Gyurcsány Brüsszelbe menekül?

Afféle méltóságteljes "menekülési útvonalként" javasolják a HVG információi szerint egyes, a kormányfőtől szabadulni vágyó szocialista politikusok Gyurcsány Ferencnek, hogy foglalja el Kovács László 2009 őszén megüresedő brüsszeli bársonyszékét.

2008. május 28., 23:17

Az elképzelés nem irreális. Korábban nem nagyon volt rá példa, hogy miniszterelnökök uniós biztosi posztot vállaljanak, ám a mostani Európai Bizottságban (EB) két exkormányfő is helyet foglal: az észt Siim Kallas, aki az EB adminisztratív és személyzeti ügyeket irányító alelnöke, valamint a foglalkoztatásért és szociálpolitikáért felelős cseh Vladimir Spidla. Az utóbbit egyébként 2004 nyarán egy kormányfőváltást követően saját, ugyancsak szocialista utódja jelölte Brüsszelbe -- írja a HVG.

Gyurcsányt persze az EB leendő elnökével is el kellene fogadtatni, aki - ha vétójoga nincs is testülete összeválogatásában - informálisan meg tudja nehezíteni vagy legalábbis "megbosszulni" egy általa nem kívánt személy bekerülését, például egy kevés eredménnyel kecsegtető poszt kiosztásával. Ez történt Kováccsal 2004 őszén: José Manuel Barroso EB-elnök az első körben a fajsúlyos energiatárcát adta Kovácsnak, aki azonban kudarcot vallott az európai parlamenti (EP) meghallgatásán. Gyurcsány ezután Barroso kérése ellenére sem volt hajlandó lecserélni Kovácsot, aki így kénytelen volt megelégedni a jóval szerényebb közösségi hatáskörrel járó adó- és vámügyekkel -- olvashatni a HVG honlapján.

E kezdeti afférnak tudják be bennfentesek, hogy Barroso nem igazán szíveli a magyar miniszterelnököt. Barroso ötéves mandátuma csak jövő októberben jár ugyan le, utódjának kinevezése pedig - erre a tagállamok állam- és kormányfői hivatottak - formálisan 2009 nyarán, az aktuális EP-választásokat követően esedékes, közismert azonban, hogy a portugál EB-elnök erősen ambicionálna egy újabb ötéves ciklust, amire nagy is az esélye. Ráadásul valószínűnek látszik, hogy legalábbis informális kinevezésére még ez év végén sor kerül, ha az EU lisszaboni szerződésének ratifikációja addig befejeződik, az állam- és kormányfők pedig a decemberi csúcstalálkozón egy méretes politikai alku során elosztják az uniós intézmények vezető pozícióit. Ebben az adok-kapokban Barrosónak szüksége lesz a miniszterelnök Gyurcsány támogatására, amit viszont egy brüsszeli állás ígéretével hálálhat meg. Ha Gyurcsány ügyesen és főleg jó ütemérzékkel lép, akár egy látványos tárcát, sőt egy alelnöki beosztást is kilobbizhat magának -- feltételezi a HVG.

Egyes spekulációk szerint az sem lehetetlen, hogy Kovács és Gyurcsány helyet cserélne, az mindenesetre eléggé valószínűtlen, hogy a terminusának jövő évi befejezésekor már a 70. életévét taposó Kovács - aki most is a második legidősebb a 27 tagú EB-ben - újabb öt évre Brüsszelben maradna. Egy ilyen fordulat persze ismét a kispadra küldené például Balázs Pétert, a Közép-európai Egyetem professzorát, akit a Medgyessy-kormány jelölt Magyarország első EU-biztosának 2004 májusában, de fél év múlva kénytelen volt átadni a székét Kovácsnak. Rossz hír volna egy Gyurcsány-paktum a magas brüsszeli állásra aspiráló magyar önjelölteknek, köztük például Medgyessy Péternek vagy Baráth Etelének is -- írja a HVG.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.