Újabb két évre Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke

2020. február 18., 17:03

Szerző:

Újabb két évre Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke - olvasható a párt közleményében.

 

„A DK az egyetlen párt, amelyben nem egy kongresszus küldöttjei, hanem valamennyi, szavazásra jogosult párttag voksolhat a párt elnökéről.

Így a párt elnökének megválasztása során azok a párttagok is szavazhatnak, akik nem tudnak részt venni a Kongresszuson. A párttagság részéről elnöknek javasolt személyek közül csak a kimagasló támogatottsággal rendelkező jelenlegi pártelnök, Gyurcsány Ferenc vállalta a jelöltséget. Így az elektronikus szavazólapon jelöltként csak az ő neve szerepelt.

 

A Demokratikus Koalíció tagjai Gyurcsány Ferencet a leadott szavazatok 97,4 %-ával a párt elnökének megválasztották” - írták. 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.