszkodik, ide is tartozik, oda is, a Pál utcaiakhoz meg a vörösingesekhez is, előbb-utóbb ügyének Gerébje lesz. Megvetik a Pál utcában, és elzavarják a füvészkertből is.

– Orbán 2030-ig tervez. Jogosan?

– Ha az ember kívülről figyel egy kormányt, például nagykövetként, megkérdezi, van-e belső erő, amely megdöntheti. Magyarországon ma nincs ilyen. Van-e külső erő, amely megrendítheti? Ilyen sincs. A következő kérdés, min csúszhat el a rendszer. Önmaga gyengeségén. Minél nagyobb, minél súlyosabb, minél páncélozottabb, annál borulékonyabb. A jó külpolitika a válságszobában dől el. Nem tudjuk, mikor jön egy veszélyes játszma vége, de állandóan készen kell állni. Azzal nem számol a zsarnoki hatalom, hogy örökké semmi sem tart. Amikor belépsz magas hivatalodba, mindennap gondolnod kell arra, hogy eljön a nap, amikor ki kell innen menni.

– Ez profetikus gondolat, realitása ma még bizonytalan. Mi lehet addig is a Bibó társasághoz hasonló klubok, értelmiségi körök dolga?

– A cselekvés joga és lehetősége a politikusoké. Mit tudunk mi tenni? Elemezzük a helyzetet, kimondjuk az igazságot, ha tudjuk. És amíg lehet.