Gyógyíthatatlan az egészségügy?

– Az egészségügyben is bejött a kétharmados papírforma: a kormány államosít – egyeztetés nélkül. Most a patikákat nézték ki: ha egy gyógyszertár munkatársai 2014. január 1-jéig nem szereznek legalább 25 százalékos részesedést az adott üzletben, az állam élhet elővásárlási jogával.

– Kétségtelen: az intézkedés józan ésszel nem magyarázható. Nem attól lesz szakszerűbb a patika irányítása, hogy a vezetője nagyobb százalékban birtokolja azt.

– De mi a cél ezzel? Esetleg így készítik elő az egészségügy „trafikmutyiját”?

– Nem tudom. Ám az bizonyos: az állami beavatkozással egyértelműen sérül a tulajdonhoz való jog. Különben is: miért pont a patikák? Ilyen erővel elrendelhetnék, hogy az építésziroda tulajdonosa 50 százalékban építész legyen, az ügyvédi irodáé pedig ügyvéd. Nem folytatom, nem akarok tippeket adni.

– Pedig korábban az egészségügyi kormányzat mutatott készséget a konszenzusra. A Semmelweis tervet hosszas előkészítés és számítások előzték meg. Igaz, a végén szinte semmi sem valósult meg a reformkísérletből.

– És még az a szerencse! A betegutakat nem is lehet mérnöki asztalról megtervezni: ahhoz minden egyes körzetből ugyanolyan távolságra lévő, azonosan felszerelt kórházat kellene létesíteni azonos képzettségű, tudású és létszámú szakdolgozókkal. Ez nonszensz. De az is jó az egészségügynek, hogy végül nem vágták meg drasztikusan a gyógyszerkasszát. Ami viszont megvalósult, az nagyon rossz. Struktúraváltást ígért a Fidesz, ehhez képest annyit értek el, hogy most körülbelül 2000 aktív kórházi ággyal kevesebb van az országban, illetve nagyjából 500 krónikus ággyal több. Összességében az ágyak száma 1500-zal csökkent.

– Korábban önök is azt mondták: az ágyszám csökkentése helyes irány.

– Igen, de csak ha koncepció is társul hozzá. Most nem volt. Vajon mi a koncepció abban, hogy az 1140 működő osztály több mint felében a kapacitás 1-3 ággyal nőtt vagy csökkent? Több mint 100 esetben olyan új osztály jött létre, ahol az ágyak száma nem éri el a 10-et! Egyes helyeken a leépítés után csak néhány ágyas osztályok maradtak: működtetésükre nincs elegendő szakember. És eleve orvoshiány van. Ráadásul a kormány bevezette a kötelező nyugdíjazást az egészségügyben. Konkrét, előre meg nem hirdetett feltételrendszer nélkül ad hoc döntenek arról, ki folytathatja a munkát és ki nem. Komoly szaktudású főorvosokat is elveszítettünk így.

– A balliberális kormányok idején súlyponti kórházakkal oldották volna meg az egységes, színvonalas ellátást. Miért nem valósult meg akkor az elképzelés?

– Belekezdtünk az ország legnagyobb nyolc kórházának a fejlesztésébe, hogy egyenlő minőségi szintre kerüljenek. Pályázatot írtunk ki a többi súlyponti kórház fejlesztésére. Épp azért, hogy mindegyik körzetből el lehessen érni egy igen nívós kórházat. Nem tudtuk befejezni a munkát.

– De miért nem?

– Sajnos politikai tradíció nálunk: az új egészségügyi vezetők azonnal törlik elődeik intézkedéseit. Még akkor is, ha azok előremutatók. Az új kormány számos olyan fejlesztési pályázatot visszavont, amelyeket a kormányváltás előtt írtunk ki. Aztán – egy-két év elteltével – lényegében azonos tartalommal újra kiírták azokat.

– Ön megtartana valamit is a Fidesz intézkedései közül?

– Azért nekik is vannak előremutató lépéseik.

– Igen?

– Igen. Ilyen a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Bár csak sok év múlva jelentkezik az eredménye, épp ilyen intézkedésekkel javítható a lakosság általános egészségi állapota. Hiszen a törvény bevezetése óta a dohányosok kétszer meggondolják, rágyújtsanak-e. Sőt, sokan nyilván le is szoktak időközben.

– A béremelést szintén előremutató lépésnek gondolja?

– Akár az is lehetne. Nyilván jobb, mintha nem lenne. Vagy ha csökkennének a fizetések. De az összeg inkább szimbolikus, még az sem biztos, hogy az infláció mellett elegendő a vásárlóérték megtartásához. Ki kell valahogy gazdálkodni az érdemi emelésre a pénzt még válság idején is. A béremelésnek nem volt fedezete a költségvetésben: az erre szánt összeget a gyógyítás területéről vették el – konkrétan a fekvőbeteg-ellátás előirányzata csökkent majdnem 30 milliárd forinttal. Sokan ki is maradtak belőle: a háziorvosok, védőnők, magánszolgáltatók, például a dialízist, képalkotó diagnosztikát vagy betegszállítást végzők. Igaz, a napokban elfogadott egészségügyi salátatörvény ezt a hiányt részben korrigálja.

– Min változtatna még?

– Először is növelném a forrásokat. Magyarország GDP-arányosan 3,4 százalékot fordít az egészségügyre, az uniós átlag hat százalék felett van. Megteremteném az összhangot a tárgyi és a személyi feltételrendszer között. Mert az íróasztal mögül viszonylag egyszerű észrevenni, ha valamelyik intézmény orvostechnológiai szempontból fejlesztésre szorul. Közben lehet, hiába viszik az adott helyre a legmodernebb technológiát, az orvosok valamiért nem akarnak ott dolgozni. Előállhatnak olyan helyzetek, amikor a szupermodern, jól felszerelt kórházi épületben nincsenek megfelelő szaktudású orvosok. Vagy épp fordítva: méltatlan körülmények közt dolgoznak magasan képzett szakemberek. Azért is szükséges átgondolt fejlesztési koncepció, hogy ne csak ad hoc és átláthatatlan módon osszanak ki pénzeket. Azt is meg kell nézni, mely intézkedéseket kell mindenképpen eltörölnie egy következő kormánynak. Szerintem ilyen például a kötelező nyugdíjazás intézménye – az egyébként is létszámhiánnyal küzdő ágazatban.

– Kérdés persze: egyáltalán lesz-e alternatív egészségügyi program? Hiszen ahhoz össze kellene csiszolni az ellenzéki erők elképzeléseit az egészségügyről. Mit gondol: konszenzusra juthatnak?

– Jól ismerem az ellenzéki kollégákat, hiszen a második Gyurcsány-kormány és Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején is voltam miniszter. Azt látom, igenis van párbeszéd az MSZP és az Együtt2014 között. Igaz, utóbbi még készíti a programját, ám biztosra veszem: az együttműködést sikerül majd olyan értékekre alapozni, amelyek mindenki számára elfogadhatók.

– Falus Ferenc volt tisztifőorvos mondta a 168 Órának: inkább független szakműhelyeket kellene megbízni a programalkotással.

– Abban egyetértek: a szakmai programot szakértőknek kell kidolgozniuk. Viszont a politikusok képviselik az elképzelést. Ha nem tudnak azonosulni vele, a szakértők – immáron sokadszorra – az íróasztalfióknak dolgoztak. De a lényeg: ha nem lesz érdemi változás a közeljövőben, az egészségügyi közellátás összeomlik. Nem lehet majd hozzáférni, olyan hosszúra nyúlik a várakozási idő. Konszolidáció kellene, közösen meghatározni a struktúrát, melyik körzetben milyen kapacitásokra, hány egészségügyi dolgozóra van szükség. És meg kell állapodnunk az alapértékekben is, amelyeket nem változtathatnak meg az egymást követő kormányok. Különben soha nem megyünk egyről a kettőre. Egyszer végre jussunk egyezségre!